Fájó múltad konok kézzel lelkedhez férceled, vér serken újra s újra mikor feltéped sebed, könnyed patakja homályba borítja szemed fényét, hallgatásod fájdalma a holnapot tépi szét, létezel a mában és holnap is felvirrad, vagyunk, nem lázadunk, nem álmodunk, temetjük magunkat.
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kapcsolódó cikkek:
K ö d l e p e l
M u l a n d ó s á g
Gyertyaláng
V a k a b l a k