Fájt az éjszaka

álmatlan forgolódva.

Apró kicsi fények

erőlködve

szaggatták a sötéséget.

Egy zavaros gondolat

űzte el az álmokat:

egy kínzó látomás,

ijesztő utazás

Dis városába,

s az erkélyen Fausttal

néztük a talmi fényeket,

hallgattuk a hamis éneket,

árultuk lelkünket,

kerestük a szerelmet.

És

nem

jöttél!

Te 

is 

féltél!

 Szép szerelmem.

Fogd meg kezem

s vezess ki a 

a pokol 

városából,

a

kínzó

álmokból!

Könnyed gördül

arcod érző bársonyán,

szemedben csillan,

áttörve az éj homályán.

Sírsz.

Siratsz és siratod magad.

 Döntöttél,

álmaid elhagytad.

A józan észre  hallgattál.

Álmodtál?

vagy csak a szépre, a jóra,

a szerelemre

vágytál?

Oly mindegy már,

töröld le könnyeid,

feledd álmaid!

Döntött a józanság,

a való világ,

temesd az álmokat,

temesd a vágyakat!

Töröld le könnyeid!

Mosolyogj!

Nézd!

Rád nevet a világ,

várnak rád az új csodák,

De vigyázz!

Vedd kendőd,

 s töröld le arcomról

  vérem,

  verítékem,

 érted hullott könnyem,

 eltemetett szerelmem.

Töröld le,

 a végig sem álmodott álmunkat,

 ajkunkra fagyott  csókunkat,

vágyott ölelésünket,

 ezt a

 sosem-volt szerelmet.

Töröld le

 tévedésedet,

a lelkedben

 örökkön felsejlő,

fájó

 létezésemet.

Fázom,

lelkem vetkőztetted meztelenre,

szögeid szaggatják húsom.

Letépted álcám, multam meztelen,

bújnék hozzád, így piszkosan, véresen.

Fázom,

kioltottad tüzem, a parázst taposod,

keresztem törött vállamra rakod.

Metsző hideg jeges szél vág arcomba,

cipelem magam, s téged, fel a dombra.

Fázom,

koponyákon járok, élő, síró lelkeken,

kálváriám - mert megszülettem - végtelen.

 Fázom,

szánj meg, ha akarod, tedd hideg értelemmel,

engedd, hogy betakarózzak forró testeddel.

 Szemembe égett képed,
 bőrömre érintésed,
 lelkembe költözött a lelked,
 érzem és Te velem érzed.
 
 Könnyed folyik arcomon,
 szavad szól számon,
 félem gyötrő félelmed,
 érzem és Te velem érzed.
 
 Veled riadok álmodból,
 ha menekülsz fájdalmadból,
 bennem éled életed,
 érzem és Te velem érzed.
 
 Érted élek s érzem -
 életed már az életem,

és

 életem már a Te életed,

fájó lelkedben érzed.

 
 
 
2009 január 02.

Pezsgő sehol,
egy üveg
fél-száraz bor
mellettem
és csak nézem
a sötétséget,
hallgatom
a csendet.
Hiányzol
ma is,
ott távol
talán rám
gondolsz
s ha álmodsz
velem leszel
s mint én is
vétkezel

..velem.

A pillanatot várjuk,

mikor kezem kezedhez ér,

a percet álmodjuk,

mikor ajkad csókot kér,

az első boldog órát,

mikor magamhoz ölellek,

az első éjszakát,

mikor-mint álmunkban-szeretlek,

s az első reggelt,

mikor melletted ébredek.