A NAGY MONOLOG 4

        Nagyon helyén való az a megállapítás, hogy kicsi gyermekkel kicsi baj van, és nagy gyermekkel nagyobb! Nálunk is ez fokozatosan igazolódott. Csenge lassan átesett mindenféle gyermekbetegségen, sokat kellett bíbelődni vele a Dalma irigykedésére. Szerinte csak a kicsivel foglalkozunk őt teljesen mellőzve. Hogy elkerüljük az esetleges családi perpatvart, teljesítettük anyósom kérését, hogy Dalma a szünideit nála töltse.

A NAGY MONOLÓG 5

         A kaput nem zártam be, mert az mindenki előtt nyitva állt. Bementem az irodába, de egy olyan lelki nyugtalanság egy idegesítő idegállapot kerített hatalmába. Nem leltem a helyem és a végén azt tettem, amit soha, megittam egy nagy pohár konyakot. Nemsokára érkezett Anna néni, a kertből zöldségeket hozott az ebédhez, s hallottam az öröm kiáltását,

- Istenem, el sem hiszem!

Kinéztem az ablakon, és Csengét láttam bejönni a kapun. Majdnem repült az irodába és közölte, hogy néhány nap vakációra jött haza.

    CSAK EGYEDÜL ISTEN!

-          Hívtál már taxit?

-          Nem, kedvesem, az állandó sürgősséget tárcsáztam.

-          De tudod jól, hogy a taxis hamarabb jön!

-          Ez mind igaz, csupán a taxi nem mehet bennebb a sürgősségi kapu árkádjain. Jó pénzért ott letesz, holott a mentőszolgálat teljesen bevisz, tolószéken továbbítanak a rendeltetési helyre, és mindez díjtalanul.

Már idő sem volt a további magyarázkodásra, a kapuban fékezett a jármű, villogtak a lámpái és a sűrű havazásban a sofőr kiszállt, hogy besegítse a beteget.

            A bosszú édes íze 4

                Sok év telt el az óta, csak Mártában nem homályosult a feledés. Én is már rég visszajöttem Afganisztánból, csupán azért nem írok róla, mert az külön fejezetet érdemel. Egyetlen, amiért hálás vagyok a sorsnak és magamnak, hogy nem szűzlánnyal estem át a tűzkeresztségen.. Ennek Afganisztánban vettem a legnagyobb hasznát. Már túl voltam az általános iskolán, amikor egy alkalommal, nem tudom mi okból, de valahogy egy belső indíttatás vezérelt, hogy keressem fel a nagyi sírját a református temetőben.

       A BOSSZÚ ÉDES ÍZE 3

             Verőfényes vasárnap reggel köszöntött be a hálószobába, és Márta annak tudatában, hogy Andris nem kell siessen, még elnyúlva lustálkodott kissé, aztán komótosan felkelt és elkészítette a reggeli kávét. Mosolyogva ültek egymással szemben, hatott a reggeli napfény mely beszivárgott a ráncolt függönyön át.

-          Gondoltam megkérdem – kezdte Márta, megjátszva a gyerekes naivát – csupán nem akartalak csacskaságokkal zavarni, de mégis mi a véleményed, ha beiratkoznék az induló tánciskolába?

                             A BOSSZÚ ÉDES ÍZE 2 (18)

                             Lassan én is megéltem az érettségit. Apám javaslatára iratkoztam egészségügyi szakközépiskolába, mert abból esedékesebb bejutni az orvosi egyetemre.. És az ősöm már próbálta is a nevem elé odabiggyeszteni a Dr.-t. Én viszont váltig hangoztattam, hogy órás szeretnék lenni. Hogy mi volt ebben a ráció, én sem tudtam, de valószínű csupán az apám bosszantására találtam ki. Közben Mártán is nagy változások voltak észlelhetők.

A BOSSZÚ ÉDES ÍZE

           Az én kapcsolatom Mártával olyan volt, mint a félrevert harang, tiszta kapkodás, szaggatott őszinteség, vagy egyáltalán. Márta mindig fölöttem állónak érezte magát, mert néhány évvel idősebb volt, és milyen a csaj, engem csupán taknyos tacskónak tartott, akiben nem áll a szó nincs mit tárgyalnia velem. Pedig hosszas időn át egy szobában voltunk, de mint két külön lény, két idegen. Még a tanulásban sem segített, azt mondta, legyek figyelmesebb órákon.

KI LESZ A FŐVÁDLOTT?

 Blózsújné aggodalmaskodott a kútnál vízmerítés közben, hogy már jó ideje a hátán a hosszú izom iszonyatosan fáj, nyilallik, és még nem vette meg a koporsót. Mert sosem tudja az ember mire ébred, vagy mire nem? Meg aztán a faluban időtlen idők óta visszamenőleg, mindenki előre megvette a koporsóját, és a padláson tartotta, amíg szükség lesz rá. Volt már eset, igaz ritkán, hogy kölcsön kérték, mert egyesek épp így elhanyagolták, mint Blózsújné.

 A CIGÁNY ÉS A PAP

A park ahol Arisztid atya reggelenként megpihenni szokott a Jézus Szíve Katedrális mögött volt. Mindig ugyanazon a padon ült szemben a felkelő nappal és elmélyülve olvasta a breviáriumát. Egyedül volt. Ilyenkor reggel még a gyermeksereg nincs kinn, hogy birtokába vegye a játszóteret és megtöltse átható zsivajgással. És az ölebeket sétáltató öreg hölgyeknek is korai ez az időpont.

        Egy cigány settenkedett esetlenül a pad felé.

MINDENT AZ ERKÖLCSÉRT

     A tanácskozást a Polgármesteri Hivatal kis gyűléstermében tartották. Nem volt szükséges a nagyterem betöltésére, mert lényegében szabályokat, javaslatokat beszéltek meg a kis város egyre alacsonyodó erkölcsi életéből. A tanácstagokon kívül a polgármester meghívottai a rendőrfőnök és a két iskola igazgatói erkölcscsősz minőségben. Ideje volt már az ilyen tanácskozásnak, mert nap, mint nap egyebet sem hallani, mint hogy féktelen a fiatalok viselkedése.