Kiálts rám, üvölts, hogy ébredjek!

Hogy vége legyen ennek a semminek,

s fájón, kínlódva a földről felkeljek,

fejem felemeljem és kiegyenesedjek.

Állj elém tükörként, lássam szemedben

mit érek, számít-e még létezésem?

Rám nézve könny csillan, vagy hideg megvetés,

arcodon mosoly vagy gúnyos megvetés?

Simulj hozzám, érezzem szívverésed!

Megdobban-e kezemben? Vagy hallgató lelked

fojt magába minden jót és szépet,

végessé téve a végtelen életet.

Üvölts rám, hogy visszaforduljak!

Üvölts rám, hogy utamon megálljak!

Üvölts, hogy legyen mozdulatlan a kezem!

Üvölts rám, hogy legyen még életem!