VIHAR- SZONÁTA ZONGORÁN 3

         A nyári vakáció a vége felé közeledett és, hogy hangulatosabb legyen, András meghívta a családi ünnepségre linzi barátját Thomas Stollwerket, hogy töltsön náluk egy hetet. A barát szívesen fogadta és megérkezett, amikor javában folytak az előkészületek. Hosszas kimaradás után újra megemlékeztek a nagy ősről. Andrásnak bizonyára más számításai is voltak a barátja vendégeskedését illetően, mert ez alkalommal is feltett szándék volt a Frida zenetudásának csillogtatása. Ismét zongorajátékkal hivatott szórakoztatni az egybegyűlteket. Nem számítottak kiterjedt vendégseregre, aki jönni fog szívesen fogadják. Nem hiányozhatott Anna a lányával, Ilonkával, mert még nem volt beszédtéma az András sorsa, és még mindig lehetett reménykedni a szerencsében, hátha megakad a szeme a divatos eladólányon. Eljött a papné, a kántor, néhány tanerő az iskolától és díszhelyre András a barátját ültette, közel a zongorához. Ezzel is imponálni akart Fridának.

        Elsőként a dulcsácát szolgálták fel. Ez egy román különlegesség, sűrű szirupban forrázott, kimagolt meggy. Kimondottan asszonyi tere-ferére szokták kínálni apró kis tálacskákban, vagy miniatűr kávéscsészében mokkás kiskanállal. Miután mindenki leöblítette az édességet erős szódavízzel, libegett be Frida.  Almazöld batiszt ruha volt rajta nagy dekoltázzsal, a mellei alatt húzottan és hosszan takarta a bokáját. Mosolygott, végignézett az egybegyűlteken és enyhe meghajlással üdvözölt mindenkit. Ilonka szúrós szemmel figyelte és halkan súgta az anyjának

-          Nem tűnik neked, hogy a Frida mintha vastagodott volna?

-          Beszélsz hülyeségeket – méltatlankodott Anna – azt hiszem baj van a diziópiáddal!

-          Talán dioptriát akarsz mondani?

-          Te ne nagyon javítgassál engem. Tudom, mit beszélek. Nem szeretem, amikor a tojás okosabb a tyúknál. Holnap elmegyünk a dokihoz a labbantóriumba!

Ilonka értette,hogy mit akar az anyja,csak néha zavarta, amikor elereszti magát, és meggondolatlanul használ kifejezéseket,amit valahol hallott,de nem jegyezte meg pontosan.

        András felállt és bejelentette, hogy Frida a Vihar- szonátát adja elő zongorán. Péntek volt! Ennek külön jelentősége van. És felcsendült a zongorajáték. A hangok áramlottak a zongorából, betöltötték a szobát és a hozzáértők behunyt szemmel tudták követni a mű mondanivalóját, amint süt a nap, és a virágos réten egy kislány virágokat szed, az égen bárányfelhők úszkálnak, de messze a horizonton már alakul,formálódik a vihar és közeledik, mindegyre közelebb dörög villámlik,majd kitör a szél,tépássza a fák leveleit, és amilyen hírtelen jött elvonul, kisüt a nap és az élet folyik tovább.

          Igen ám, de péntek volt és Fridának ellenállhatatlan volt a kolbászos babfőzelék elfogyasztása. Bensőjében is kezdődött a vihar. Először a gyomra telt meg gázzal, később a májában feszített és hatalmas csikarást érzett végig a belek útján, majd nagy durranással távozott. Volt a lányban ötletesség, ilyenkor D-durrban játszott és a mély hang elnyomott minden más rezzenést, a nagy fingást sem lehetett észrevenni. Egyedül Stollwerk, a barát, legyezte magát, mintha melege lenne..

           Egész idő alatt amíg tartott az osztrák vendégeskedése, hárman elválaszthatatlanok voltak Frida is vendégül látta a két srácot és Vilmának nagyon tetszett az intelligens, kimért viselkedésű fiatalember, aki sosem túlzott, a helyzetnek megfelelően viszonyult mindenkor mindenhez. Egy alkalommal beszélgetésük során szóba került a Frida tehetsége , kellemes és könnyed játéka és szinte várták,hogy Stollwerk miként értékeli. A kis asztalra könyökölve állát az újjaival birizgálva mondta: „Nagyon szép és könnyed játék volt, érződött a melléállás, a tehetség, csak egy hibát észlelt, azt a részt, amikor a villám a budiba csap ki kellett volna hagyni” Fanyar mosoly követte a burkolt őszinteséget.

           Elmentek. Elment Andris is és maradt a forró és a langyos emlék. Stollwerk nem volt rámenős, nem igyekezett lerohanni Fridát, mértékletes, távolságtartó volt, de tetszett az ismeretség és ígérte, hogy fokozni fogja. A történtek után Frida nem sokat merengett az eseményeken, de mintha saját magát korholta volna: „tudnod kell, hogy sok vázlat után születik meg a remekmű. Ne add fel! Egy életed van. Nem érdemes kishitűen félszegen egy helyben topogni. Tudj nevetni saját kudarcaidon is, és kezdd újra!” Mosolyogva látta lelki szemei előtt,hogy Stollwerkkel a szex olyan lenne, mint az „abszolút” tanárral, aki a nászéjszakára is vázlatot készít.