Vége a napnak.

Rád nevet a lenyugvó napsugár,

hosszabbak az árnyak, az idő siet már,

hűvös esti szellő simogatja fáradt arcod,

az éjszaka hív, küld édes álmot.

Álmunkban ébred béklyót szaggatva testünk,

egymásra találva, mindent feledve, szeretkezünk.

Tegnap temettünk, s temettük magunkat,

tűzre vetettük reménytelen álmainkat,

féltünk, menekültünk, éltünk a múltban,

jártunk a semmiben, nem hittünk a holnapban.

S egy pillanat ránk csodálkozott,

szívünk dobbant, lelkünk találkozott.

Őrizzük a múltat, bennünk él, emlékezünk,

de éljük a mát, várjuk a holnapot,

                 mert élünk és szeretünk.