Hazug világban hazug szó,

ennyit ér a két dimenzió,

semmibe kapaszkodó kezek,

ölelés nélküli hosszú éjjelek,

bohóccá váló naív őszinteség,

igaz szóban is megbúvó kétség,

hiteltelen hit, üres remény,

örökös éjszaka, fekete fény,

temetett tegnap, nem-létező holnap,

üres füzetben feketén teleírt lap,

ákom-bákom jelek értelem nélkül,

hazug kérdés hazug választ szül,

szerepjátszás dadogó amatőr nívón,

a "semmit kapsz meg", de azt "odaadón",

tisztára mosott mocsok, illatosan,

semmit érő gondolatok - hangzatosan,

menekülő értelem, hazudó érzelem,

jéghideg lángolás, nem létező szerelem,

izgalmat hozó vihar mely mindent elsöpör

mégis mozdulatlan marad a tó, a víztükör.

Percek, órák hullanak az üres semmibe,

bántón csikorog az idő rozsdás kereke,

minden múló pillanat gúnyosan mosolyog,

keser-édes gyötrelem mikor rád várok.

Emlékek köszönnek vissza, fájón mosolyogva,

lázadón söpröm el mind, s nézek a holnapba,

Téged látlak, s szerelmed csillogó szemedben,

jöttél, nem kopogtál, s itt vagy az életemben.

Rabság vár rád, a rács szerelemből fonva,

örök bilincs, életed-életem összefonódva,

tüzet gyujtottál, lehet benne elégünk,

legyen, ám egy csodát együtt megéltünk.

 Egy nap nélküled - örökkévalóság,

létezni nélküled - fájó üres világ,

téged megtalálni - életem értelme,

veled élni - út a végtelenbe.

Hallgatsz - én veled hallgatok,

álmodsz - én veled álmodok,

szólsz - én szavadba vágok,

nevetsz - én veled kacagok.

Létezel - veled létezik életem,

szeretsz - magad vagy a szerelem,

szeretlek - veled vétkezem,

benned találtam meg mit örökkön kerestem.

A ma vagy - leszek a holnapod,

hideg világomba a tüzet hozod,

lázadó lelkem szép szóval nyugtatod,

hitem adta vissza simogató mosolyod.

Kezed kezemben - örök bilincsben,

utunk időtlen a végtelenben,

álmok világát éljük - veled-velem,

hallgatunk - ölel minket a szerelem.

Fájón dobol az üres csend lelkemen,

elhalt hangod, gyöngyöző nevetésed keresem,

széthullott álmokat tétován pakolgatok,

gondolkozok, de nem tudom mit akarok.

Szeretném dolgaim, életem helyretenni,

de nem tanultam meg bujkálva hazudozni,

őszinte szivvel szépet és jót vártam a holnaptól,

s a létező ma csúszott ki üres markomból.

Hittem neked, hittem, hogy létezik a szerelmed,

szavad - hinni akaró lelkemben - őszintén csengett,

szerelmem az Istennőt akarta megtalálni benned,

telt az idő s Te magad is - MAGADRÓL - ELHITTED.

Szerelem,

a szót ízlelem.

Érezd a csodát,

hallgasd a ritmusát!

Szerelem,

a szóban meglelem

önmagam - veled.

Legyen szerelem a neved!

Legyen az életed!

Édes teremtés - megérdemled.

Létezel - velem,

létezel a pillanatban,

minden születő gondolatban,

minden kimondott szóban,

a fényben, az árnyékban,

a mezőn nyíló virágban,

a tavaszi madárdalban,

létezel vágyó álmaimban,

a mában, s örökkön a holnapomban.

 A csend szava maga a fájdalom,

a hallgatás egy szétfoszló álom,

a tűnő fény a reménytelenség,

a magány a lélekbe maró kétség.

Nevető szemed rabolta el a végtelen,

egy eltünt mosolyt keres a képzeletem.

Halkan suttogom, hol vagy szerelem?

Egyedül maradtam, miért létezem?

szemünk lehunyva a tegnapba néz,

hol mosoly villan szerelmes-símogatón,

egy ölelés nyoma örökkön-visszavárón.

Fájó-ébren élem az időt reggelre várva,

az éjszaka kínzó csöndje temet magába.

Magányos utam monoton folytatom,

a holnapot még némán várom,

szemem lehunyom, veled álmodom,

a csend üzenetét fájón hallgatom.