Kis türelmet...
Apám a kenyeret lassú mozdulattal törte,
a lehullott morzsákat tenyerébe söpörte,
gondosan vigyázott mindenre,
egyre talán nem: az életére.
Előttem inas keze, mely soha nem nyugodott,
ritka pillanat volt mikor simogatott,
s ritka volt, hogy szólt, inkább hallgatott,
szavának súlya volt, igazságot mondott.
Ha eszembe jut, sokszor eltöprengek,
soha nem beszélt róla: volt gyerek?
néha kis pohár bor mellett a háborúról mesélt,
a félelemről mit kegyetlen módon megélt.
És beszélt egy rombadőlt országról,
beszélt, beszélt, mindig a munkáról,
hallgatag téli estéken a meleg szobában,
míg égett a fény a petróleum lámpában.
Arcát látom ma is, s érzem kérges tenyerét,
nem tettem, ma tenném, megcsókolnám kezét,
figyeld utam Apám, figyeld a világot,
fogadd el köszönő szavam és sírodra a virágot.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
T e m e t é s
Istentelenek siráma
Borostyánba zárva
Istenhez /7toronyban átírt változat/