CSAK EGYEDÜL ISTEN!

-          Hívtál már taxit?

-          Nem, kedvesem, az állandó sürgősséget tárcsáztam.

-          De tudod jól, hogy a taxis hamarabb jön!

-          Ez mind igaz, csupán a taxi nem mehet bennebb a sürgősségi kapu árkádjain. Jó pénzért ott letesz, holott a mentőszolgálat teljesen bevisz, tolószéken továbbítanak a rendeltetési helyre, és mindez díjtalanul.

Már idő sem volt a további magyarázkodásra, a kapuban fékezett a jármű, villogtak a lámpái és a sűrű havazásban a sofőr kiszállt, hogy besegítse a beteget. Az asszony örült, hogy családtagként elkísérheti. Benn a kocsiban az ujjamra húztak egy villogó mütyürt, meg sem kérdeztem, hogy mire szolgál és igyekeztem válaszolni az orvosnő hevenyészett kérdéseire. Hamar megérkeztünk, tolószék, asszisztencia, rohanás és benn ültem a szolgálatos főorvosnővel szemben. Újra unalmas kérdések sora: életkora? , volt-e már korházi beteg?, mit érez? ,milyen gyakoriak a fájdalmai? Aludni tud-e?

-          Nézze doktornő, nekem legnagyobb gond egy új vérnyomáscsökkentő gyógyszer bemérése, valamint a vércukor állandó ingadozásának a stabilitása. Lényegében ezért jöttem Bihary doktorhoz.

-          De kihangsúlyozta, hogy nem tud aludni. Jó! Vigyék a beteget az első emelet egyes számú kórterembe.

És vittek liften, tolószékben. Mire a kórterembe értem egyetlen öreglányt csomagoltak, készítették átköltöztetésre. A feleségemnek felsorolták, mikkel jelentkezzen másnap és elbocsátották. Így maradtam egyedül, de nem sokáig Egy középkorú, nálam jóval fiatalabb romát fektettek a szomszéd ágyba. Az érdeklődést ő kezdte, és én kelletlenül válaszolgattam, mert nem volt kedvem társalogni. Annyit megkérdeztem, hogy miért cifrálkodik a beszédben, ha cigány, miért nevezi magát romának.?

-          Hát, testvérem, ma ez a módi!

„Testvérem? Miből gondolja, hogy én is cigány lennék?” – tűnődtem, de aztán megeredt a nyelve és folyt a szó belőle. Elmondta, hogy ő cigány prédikátor, hogy ők új hitbe léptek, ők sem tudják megnevezni, de már elegük volt a magyar egyházakkal, ahol mindig átnéztek rajtuk és éreztették, hogy nem közéjük valók. Pedig ők is Isten gyermekei! Építettek egy gyülekezeti termet, ahol vasárnaponként és ünnepnapokon összegyűlnek, énekelnek és imádkoznak. Jézust elismerik Megváltójuknak. Minden ünnepet megtartanak a maga módján, és ahogy gyermekkorukból emlékeznek. Valaki támogatójuk révén a Cigány Világtanácstól kaptak egy cigány nyelvű Bibliát, azzal is ismerkednek, de a megszokott magyar Bibliából olvasnak fel történeteket, és közösen megbeszélik. Ami részükről többlet, nem lopnak, nem dorbézolnak, mások feleségét, még kísértések között sem teszik magukévá, és nem esznek döglött húst. Vagyis a húsevés tilós! Persze ezt nézetem szerint félremagyarázzák, mert valóban a Biblia kitér és tiltja az elhullott állatok fogyasztását, de mint látom, nézetük szerint, ha leölnek valamit az már döghús.

