Kezemben kávé, ülök a teraszon,

éjvégi hajnalban az eget kutatom,

hűvös szellő símogat, a napkeltét várom,

a fényt, hogy árnyék kússzon a világon.

A kert végén napraforgó búsul fejét lehajtva,

tövében koránkelő sikló rajzol nyomokat a porba,

Fordul az öreg bolygó, napsugár kacsint arcomba,

az idő kérlelhetetlen, álmot söpörve lép a nappalba.

Megkésett éjji pillangó száll a leánderre,

színpompás lepke, most hernyó voltát feledve

örül az életnek, röpül messze a végtelenbe.

Nyílik a vllág, az élet arcát fordítja a fénybe.

Ébredésed várom, álmosan huncut mosolyod,

kezed simulását kezembe, az első csókod,

óvó, féltő, vágyó, örökké-megőrző mozdulatod,

emlékként a tegnapot, s veled minden holnapot.