Élünk,
létezünk,
tesszük dolgaink,
konok léptekkel
járjuk megírt útjaink,
valamit mindig akarunk,
s hogy elérjük
mozdul karunk,
mindenre vágyunk,
mindent akarunk,
úgy érezzük
soha el nem fáradunk.
S jön egy pillanat,
mikor kezünk
fáradtan hull ölünkbe,
szemünk lehunyjuk,
 nem is álmodunk,
belefekszünk,
elnyújtózunk a semmibe,
és rájövünk, rádöbbenünk
elfáradtunk.
És
megpihenünk
egy aggódó pillantásban,
egy simogató mosolyban,
egy szerelmes ölelésben,
megpihenünk
-együtt-
a
szerelemben.