A szó dermedten hallgat,
 álmokat temet a gondolat,
 a szív még feldobban,
 elmúló, lassú ritmusban,
 még rezdül a meggyötört lélek,
 a néma csendben,

 visszhangtalan
 még felcsendülnek az énekek,
 de ha magamba nézek:
 kiégett vágyak,
 kimondott hazugságok,
 fényét vesztett színek,
 fals akkordok,
 megélt szégyenek.
 
 A semmire várok.
 
 Kezemből pereg a végtelen idő,
 köröttem a sötét éj pókhálót sző.