Beszélgettünk,
ültünk egy presszó kopott koszos pultjánál,
ittuk a langyos, zaccal főzött kávét,
/mű-tejszínnel púpozva/ és egy unott pillantásnál
többet nem értünk nekik, talán még egy pitét
is kérhettünk volna csörgő filléreinken
/két csóró diák kik lukasórán titokban kilógtak/.
Beszélgettünk, vagy éppen hallgattunk félszegen,
ment a "játék": te hallgatsz engem s én hallgatlak,
/mindketten némán, sandán egymásra várva/
talán szemünk beszélt, s néha tétován kezünk
és furcsa áramütést éreztünk /vágynék ma már arra/
mikor szándékos véletlenül egymáshoz értünk.

Arcod  szemembe égett,

csillag szemed, nevetésed,

még mindig

keresem szerelmed.

Néma vagy

hangod mégis örökkön hallom.

Távol vagy, mégis

érkezésed  várom.

Bennem él a tegnap,

fáj a  ma,

lesz még holnap?

Nézz az égre!

Hideg fénnyel vakít most a nap.

2009 július

Jössz velem?
Akkor add kezed és siessünk,

vár a világ minket,
kettőnket.
Látod? Siettem,
mert egyedül voltam, vártam
a pillanatot, a percet,
veled.
Jöjj velem!
Hová? Oly mindegy,

mellettem én vagy,

s Te vagyok melletted.
Add hát kezed!
Ha elengeded,

meglátod eltévedek,
Siessünk!
Járjunk a nap útján,

a végtelen minket vár.
Jössz velem?
Ne engedd el kezem!

"Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget"....

Olvastam..halkan,
derekad átkaroltam,
nyakamba kulcsoltad kezed,
szemed lehunytad, hozzám símultál.

Tested rezdülésén éreztem a vers ritmusát,
szíved dobbanása visszhangozta Radnóti szavát,
sóhajod "mondta el a benned élő bánatod,
s halk szavad, hogy félve várod a holnapot.
Félsz a reggeltől, mi egykor Neki az örök éjt hozta,
félsz az ébrenléttől, mi sokszor csak út a fájdalomba.

Lázas éjszakában,
kicsi gyermek
óvó karodban
álmát keresi.
Féltőn dúdolod dalod,
altatod,
mesélsz neki
égbe szálló hintáról,
a tulipán cirmos csíkjáról,
repkedő pacsirtáról
mi a csillagok között dalol,
maciról, ki pákoszton
méhektől mézet kosztol,
s a kormos éjszaka
borul fölétek nyugtatón,
múlik a félsz,
együtt álmodtok,

/míg a reggel rátok

nyitja az új napot/

Vak szemekkel nézek,
béna kézzel nyúlok utánnad,
mindenben Téged kereslek,
és nem talállak.
A tegnapban jártam,
vérző sebek testemen,
rád vártam,
Téged kerestelek.
Léteztél?
Eltüntél?
Féltél?
Temettél?
Térdelj síromra,
könnyet ne ejts,
Zárd be lelked.
Felejts!

2009 július
 

Ma jött a halál
- nem testben -
/az még enni kér
és levegőt,
és hideg vizet/,
csak ez a gyáva féreg lét
/kezem gúzsba kötve/
hurcol tovább a semmibe.
Mindössze
lelkem halt meg
/végül is nem szenvedett/
a mosolytalan szótlan együttlétek
kiöltek belőle minden szépet,
/az üres szavak tudod gyilkolnak/
s csak idő kérdése:
a könnyek is elapadnak.

/2oo9 júliusi gondolatok ....és hozzá egy tegnapi

esemény: "valaki" összetörte a monitorom otthon,

                                     ezt most egy internetes szalonban írom :((( /

Görcsös kézzel téped a rózsa szirmát,
marokra gyűröd és sárba veted,
meztelen kézzel simítod tüskés ágát,
s befonod vele fájó lelked.
Nem érzel fájdalmat,
nem látsz már álmokat,
vér nem serken sebeiden,
nem vársz már holnapot,
a múltat álmodod,
s álmod már végtelen.
Jajong kezedben a virág,
nem védik tüskéi szirmát,
bőrödbe nőttek, benned élnek,
vágyod a fájdalmat,
meghalt benned a lélek.

Ilyenkor halkan megkérdezed /már hányszor tetted/:

- mi lesz velünk? Mit akarunk? Mit akarsz?

Én hallgatok. Van válasz, de tudom csak álom minden, soha valóra nem váltható álom. Lázad a lelkem, a szívem, de a realitás gonosz ereje belém folytja a szót.