...és eljött a pont,
amikor már a lélek is zsibbad
nem csak a test
hol a valaha sebesen áramló vér
csak pang az ernyedt erekben,
a szív még harsogva pumpál ma is,
csak éppen erő nincs,
barázdák szabdalják
arcod egyre mélyebben,
a neuronok gátakba ütköznek
s ingereket csapdáz
gonoszul a felejtés,
pihennél a tegnapban vagy
a mát nyújtanád a végtelenig,
de jön a sötétség világa
mi régen a megnyugvást hozta
de ma az álom elkerül,
az éjszaka nem ringat,
csak zsákként rád borul,
s hiába nyúlsz egy kéz után
üres melletted az ágy,
nincs kihez bújj,
kibe kapaszkodj
hiába ébred a vágy,
csak a magány néz rád gúnyosan.