HALLGATOK

Már nem lázadok,

    már semmit nem várok.

Ijesztő hűvös nyugalom

fon béklyót vágyaimra,

az elválás fájdalma költözött álmaimba.

Már nem lángolok,

    kialvó hideg láng vagyok.

A fénytelen sötét éjszaka

 ölel kegyetlen gúnnyal.

Kettesben vagyunk az elmúlással.

Már nem szólok,

   hitem eldobva hallgatok.

Halk szavad felsejlik a csendben,

könnyed a drágakő csillogása,

az alig-tegnap, de már régmúlt látomása.

Már béna mozdulatom,

   kezem mozdul, érintésed mégsem várom.

Emlék karkötőm morzsolom,

         a vakrozsdás szemeket:

tegnap - ma - holnap- végtelen idő-

    - hazug szó- nem létező szerető.