A DIÓFA ÁRNYÉKÁBAN

     A diófa a hátsó udvar közepén terebélyesedett. Beárnyékolta az egész udvart. Már nem is emlékszem mennyi ideje díszíti udvarunkat, de az ültetési körülmény még elevenen él bennem. Itt volt a nagyi is és szomorúan mondta, hogy segít az ültetésben, de a terméséből biztosan nem fog enni. Valóban a diófák általában hét év után kezdnek teremni. A nagyi véleménye szerint az egymást követő első három évben helycserével újra kell ültetni, mert ez által nemesedik. A kijelölt végleges helyre mély gödröt ástam a nagyi irányításával és a lányok örömére, mert élvezettel figyelték amint a kiforgatott földből a tyúkok, elkapkodják a földigilisztákat, és rohannak a zsákmánnyal a többiek üldözése elől. A nagyi miután megfelelőnek találta a gödröt, figyelmeztetett, hogy a főgyökér alá tegyek egy cserépdarabot, hogy serkentse az oldalgyökér terjeszkedését.. És valóban az első termést nem érte meg, mert közel állt a kilencvenedik évéhez. Csupán három dió volt az első termés és a lányok nem tudták testvériesen elosztani. Egyet elvettem s meg volt az egyensúly. Aztán ahogy nőtt és terebélyesedett a későbbiekben már véka számra hozta a termést. Más hasznos dolgot is szolgált, a csúcsa felé feketerigók raktak fészket, míg az alsó ágain a pulykák és gyöngytyúkok éjszakáztak.

       Később elkészítettem ezt a padot, mely mindig kellemes pihenőhely volt a családnak. A tavaly kellett kinnebb tegyem, mert eléggé fázós volt már itt ülni. Hiába, már a napnak sincs az a régi melege.. Igaz ma sem néztem meg a hőmérőt, mert benn felejtettem a nagyítólencsét, s nélküle már nem látok tisztán. A plédet is ki kellett volna, hozzam, mert eléggé fáznak a lábaim, de majd bemegyek érte később. Hihetetlen, hogy júliusban is így lehessen fázni! Vajon tényleg a nap az oka, vagy inkább a vállaimra nehezedő kilencven év.?

        Mennyit nevettem azon, amikor azt mondták, hogy kilencven évet élek. Először megrökönyödtem, és azt mondtam a nagynénémnek, inkább most haljak meg, mint annyira előrehaladott korban süketen, vakon, toló szekérben éljek.. Sosem barátkoztam a gondolattal, de megjósolták Valóban, abban az időben nagy divat volt a jóslás, és külön kegy volt bejutni a másoló és fordító iroda tulajdonosának a feleségéhez, akiről az a hír járta, hogy a tenyérjóslást Németországban tanulta és diplomázott is belőle.. Csak nálunk nem volt engedélyezett az ilyen tevékenység. De a hír terjedt és az érdeklődők, meg a kuncsaftok száma mindegyre nőtt. Sok orvos is alátámasztotta, hogy ez nem hülyeség, minden ember a tenyerében hordja a sorsát. Az is lehet, hogy az ő malmára hajtották a vizet.

       A nagynéném ötlete volt, hogy engem is beajánljon, ö, mint állandó kuncsaft, mert szerinte semmit sem veszítek vele., csupán az a néhány lej, de azt ö fizeti. A madame nem akart fogadni, mert nem volt bizalma a férfiakban., de Erzsi meggyőzte,hogy az öccse nem férfi, hanem iskolás fiú. Így sikerült bejutnom. Emlékszem, bevitt a wc-re , és elém telepedett egy kis székre. A balkezem vette igénybe, ráhelyezte a nagyítót és folyt a szó belőle, alig tudtam követni, mert én is eléggé izgatott állapotban voltam. Végül fele sem valósult meg a jóslatának. Először azt mondta, hogy a teljes családunk hosszú életű, s ezt én is öröklöm. Megérem a kilencven évet. Ezután a továbbiakban már kételkedtem. Említette, hogy életbe vágó lépés előtt állok, és sikeresen átvészelem. Valóban akkor érettségiztem. Minden nagy álmom, amely az életcélom sikerülni fog, simán megvalósul. Na, ez jött be, mert Erzsivel minden vágyunk az volt, hogy színész legyek, viszont az érettségi után meg sem próbáltam, mert a legjobb barátnőm tanári főiskolába szeretett volna felvételizni, s mivel eléggé bátortalan volt, együtt mentünk és sikerült. Említette, hogy a családi hajlékból véglegesen elkerülök. Ebben is igaza volt. Látott egyenruhás nagy férfi tömeget, ahol elvegyülök. Persze  a sorkatonaságra gondoltunk, egyáltalán nem arra, hogy börtönbe kerülök. Ami a szerelmi életemet illeti, előreláthatólag két feleségem lesz, egy szőke és egy barna, és az elsőtől két gyermek, egy fiú és egy lány. Itt is volt melléfogás, mert csak egyszer nősültem és két lányunk lett.