          Meghozták az első gyógyszeradagot, és minden érdeklődés ellenére, hogy melyik mire szolgál, azt mondta a nővér, hogy az orvosnő utasítása és ő tudja mit miért írt elő. – Erővel a számba gyúrta és vizet adott utána.. Az egész éjjelt átvirrasztottam ülve az ágy szélén. Annyira fulladtam és nem kaptam levegőt, hogy egyik oldalamra sem tudtam lefeküdni. Egy belső szorongás annyira fokozódott, attól tartottam, hogy ez lesz életem utolsó éjszakája. Éjjel három órától ötig kiültem a tágas folyosó egyik padjára, hogy levegőhöz jussak. És a hűséges cigány ott kuporgott mellettem és dumált sületlenségeket a Sátánról. Szerinte a Sátán hatalmasabb Istennél, mert valamikor kártyán vagyonokat nyert és veszített, de egy idő után sikerült abba hagynia. Persze ez mind a Sátán próbatétele volt,de most egyetlen, amivel kézben tartja,nem engedi. hogy leszokjon a dohányzásról. Már annyira haladtak,hogy saját termesztett dohányt csavarnak újságpapírba és azt szívják, és ez által teszi őt a Sátán  a sírba.,nem hagyja,hogy lemondjon a cigarettáról. Hallottam,hogy beszél, de a hangja mindegyre távolodott, majd mély csend vett körül.. Arra ocsúdtam, hogy a prédikátor erőteljesen ráz, vizes kézzel paskolja az arcomat és hullnak a könnyei” Lelkem-tiszteletesem, ébredjen, ne hagyjon itt!” kiáltotta félhangosan.

 És reggel berobogott a szolgálatos orvosnő, aki felvett, megmérte a vérnyomásom és mindent rendben talált.

-          Hogy mondhat ilyet, lelkem, kisasszony? – rimánkodott a cigány, ha az éjjel nem vagyok mellette rég elpatkolt volna!

-          A beteg tartsa meg magának a saját véleményét! – szólt a rendreutasítás.

Megkezdődtek a szakorvosi vizsgálatok, naponta két-három helyre is elvittek. És fokozódott a kezelés, már intravénás és intramuszkuláris injekciókat is napi gyakorisággal adtak. Egyre figyeltem fel, valamikor a tüdőgondozóban a tbc. Orvos szigorúan megtiltotta  diabétesz állapotomra hivatkozva a hidrokortizonos kezelést, most mintha mi sem történt volna naponta két alkalommal nyomták belém a kétszer tíz köbcentis injekciót. Ellenkezésemre a főnővér azzal reagált, hogy a főorvosnő csak tudatában van, annak mi előzheti meg a fulladást. Éreztem, hogy le vagyok fegyverezve, félrekezelnek,továbbá sem tudtam aludni és belső szorongásaim halálfélelmemet, fokozták. Nem bírtam tovább, egyik viziten összeszólalkoztam a főorvosnővel.

-          Doktornő, magyarázat nélkül tömik belém a tablettákat, injekciókat. A helyzetem semmit sem változott, továbbra sem tudok aludni, és állandóan fulladok. Vegye tudomásul,hogy ezután semmit sem fogadok el amit ön ír elő. Én Bihary doktorhoz jöttem…

-          Tévedés. – vágott közbe. – Maga hozzám jött, mert én voltam akkor ügyeletes!

-          Sajnos! Itt csesződött el minden. Nincs előítéletem, de sosem készültem magához!

-          Jó, nem vitatkozom! Miért nem tetszem magának? – összeszorítottam a szám, nehogy ocsmányság csússzon ki akaratom ellenére. Ő állta a gúnyos mosolyt, amivel méregetett.

-          Miért kellene nekem tetszedjen? A jó édesapjának, aki csinálta!

-          Holnaptól átadom Bihary doktornak, de írja alá, hogy visszautasít minden általam kezdeményezett gyógyszert és gyógymódot.! – Elgondolkoztam. Ha ennek a hülyének aláírom az érvelését, mint osztályvezető főorvos megtagadhat minden további beavatkozást és kifizetteti eddigi ápolásomat, mivel ellenkezem.

