Szürkén foszló, kavargó felhő rongyok között
az égen sápadt hold komor-fáradtan vánszorog,
fel-fel sóhajt a szél, néha hosszant jajdul,
s közben a múló idő lustán rám csorog,
a valaha fehér volt - ma már bűn-foltos - múltam
takaróját nyugalmat vágyva magamra húzom,
s ebben az élek-de-nem-létezek gyötrelemben
senki-magam hozzád, veled - visszaálmodom.