         Csodás barna nő volt Eszter, közvetlen és szórakoztató. Rendkívül csinos volt és sportos. Szeretett praktikusan öltözködni és gyakorlatiassága kihatott az élet minden területére. Finoman sütött, főzött, de a szertelenségen nem tudta túltenni magát. Nem szeretett takarítani, vasalni és rendet tartani a szekrényekben és az edények között. De megszoktuk egymást és a lányok, ahogy nőttek, sok mindent sajátítottak el tőlem, ami az anyjukból hiányzott., Sosem veszekedtünk, nem volt sértő szavunk egymás iránt. Azt is szem előtt tartottam, hogy elkerüljünk olyan nevetséges konfliktusokat, ami Andrást, a nagyi bátyját érte.  Arra már számítani lehetett, ha a családban házassági előkészület van, mindig előhozakodik az András bácsi esetével. Nagygazda lányát vette feleségül nagy hozománnyal. A barátai viccesen emlegették, hogy vigyázzon, mert elfogy a vagyon és marad a majom. Klára nem volt szép, de tisztességes, dolgos lánynak ismerte az egész falú. Szeretett is forgolódni,   dolgozni a mezőn, a családi kertben, pedáns volt a háztartásban, csupán egy nagy hibája volt ami miatt megingott a házasság, a figyelmetlenség. Mindig odaégette a rántást, és odakozmált a tej. Pedig a rántás kell a leves sűrítéshez, különösen a pityóka és a szemesfuszulyka leveseknél. A zöldfuszulykát tejes eresztékkel sűrítette, de ha már a tej is odakozmált, jól érzett a levesen. András felindultságában mindig azzal fenyegette, hogy vagy a kályhához köti főzés közben, vagy elhagyja. Gyermek nincs, talál ö olyat, aki rendesen főz. Egy idő után dühödt idegállapotban csakugyan hazaköltözött.

           A legénykori táncos társa, Amália, sem ült tétlenül. Egy éve hirtelen megözvegyült és ravaszkásan szerette volna a régi kapcsolatukat felújítani és behálózni Andrást. A gőgösségében sértett ember hírtelenségével András hozzáköltözött. Amália a pletykák és szóbeszéd hallatán mindent elkövetett, hogy különb legyen Kláránál. Másuk csak időnként végeztek nagytakarítást, ő hetente. Ragyogott ajtó ablak a tisztaságtól. A lakásban csak zokniban jártak, hogy a por ne kerüljön a szőnyegekre. Minden igyekezetével azon volt, tudta, hogy a férfit a gyomránál kell megfogni.,finomabbnál finomabb ételek kerültek terítékre. Amikor megfőzte első alkalommal a pityókalevest, hiába érződött a füstölt csülök íze, a sok tejföl, András csak elhúzta a száját és megemlítette, hogy ennek nincs az a varázslatos zamata, ahogy Klára főzte. Mert ugye nem érződött az odakapott rántás. Nem lehetett követni, hogy valójában lecsillapodott felindultsága.,rájött, hogy a felesége mellett még sincs ennyi feszélyezettség. Két rövid hét után szólt Amáliának, hogy azt beszélik Klára miatta búskomorságba esett, az már férfiúi kötelessége, hogy megvigasztalja.. És visszament. Örökre!

           Ezt a történetet a nagyi annyiszor elmesélte, hogy szinte népmesévé vált a család tudatában. Sosem lehetett leszűrni, hogy ennek figyelmeztető éle lett volna, hogy a házaséletre úgy kell felkészülni, ne adódjanak apró buktatók, mert az fokozza a szóbeszédet, és Isten őrizzen, hogy valaki a falú szájára kerüljön.

