MENEKÜLÉS A VIHAR ELŐL  6

     Kellemes volt az újratalálkozás szüleimmel, a hazatérés. Legjobban Éva lepődött meg , amikor meglátta kezemben a nagyapja hegedűjét. Ugyanis Cicu azt mondta, hogy neki kellemes örökség, mert ha csak ránéz hallja, amint sírt a Király kezében. Hallja azokat a csodás cigány és magyar nótákat, az egetverő talp alá valót. A végén nem tudni mi okból, miután eljöttek Aradról Király befelé fordult lelkileg, zárkózott, hallgatag lett, s bizony a hegedűt is ritkán vette kezébe. Azt mondta nagyanyám, hogy bennem lát jövőt (valószínű a kártyája mutatta), és vagyok annyira értelmes, hogy a családi ereklyét én őrizzem tovább.

MENEKÜLÉS VIHAR ELŐL 5

       Később megfigyeltem, hogy nagyanyám szinte ereklyeként őrzi a János ott maradt használati tárgyait. Mint egy „szent” sarokban ki van függesztve János fiatalkori képe és előtte egy polcon borotva, pamacs, borotválkozó alumínium tálacska, egy üveg pacsuli, egy bicska és egy sörnyitó.

-   Nagyi, miért szükséges, hogy ezeket őrizgesd s még a port is letisztítod időnként.?

-  Mert azok emlékek, gyermekem.

MENEKÜLÉS A  VIHAR ELŐL 4

     Tizennyolc év hosszú idő. Ez volt az apám véleménye is, amikor felhozta a figyelmem, és bátorított, hogy az események láncolata már inkább rám tartózik. Egy borítékról is említést tett, amit születésemkor bizonyos Cristian doktor, rákkutató főorvos hagyott rám, melyet csak nagykorúsításom után bonthatok fel. Apám, Turdean Olivér, sokáig őrizte a titkot, de anyám előtt nem kellett titkolóznia, mert anyám, ha komolyságát mérjük többet nyomott a latban.

A SORS SÖTÉT ÁRNYA 4

Megtörtént a nagy összeborulás, amely lényegében csak látszat volt. Egyik sem engedte a másikat belopózni lelkivilágába. Két külön lélek, mely magában vajúdott. Vulgárisan azt mondják a házasság olyan, mint egy hordó szar melyen van négyujjnyi méz. Aki okos összekeveri, hogy mindig jusson egy leheletnyi a mézből, de a mohó lenyalja hírtelenjében a mézet és marad a többi egy életen át.

       Helgának Gábor óvodás korától játszótársa volt.

A SORS SÖTÉT ÁRNYA 3

     Günther távozása után Péter nagyon egyedül érezte magát. Nyugtalanította, hogy bármerre, öltözőbe vagy a pihenőszobába megy, sehol nem látja a hatalmas szász fiút, a melegszívű barátot. Sok időbe telt, nehezen szokta meg hiányát. Beletemetkezett a munkába, gondolta az által elűzi mélázó szomorúságát. Nagyon haladt a kard készítése és dolgozott a titkos munkáján, amit Günthernek is meglepetésnek szánt. Szakkönyvek tanulmányozásával elkészített egy zsebpisztoly tervet és mikor senki sem figyelte azzal foglalkozott.

A sors sötétlő árnya  2

Reggel sokáig lustálkodtak, emlegették a bál egy-egy mozzanatát. Igaz Péter csak szemlélő volt a söröskorsó mellől, de rájött, hogy időnként Günther kikről beszél. Csupán Ludwig bácsi zavarta volna meg, amikor ellátta a jószágokat, de ők tették, hogy mélyen alusznak. Vasárnap volt, lehetett Délben Péter meggyőződött a szász gasztronómia finomságairól. Tele merte a tálát a régeni tyúkhúsos káposztalevessel, már csak azért is mert szülőföldje nevét viselte, eddig nem hallott róla, de nagyon finom volt.

A Sors sötétlő árnya

                                Mottó:

                                         „… mert felette esztelenül cselekedtem”

                                                                     Sámuel II. 24/10b

A kisváros életében nem bírt különösebb jelentőséggel két vállalkozás, de sokat beszéltek róla.

A DIÓFA ÁRNYÉKÁBAN

     A diófa a hátsó udvar közepén terebélyesedett. Beárnyékolta az egész udvart. Már nem is emlékszem mennyi ideje díszíti udvarunkat, de az ültetési körülmény még elevenen él bennem. Itt volt a nagyi is és szomorúan mondta, hogy segít az ültetésben, de a terméséből biztosan nem fog enni. Valóban a diófák általában hét év után kezdnek teremni. A nagyi véleménye szerint az egymást követő első három évben helycserével újra kell ültetni, mert ez által nemesedik.

FÁJDALOMMAL TUDATJUK…

   Hiába próbálkozom felnőttként visszaemlékezni, miért verekedtünk össze Szép Ivánnal első osztályos korunkban becsengetés előtt. Csak arra emlékszem, hogy ököllel orron csaptam és megindult az orrvére. Megijedtem és kakasberzenkedés helyett sírni kezdtem, majd odaadtam a zsebkendőmet. Elrejtőztünk az udvar mélyén a fásszín mögött, én leültem egy fatönkre és az ölembe vettem, úgy, hogy a feje lelógjon, emlékeztem, hogy a nagyi velem is így tett.

 TÉRBEN ÉS IDŐBEN

Ha arra sodor a véletlen, de ha szándékosan is keresed a berkek vagy ligetek világát, kellemes érzés, feledhetetlen élmény keríthet hatalmába. Leülsz egy padra, vagy a berekben átkarolsz egy évszázados fát, és amikor már érzed ereidben az energia telítődését, amihez hozzájárul az élő fa nedvkeringése, már belesimultál a tájba, térben és időben. Elég annyi idő, hogy az őslakosság ne lepődjön meg jelenléteden és elkezdje a harsogó, fecsegő trillázását, ami valójában lehet veszekedés, dicsekedés, vagy egyszerű unaloműző, mert Istenem, ki érti a madárhangokat.