A valóság tűéles szikláin
törik meg az álmok folyama,
zúgó kavar zavaros iszapot
a vágyak szép-kék világába.
Simogató szerelem csöppjei
a féltés áradatává dagadnak,
a kétség mar sebet mélyen,
kérdések most választ várnak,
de hallgatunk,

nem kérdezünk,
a választól félünk.

Bántó most minden szó.
Elmegyek!
A holnapból
 - félve -
még visszanézek,
a zúgót hallgatva,
vágyom, hogy a víz fölött
a szivárvány szép íve
törje meg a vízködöt.