Gondolkodom.

Borostás arcom a tenyerembe támasztom,

/Rodinra kacsintok: barátom mégis legyen kompozíció,

álljon a pokol kapujában a Gondolkodó !/

Lustán figyelem az időt, csak "úgy" vagyok,

talán valami nagy csodára várok,

kezemben egy jéghideg sör,

minden jó - csak a senki létem gyötör,

a képzelet és fantázia kézenfogva viháncol,

/meg egy légy is a poharam szélén táncol/.

Keresek, kutatok és sehol egy gondolat,

valami elűzte a szép színes álmokat,

rozsdásan kattog az idő /melegszik a söröm/,

magamon vigyorgok? /na, ez se nagy öröm!/.

Plafonon pókháló, alszik fenn a pók,

/gyere szerencse-bogaram/...mindjárt elalszok,

tudom a pók nem bogár,de  tetszik  a hasonlat,

most amúgy is fél-álomban írom a sorokat,

sörömből elszállt a szénsav /szívemből a fájdalom/,

/elítéltek?...nem baj...vállalom/.

Létezik egy pont, mikor már nincs hova,

amikor már béna a kéz, már nem is tétova,

mikor már megáll a mozdulat, s vele az értelem,

és előkapod a szótárt - mit jelent a szerelem?

rágod a deffiniciót /meg hozzá szikkadt pogácsát/,

és csak élvezed a semmi nyugalmát,

lehunyt szemmel nézel a tükörbe,

/így szebb vagy?/..és most nézz a szemembe!

S ne jöjjünk zavarba, nézzünk kicsit vissza,

furcsa érzés fog el...ugye belém látsz..és önmagadba,

nem szégyenled, de büszke sem vagy már! Igaz?

Talonban az ász, az osztó ravasz,

keveri a kártyát, látod minden mozdulatát,

s mikor tizenkilencre mindig filkót kapsz, tátod a szád.

elindulsz tovább, mert léted sok dimenzióban létezik,

s mikor a vakvágány végén életed a semmibe ütközik,

és a nincs továbbból mégsem lesz elmúlás,

kinyitod szemed, rám nézel, s amit látsz nem más,

mint hogy számról letörlöm a sörhabot,

és szemétbe dobom ezt az összefirkált papírlapot.