Ma könnycsepp, holnap fájó mosoly.

Ma még vele, most még a fájdalom,

arca minden éjjel visszatérő álom,

kezét érzed lázas homlokodon,

álmodban csókját, vágyó ajkadon.

Még előveszed reggel a megszokott csészét,

még kihúzod az asztalnál a székét,

aztán rádöbbensz: már nincs veled,

nélküle éled a múló perceket.

Érzed, mögötted áll, némán figyel,

riadtan megfordulsz : - miért tünt el?

Pedig ott van veled, a tükörből néz rád mosolya,

ott van a süppedő szőnyegben a lábnyoma,

megint összegyűrte maga alatt a lepedőt,

hiába maradtál egyedül, mindenben keresed őt.

Az éjszaka csendjében suttogva szól hozzád,

szólni akarsz...s néma marad szád.

Felfogod, de el nem fogadod léte hiányát,

mosolyogsz, lelkeden viseled az özvegység fátylát.

Ma könnycsepp, holnap fájó mosoly,

Ma  még vele, most még a fájdalom.

Fáradtan járod utad a véges életben,

némán őrzöd emlékét a végtelen létben.