Klottgatyában szaladgáló mezítlábas gyerekkor indult útnak valamikor
  a kertvégében álló göcsörtös ág-bogas öreg birsalmafák alól,
  s rohant az ismeretlenbe, átgázolva az óvatosságra intő tanácsokon,
nem nézve az intelmeket az árokszélre ültetett intő táblákon,
csak szaladt az ismeretlenbe, caplatva a futó zápor verte sarat,
nem hallva a bölcs öregség által irigyen megfogalmazott tanácsokat,
  s ha bírál egy ráncos arcú fogatlan száj, hát elnyomja a szirén ének,
dolog, munka? üres zseb fizet! semmi nem szab gátat a lendületnek!

Kipusztultak a birsalmafák, dudva verte fel a virágzó kertet,
felült az idő egy korhadt ágra, nem szól, némán méreget,
nem firtatja mit tettél és miért? szitkot se szór rád. minek?
megállsz, pőrén várod az őszi hideg esőket, a fagyott telet,
klottgatyád is szétszakad,
életed is elmarad,
ennyire telt.