            Mi Eszterrel jól kiegészítettük egymást. Nekem csupán az volt a furcsa, hogy amikor a városba kerültünk, harminc év alatt legalább hat helyen laktunk. Nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy a szülői háthoz való kötődés, vagy mi váltotta ki,de minden lakáscsere után is  rövid idő elteltével ismét fellobbant az érzés, hogy kiszálláson vagyunk, s majd egyszer hazakerülünk. Elég későre következett be, és amikor végre fellélegeztünk, hogy a sajátunkban vagyunk, csak ketten maradtunk. A lányok férjhez mentek, s rajtunk mindegyre erőt vett az öregedés. Eszter kezdte nehezen viselni. Előttem mindent titkolt, igyekezett fürgén tevékenykedni, de én is megláttam, amit kellett. Állandóan a kertben volt, ott érezte jól magát a veteményei között. Sajnos öt évet nem értünk meg felszabadultan, mert elvitte az agyvérzés. Olyan hirtelen történt, este lefeküdt és sosem ébredt fel. Bizony annak is már harminc éve.

            A nagy gyász lejárta után mindegyre bíztattak a lányok, hogy nősüljek újra Hol az eszük? Mintha az olyan könnyen menne. Amikor az ember leél egy békés életet, már nem hiányzik, hogy mással kezdjen összeszokni. Engem éltetnek az emlékek. A látásom is sokat romlott, a hallásom még többet, minek új asszony, hogy egész nap kiabáljunk egymásnak?

Tényleg, már mindjárt dél van s még nem érzem a nap erejét! Ami a hallásomat illeti, még szerencse, hogy a leány erősen berregő telefont szereltetett, mert azt valahogy meghallom, és a fülemhez szorítva értek mindent, de a kapucsengőt hiába nyomják, mert azt már nem hallom. Annyit módosított a lány, hogy szereltek rá egy vörös égőt és ha megnyomják az kigyúl. Így még észreveszem, ha nem alszom. A tavaly történt, az útvégi cigánytelepről kéregetni jöttek, s mivel nem hallottam a csengetést, azt hitték, nem akarok szóba állni velük.  Éjjel aztán belopakodtak a kertbe, mindent leszedtek, a többit pedig összetaposták. Azt hitték egy tehetetlen öreggel mindent, lehet, igen ám, de a lány jelentette a rendőrségen, elő is állították a tettest, s mivel még volt feljelentés a terhére, két hónapra ítélték. Ők örvendnek, mert nekik ingyen üdülés, hisz a börtönben kényelmesebben megvannak, mint a putriban, s az állam ingyen eltartja. Amikor kiszabadult a telepen népünnepély volt. Itt vonultak el harsogó énekszóval a ház előtt s az összes ablakaimat betörték. Hiába az én koromban már nem lehet legénykedni s ujjat húzni az efféle dologkerülő söpredékkel.  A lányom még nem is tudja, a napokban az összes tyúkjaimat ellopták, csak ez a kettő maradt meg, mert éjjelre máshol húzódtak meg.. Törődik a rosszseb velük, forduljanak fel. Ez a kettő amennyit tojik nekem elég.

            Ahogy ültem majdnem elbóbiskoltam, csak a kapucsengő zaja rezzentett meg. Még a hideg is átfutott rajtam a tudattól, hogy meghallottam a csengőt. Arra néztem, és mit látok, Eszter áll a kapuban. Kinyitotta és bejött, de milyen fiatal, mint amikor megismertem. Mennyire fürge a járása? Jött felém, aztán egy fényesség elnyelte és minden elnémult körülöttem.

           Ül a padon, a feje előrehajlik, és a szellő meglobogtatja hófehér haját. Érkezik a lány, a kisebbik, hatalmas őszirózsa csokorral, hogy köszöntse a születésnapján Ha nem meglepetést akart, volna, már a kapuból zsörtölődne, hogy miért ül a tűző napon. De mosolyogva közeledik, először csak a virágot tartja az arca elé, és mikor átöleli, hogy megcsókolja, érzi, hogy kihűlt. Már a pulzusa sem ver. Élt kilencven évet..