TENGERPARTI EMLÉKEZÉS

Közeledünk Mangáliához

Zúg a tenger, hánykódnak a habok.

A végtelenbe, hová lát az ember

Csak a víz és a kék horizontok.

Akkor is így volt és mindig így

Fújt a szél, zúgott a tengerár.

Felettünk kék volt a magas ég

És röpködött csapatban a sirály.

Emlékszel? Hogy is emlékeznél,

Oly kicsiny voltál, három esztendős.

Neked akkor élmény volt csupán

A homok, a medúza és a teknőc.

Pucéran pancsoltál a szélen

Nyaldosták lábad a szelíd habok  

S én boldogan, büszkén néztelek,

Hogy hozzám tartózol, az apád vagyok!

Minden melletted elsétáló

Simogatott pillantással, kézzel

Téged nem zavart a mélázó

Csak játszhass a homokkal és vízzel.

Később újra ide jöttünk

Évek múltán, ketten,

Mindent elkövettél volna,

Csak ne álljunk a mecsetben.

Pedig a dervis kedves volt,

Megkínált, adott törökmézet,

Félénken fogadtad a rahátot,

Táskádba raktad az egészet

És mikor már a karcsú mecset

Mereven állt a hátunknál,

Feltört belőled az emlékezet

Amit történelemből tanultál.

Mulattam magamban, mikor szóltál

Mennyire félsz a gonosz töröktől

Nem tudtad felmérni, amit tanultál

Az már a múlt emlékéből jön.

Majd vittelek, s a dervissel

Meglátogattuk a török temetőt,

Láttam minden szavát, figyeled

És érdeklődéssel kíséred őt.

Ősz van, háborog, zúg a tenger,

Egyedül hallgatom morajlását,

Nézem a hullámok tajtékát

És a sirályok ijedt rikoltását.

Lepereg minden emlékezetemben

Halványult képsor a múltból.

A táj ugyanaz énelőttem,

Csak ősz van és te hiányzol

Nehéz megszokni az egyedüllétet,

De már az élet ilyen, pártatlan,

Néha jó elmerengeni a múlton

Akár vidám, vagy nyomasztó súlya van..