Zárd be most szíved,

dolgod némán tedd!

Utunk végén járunk,

égbe szállt álmunk,

 állítsd fel keresztem

s tedd azt

élő,

érző

lelkemen!

 Jajj-szavam ne halld,

ne éld meg szégyenem.

Homályba veszik szép szemed fénye,

ajkad ízét számról könny mossa le.

mosolyod színe fakul arcomon semmivé,

 éltető szerelmünk lesz az enyészeté,

elveszett simogató mozdulatod.

Ne nézz rám!

Akkor szenvedésem nem látod.

Ne nézz vissza!

Akkor nem fáj  köddé vált álmod.

Húsomba tép egy régi pillanat,

de nem érzek fájdalmat.

Tedd némán dolgod!

Meg kell tenned!

Látod?

Vér folyik nyomában,elmossa a vágyakat,

mocsokba söpri a fagyott álmokat.

Ne félj, nem érzek semmit már

hiszem, hogy valahol a megnyugvás vár,

nem érzem testemben a  szögek fájdalmát,

nem hallom a gúnyolódó szavak moraját.

Nem látom már simogató szép szemed,

s megértettem , hogy mosolyod elveszett.

Ne szólj! Nem kell a búcsúzás!

Legyen örök börtönünk a hallgatás.

Hallgass!

Ne várass!

Zárd be szíved,

dolgod néma-kegyetlen tedd!

Lelkem mellé szögezd fájó lelked!