-          Nem írom alá – mondtam – de elvárom, hogy minden gyógyszerről tájékoztasson. Mert a hidrokortizonos kezeltetése is egyéni döntése volt, mivel számomra tilós, és azért emeltette az inzulinadagolást is a legmaximálisabbra.

Másnap ideggyógyászati szakvizsgálat. Nehezen tudom megszokni az unalmas kérdések sorozatát: nyugodtan alszik-e éjjel? , nyugtalanítja-e valami?, vannak-e rémálmai?

-          Nem tudom, doktor úr, rémálom-e, de gyakran visszatérő, hogy Rómában vagyok egy tó partján, és az emberek mindegyre dobják a vízbe a kutyaszíveket, azok halmozódnak és szép szukákként kecses méltósággal jönnek ki a tóból. Aztán komótosan megindulnak a sivatag felé és elefántokká, meg zsiráfokká változnak.

-          - Szokott félni ilyenkor?

-          Nem, mert színes az álom és olyan szépek.

-          Említette, hogy belső szorongásai vannak, néha halálfélelmet érez. Ez miként nyilvánul meg? – mit mondhatnék neki? Mondjam, hogy sajnálom magam, mert tél van, s ha meghalok attól tartok ,fázni fogok a hideg földben?

-          Valóban időnként érzek egy belső szorongást, mely mind idegesítőbb.

-          Érzi, hogy ilyenkor netalán tettlegessé is válhat?

-          Hová gondol, doktor úr? Én pap vagyok. Az életet Isten adta és nem vehetem el magamtól sem!

Délben a főasszisztens értesített, hogy előkészítették a belélegeztető szerkezetet és várnak. Valamiféle szürke gázféleség keringett, a számra és az orromra rögzítették a maszkot és láttam beállítsák a gépet hattól nullára .Eléggé kesernyés íze volt,de lejárt az idő minden incidens nélkül. Másnap már tíztől számolták vissza nulláig.. Nem akart gyorsabban csökkenni. Már-már éreztem, hogy szédülök és lazítottam a maszkon. Mikor kitelt az idő támolyogva a fal mellett közeledtem a folyosó végi kórtermünkhöz. A prédikátor rögtön észrevette a sápadtságom és sejtette,hogy nem érzem jól magam. Belém karolt és visszavitt a kezelőbe. Szóltam a főnővérnek,hogy lélegeztetés után erős szorongást és fokozódó idegességet érzek a bensőmben Azonnal feltettek az elektrokardiográf készülékre. Magas lett a vérnyomás és fokozódott a szívverés. Akkor lépett be a főorvosnő és érdeklődött, hogy érzem magam belélegeztetés után?

-          Engem többet ilyen marhaságra ne kényszerítsen. Láthatja, fulladozom

Durcásan távozott Engem visszavittek a kórterembe és az áldott jó prédikátor állandóan mellettem ült. Az asszisztensnő szívritmus helyreállító injekciót adott. Már kiestem a képből. Talán csak mondani szerettem volna a nővérnek, hogy ezután csak a vérnyomáscsökkentőt fogadom el az orvosnőtől, vagy mondtam is? Mert változott a kép. Szatmáron voltam a barátomnál, aki furcsa mód nem engedett be és én csak a tornácon hangoskodtam, hogy a károlyi kórházban vagyok és galádul bánnak el velem. Már nem bírom! Zoli nézett tágra nyílt szemekkel, hogy mondhatok ilyet, hisz nála vagyok és nem a kórházban és láttam pillantásában a kétkedést, mintha nem épelméjűnek nézne.

           Nem tudom, meddig tarthatott kikapcsolódásom. Arra tértem magamhoz, hogy a cigány pofoz, ráz, ordít a fülembe, és mindegyre hajtogatja „Segítség! Nincs pulzus!” És csörgött a műszer végig a folyosón, trappoltak a nővérek. Újra EKG, nagyon lelassult a szívműködés. És injekció. Ennek már sosem lesz vége! A prédikátor mellettem virrasztott és mindegyre motyogta cigányul a Mi Atyánkat.

