Újra és újra, ezerszer megfogalmazzuk,

úgy véljük rátaláltunk, aztán eldobjuk,

s kezdjük előlről, szőjük a szavak pókhálóját,

hogyan is mondjuk ki életünk álmát.

Kutatjuk mi az mi mosolyt varázsol,

melyik hang mi legszebben dalol,

mi az mi visszhangra talál lelkedben,

mi az mi csillagfényt gyújt szemedben?

S oly egyszerű a recept:

Vedd a tavaszi szellő lágy símogatását,

a májusi éjszaka bódító orgona illatát,

a nyári esték vágyakat ébresztő forróságát,

az őszi lombhullás színes forgatagát,

tedd hozzá életed legszebb pillanatait,

magányos éjszakáid mindent akaró álmait,

karod óvó, féltő szorítását,

tested mindent elégető vad vágyát,

pár cseppet a szeretkezés verítékéből,

a feszülő ágyék végtelen erejéből,

tedd mellé mosolyod, szemed csillogását,

a magány kérő, kolduló jajkiáltását,

a reményt a holnapban, a "velem vagy" pillanatát,

s minden szépet és jót, minden szív álmát,

s ha így együtt van,

add a szót a szádra - óvatosan,

mert mit kimondsz törékeny, mint a sebzett lélek,

s halkan csak annyit mondj:  - SZERETLEK