Néma, fojtogató éjszaka

font magába vigyorogva,

lelkem zabálta csámcsogva.

s hogy még élek - az nem zavarta,

"emlék" újjait vájta húsomba,

csontom rágta ropogtatva,

köpködte a szilánkokat unottan,

/néha büfögött álmosan/.

Beszélgettem,

motyogva, magamban,

ketten voltunk,

/ se Te se én /

egyensúlyoztam a lét peremén

/kötéltánc ólomcsizmában/

púder a képemre vastagon

s ott vagyok a lószaros porondon.

Ha látsz,

nevess rajtam,

röhögj,

jó hangosan!