Kis türelmet...
Kis türelmet...
......
A távolság végtelen,
a vágy féktelen,
a láng perzselő,
a jég dermesztő,
a halál kegyetlen,
rideg az értelem,
a fény vakító,
a csönd andalító,
.....
így jönnek szánkra a nagy szavak,
mondjuk, s nincs egy őszinte gondolat,
nincs egy nyugodt perc, egy pillanat,
mikor átgondoljuk dolgainkat,
mert félünk, hogy valamiről lemaradunk,
s ha nem ismételjük, meghal a vágyunk,
mintha jussunk lenne a szó: szeretlek,
amit semmivé csépelnek az ismétlések.
A kikövetelt érzések hol születnek?
Van köze hozzá a szívnek, a léleknek?
Miért hisszük, hogy ennek vége nem hazugság?
S álmodva, lehunyva szemünk, az nem vakság?
A nagy szavak foglyai vagyunk, ..szólunk,
de néha jobb lenne azt mondani: hallgatunk.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!