Angyal suhant át a rét fölött,

s nyomába az élet költözött,

ezer virág tárja szirmát az égre,

bódító illatát ontja a végtelenbe.

Angyal suhant át az esténken,

nyomában csillagok gyúltak az égen,

dalra fakadtak a fák, dalolnak a levelek,

lágyan, halkan dúdolják: s z e r e t l e k.

Angyal suhant át az éjszakán,

a hallgató sötétség éjfekete bársonyán,

tüzet gyújtott vágyó, kérő testünkben,

s gyönyörködött egy pillanatig szerelmünkben.

Angyal suhant át lelkünkben,

feldobbant lázadón fájó szívünkben,

rég feledett szavakat csalt huncutul ajkunkra,

a méz édes ízét varázsolta forró csókunkba.

Angyal suhant át magányunkon,

érintése mosolyt varázsolt arcodon,

kezed kezembe tette örök időkre,

és suhant tovább, suhant a végtelenbe.