2010. augusztus 10., kedd, 00:21

járatlan utak a semmibe futnak
sápadt arcokon
fény-árny örvények játszanak,
rám borul hangtalan ez a rohadt világ,
tűzfalakra néznek napjaim,
kormos, sötét, málló vakolatként
hullik a tegnap rám,

még eltöprengek egy régi dal
monoton dallamán,
de vakablakom
a szürke reménytelenség,
zsebemben sikít a szegénység,

kiröhögöm,

elkerülnek a színek,
léteznek egyáltalán?
vagy csak képzeljük?

a világra vak szemekkel nézek,
hangokat süket fülekkel hallgatok,
vagy ezek már "belső hangok"?

ingem mosópor nélkül,
de kimosom,
legalább az izzadt erőlködés tűnjön el,

ma még...

de minek?

- volt létezések -
velem róják a köröket
az üres semmiben,
elhullott érzések nyomát keresik,
takarítani kellene,
a szemétnek szemétben a helye,
tenném már magam lapátra,
csak lusta vagyok hozzá,
de jól van ez így is,
majd együtt hullunk a

pokolba