            Eljött a nagy nap, végre megvizsgált Bihary doktor. Nem volt elragadtatva, miután észlelte a szív és a tüdő megterheltségét és a vese elégtelenséget.. Másnap a reggeli viziten utasította a nővért, hogy olyan kórterembe költöztessenek ahol mérleg is van, és naponta a vérnyomással, a vércukorszinttel a testsúlyt is kell mérni.. Tizenegy órakor a főorvosnő is megtartotta szokásos vizitét. Mikor hozzám ért beleolvasott a kórlapokba, majd rövid gondolkodás után leült az ágyam szélére.

-          Figyelembe véve az eddigi eredményeket, én holnap reggel hazaengedem. Otthon folytathatja a kezelést

-          Ez mit jelent?- kérdeztem.- Tanácsosabb otthon megfulladni?

-          Hová gondol? Nézze meg kik, veszik körül. Ilyennek látja magát?

Nem vitatkoztam, csak hallgattam további duruzsoló utasításait. Biharyval nézeteltérése támadt, mert túl drágának vélte az általa előírt gyógyszereket. Távozás előtt még megjegyezte, hogy a sok segélyalapú gyógyszerből kisegít, hogy díjmentesen jussak hozzá, majd egy hónap múlva jelentkezzek Biharynál a járó beteg rendelőben, hogy ne kerüljek hozzá. Már semmivel sem tudott megsérteni, azt is mosolyogva fogadtam, hogy szerinte, az én koromban képtelenség a doktor által javasolt hírtelen lefogyás, mert ha megteszem fejjel megyek a falnak.

-          Egyezzünk meg – mondtam kajánul – ha mégis sikerül, újra nősülök.

Kesernyés mosoly cikázott szájszögletében és halkan hozzátette: Ott leszek! – csupán én nem tudtam következtetni, hogy a lakodalmon, vagy a temetésen?

          Sűrű havazásban érkezett a taxi és a nővér segített beülni, majd vágtatott a havas városon át a külvárosi állomásig. Otthon a kapu nyitva volt és az unokám fejét vettem észre amint leskelődik. Kiszálltam, majd megfogta a kezem és bevezetett a házba.

-          Tudod,papa, annyira féltem, hogy nem jössz haza többet. Itt minden este a nénik összegyűltek és mondtak ezt is meg azt is a halálról

-          Tudom kincsem, csak egyet ne felejts el :az élet csak egyedül Isten .Nála van. Látod hazajöttem. Kiskoromban lakott az utcánkban egy szabó. Sok gyermeke volt,de olyan kevés a munkája,hogy alig tudta fenntartani a családját, Aztán részegen a kocsmában mindegyre hangoskodott, hogy az okos ember addig él amíg akar, s hülye, amíg Isten élteti. .Aztán „okos” lett,egy éjjel kilépett a kilencedik emelet ablakából. Inkább legyünk hülyék és bízzuk magunkat Istenre.

-          Persze. De te buta is vagy papa. Nem tudod kikeresni a számítógépen a hajós és a tűzoltójátékokat.

-          Valóban – hagytam helyre

Később simulékony cica módra a hátam mögött felkúszott a párnára és apró kis ujjaival turkált a hajamban.

-          Papa, én szeetlek téged! Te vagy a legjobb baátom. Ne félj, megtanítalak a hajókra is. – aztán belerándított a hajtincsembe -  De hallgatsz! Erről nem kell rögtön fosolni Sándor tatának.

Teljesen bealkonyodott. A szobában kezdett már hűvös lenni. Éreztem, amint kis karjaival átöleli a nyakam, és egyenletes pihegéséből következtettem,hogy már alszik .Csendben feküdtem és éreztem milyen megnyugvás mellette lenni. A havazás rég elállt, a szél is kezdett alább hagyni. A koraesti derengésben a szűrt felhők mögül erőlködött egy holdsugár behatolni az ablakon. Olyan gyenge volt és erőtlen, mint egy tüdőbajos veréb utolsó mosolya.