A csend szaggat szét,

a hallgatás éli életét,

a némaság vigyorog gúnyosan,

a semmi ásítozik álmosan.

A magány kergeti az álmokat,

lustán terpeszkedik a gondolat,

lét-nemlét határán imbolygok,

egy szóra, egy mozdulatra várok,

egy mosolyra, simogató kézre,

a semmiben élve az elérhetetlenre.

A hazugság velünk született,

vagy csak az értelemmel érkezett?

Félrenézünk ha az igazat tagadjuk,

ha a hazug szót mosolyogva fogadjuk?

Ki vétkezik?

Aki a valót elhallgatja, tagadja,

lelkét, szívét magába zárja?

Ha fáj mosolyog, ha szenved nevet,

eltűnik, titokban törli le a könnyeket.

Vétkezik?

Ki vétkezik?

Aki a hazugságot - mert fél - elfogadja?

Tudja, hogy vége, mégis a holnapot várja?

URAM

Teremts fényt, hogy őt láthassam,

teremts hangot, hogy szavát hallhassam,

adj színt a virágnak, hogy neki pompázzon,

adj éneket a madárnak, hogy neki daloljon,

tégy az égre csillagokat, rá ragyogjanak,

a reggeli ébredéséhez simogató napsugarakat.

Adj testet, hogy ölelését érezzem,

adj szívet, hogy őt szerethessem.

add Uram kezét óvó kezembe,

vezessem Őt, s legyek vezetve,

Adj időt, hogy örökkön vele létezzem,

hozz éjszakát, hogy vele vétkezzem,

adj megbocsájtó szép mosolyt arcára,

adj esélyt, reményt, életet a holnapra.

 Minden rólad mesél..

..a fény, a hang, a szél..

..a lélek remél, a szív fél...

minden rólad mesél.

Minden rólad szól..

..egy hívó szó a távolból..

..egy kép az álmomból..

Minden rólad szól.

Minden érted létezik..

..a szerelem veled érkezik..

..a test veled vétkezik..

Minden érted létezik.

Minden Veled született..

..az érintés: kezemben a kezed..

..a csillagfényt hozta szép szemed..

Minden Veled született.

Mindennek Te vagy az értelme..

Szív dobban, álmodban,

vágy ébred, a holnapban,

rám nevet szép szemed,

szeretve-szeretsz, érzed,

Kincsed a mosolyod,

álmodó szép arcod,

nincs többé véletlen,

álmunk már végtelen.

Szeretlek

Fényben és árnyékban,

örömben, bánatban,

lázas álmaimban,

forró vágyaimban.

Szeretlek

Az ébredő napsugárban,

a nyugtató alkonyatban,

símogató szavadban,

szerető mosolyodban.

Szeretlek

A nyári forróságban

a virág illatában,

a nyíló rózsa szirmában,

a vérvörös pompában.

Szeretlek

Véges életemben,

a végtelen reményben,

maradék hitemben,

a múlandó létben.

Szeretlek

Ha úgy akarod, járd az utad,

majd egyszer, majd egy kósza gondolat,

ha feltámad szívedben, majd hozzám visszahoz,

mosolyod visszatér örökké élő álmainkhoz.

Most hallgassunk, fájón bántó minden szó,

az élet fut tovább, csak lelkünk lázadó.

2009. október

Ne mond, hogy SZERETLEK, csak mindig érezzem.

Ne kérd, hogy szeresselek, magamtól is megteszem.

Ne akard látni könnyeim fájó csillogását,

ne kérd a multat, a jövőt, éld velem a mát !

Na akard a mindent, ha üres a kezünk,

ha a röppenő időben is csak emlékezünk.

Tüzet gyújtottál, lángokban égnek a vágyak.

A párhuzamosok a végtelenben sem találkoznak.

A holnap talán tőled  függ, a múlt nem

az álmunk érzelem, a "volt" már félelem,

menekülnél, de nem tudsz, bénán állsz,

szemétre vetnél  mindent, csodára vársz,

csodák nem léteznek, s ha nem törődsz bele

lelkedben visszhangzik az esték éneke,

monoton módon visszatér egy álom,

kezem kinyujtom - kezed megtalálom?

 A távolság, a hallgatás ma elsodort,

a hiányod fáj, gondolatom vádolt,

a szavakban ott bujkált a félelem:

Kedves, merre jársz? Nem vagy velem!

A hold néz ránk, a mi csillagunk,

a mi titkunk, s együtt álmodunk,

a holnapról, az ébredő napsugárról:

ránk köszönt, valót teremt álmainkból.

Nélküled üres órák hullnak a semmibe,

utunk ködbe vész, a végtelenbe,

létezésünk csak egy múló pillanat,

magunkban éljük ébredő vágyainkat.