Mi értelme az időnek? Csak képzetünk alkotta,

a múlt-jelen-jövő csak szavak halmaza,

a mindíg-létező nem néz vissza, nem várja a jövőt,

az örök mát éli, nem érzi az időt.

Hangya-szorgalommal rakjuk sorba dolgainkat,

tegnaphoz mi megtörtént, holnaphoz vágyainkat,

s közben lustán lődörög létünk a mában,

a semmit éljük meg a kitalált idő múlásában.

Játsz a gondolattal, hogy nincs csak egy napod,

s ébredj reggel úgy, hogy ma a "mindent" kapod,

s mit megélsz éjfélig csak az a jussod,

egy napban történik  örömöd s bánatod.

Érezd a nap első sugarában az éltető meleget,

érezd, hogy a lágy szellő hűsítő lehelet,

érezd az erőt, hogy Te vagy maga a világ,

neked pompázik színében, illatában minden virág.

Játsz vabankra az egyetlen napban,

mond ki mit nem mertél a gyáva hallgatásban,

lépj bátran, ne tétovázz félő-óvatosan,

ne suttogj ijedten, szólj érthető-hangosan.

Rugdald el a multat, s ne keresd a jövőt,

feledd porszem mivoltod, éld a TEREMTŐT,

Isten se különb nálad, hisz magad teremtetted,

érezd gyarló voltodban: az öröklétet érintetted.

S ha jő az utolsó éjszaka, ölelj, mert nincs tovább,

még egyszer éld ki a test minden mámorát,

nászod legyen örök és végtelen, mint a világ,

légy maga a szerelem, légy Te is TISZAVIRÁG.