PATT HELYZET 2

A döbbenet kerített hatalmába. Bening asszony elhallgatott és komoran nézett maga elé. Nem sokáig. Kis idő múltán, mint aki megrázza magát és újra éled, már mosolygott és kínálta a süteményt. Nem teketóriáztam, elvettem egy szeletet és csípegetni kezdtem, de érezve finomságát, ahogy mondani szokták, parasztosan könyökig neki türkölőztem és egyre-másra fogyasztottam, töltöttem a gyöngyöző nedűből és kortyolgatva élveztem selymes-bársonyos aromáját.. Vendéglátóm mosolyogva követte minden mozdulatom és éreztem mennyire jó érzés tölti el, hogy jól érzem magam.

-          Nagyon lesújtott lelkileg az események sorozata, de még mindig nem tudom hogyan tanult meg oroszul?

-          Időben kapcsolódik a történet. Kolozsvárott kezdődött, miután hivatalos berkekbe megérkezett a szovjet átirat.

„0060 számú parancs a Vörös Hadsereg részéről: Elrendelem az összes németajkú munkaképes személyek mozgósítását.

1.       Minden németajkú munkaképes személy mozgósítható és jelentkezni tartózik, férfiak 17-től, nők 18-tól 30 éves korig

2.       Mindazok, akik kivonják magukat a mozgósítás alól, a háborús törvények szerint felelősségre vonhatók – Hadbíróság fog ítélkezni – Ugyancsak szigorú megtorlásban részesülnek családtagjaik és bűntársaik. „

A Honvédelmi Bizottság határozata:

      1 .Románia, Jugoszlávia, Magyarország, Bulgária és Csehszlovákia területén tartózkodó valamennyi 17 és 45 év közötti munkaképes német férfi, valamint 18 és 30 év közötti munkaképes német nőt internálni kell és a későbbiekben szovjetunióbeli munkára kell szállítani.

     2.Az internálásra Berija elvtárs kapott megbízatást. Feladatába tartózik a gyűjtőtáborok kijelölése, az internáltak fogadása, a vasúti szállítmányok megszervezése és lebonyolítása, A Nemzetvédelmi Hivatal feladata : az internáltakat vonattal szállítják a Szovjetunióba”

Ez mindenképpen kollektív felelősségre vonás, büntetés. Kérdem én, mi erdélyi szászok, svábok, cipcerek mennyire vagyunk felelősek a németországi tettekért? De a parancsot végre kellett hajtani, különösen Romániában, akik benyaltak a szovjeteknek egyetlen oknál fogva, hogy Észak-Erdélyt visszakapják. Kolozsvárott kezdték el egy hatalmas razziával. Nappal, mikor legnagyobb volt a forgalom, minden utcában kivezényelt milicisták igazoltatni kezdtek mindenkit, és akinek német neve volt egy iskola udvarába terelték. Népes tömeg gyűlt össze. Volt közöttük egy újságíró, a tanárnő feleségével. A férfinak fogalma volt a kimenetelekről és bíztatta a feleségét,hogy igyekezzen erőltetve csúnyán köhögni és szédelegni, mert értesülése szerint az oroszok annyira félnek a krónikus betegségektől,, különösen a kaverna és szifilisz fertőzöttektől, mint ördög a tömjéntől. Mikor megjelent a külön bizottság, az asszonyt hazaengedték, de a férjnek nem sikerült. Később érkezett a létszám, Románia húszezer személyt kell küldjön. Ez már megkönnyítette a toborzást. Emlékszem, édesapám még nem tért haza a frontról, csak mi voltunk négyen, édesanyám, a két bátyám és én. Apám magyar volt, így a fiúkat is magyarnak számították, engem kiskorúnak véltek és édesanyámat kellett deportálni. Szegényt az izgalom, a sok munka és bánat kikészítette. Féltettem és elmentem a jegyzőhöz, hogy engem írjon be édesanyám helyett. Megtette, mert neki mindegy volt, csak a létszám legyen meg. A gyűjtőtábor Nagykárolyban volt a gimnázium udvarán. Oda préseltek be húszezer embert és kezdődött a vagonírozás. Akár csak annakidején a zsidókat, minket is marhavagonokba tömörítettek, és két hatalmas szerelvény indult Máramarosszigeten át Ukrajnába. Tizenhét napos utazás alatt érkeztünk étlen, szomjan Vorosilivgrádba. Minden vagon oldalára krétával ráírták hány személyt szállít. Időnként nagyobb állomásokon ellenőrizték a létszámot és halt-e meg valaki. Csak akkor szedték ki a hullákat, ha meghaladta a tízet.

     Az első elosztótáborban már a béketábor minden részéről összesereglettünk, és mustrálva itt osztották szét ki milyen munkára képes. Jelzem, amit elfelejtettem említeni, ez volt a malenkij robot. Vagyis magyarul „kis munka”, mert a félrevezetés és csalafintaság abból eredt, hogy csupán Kárpátaljára visznek segíteni, eltakarítani a háború utáni romokat, kis munka, néhány nap. A nagy tömeg elosztása időbe telt, közben jelentkezőket vártak szakács, ápoló és fodrász hozzáértéssel. Engem is megszállt az ördög és jelentkeztem fodrásznak. Sosem volt borotva a kezemben, de a munkám abban állt, hogy minden férfit hetente egyszer meg kell borotválni. Az első áldozataim azt hihették, hogy nyúzom,mert sziszegtek, szitkozódtak, de közben akadtak megértő urak, akik megtanították hogyan kell fenni a borotvát és milyen szögben kell tartani,hogy jól vágjon. Nem tartott sokáig, mert aztán engem is beosztottak egy fűrészgyárba gerendát hordani. Ketten vettük a vállunkra és cipeltük rakásokba. Oh! Fárasztó és változatos nehéz munkákra használtak fel. Sztálin a hadifoglyokkal és a malenkíjokkal szerette volna újjáépíttetni birodalmát. Bevittek belső Ázsiába, és a történelmi romvárosokból kellett patinás modern fővárosokat építeni, Taskent, Dusambe, Frunze.. Dolgoztam három váltásban, szénbányában is kétszáz méter mélyen. Barakkokban szállásoltak el, deszkákon aludtunk és hadakoztunk a poloskákkal. Tízen voltunk egy szobában. Reggel cukornélküli teát adtak, nagyon alultápláltak voltunk, de kellett dolgozni, teljesíteni a normát, mert különben meg is vertek. Nagyon sokan éhen haltak, vagy megfagytak. A halottakat szekérre raktuk és a fagyos földbe alig tudtuk elkaparni. Mindenkiről lehúztuk a még használható rongyát, védekezésként a fagy ellen. Itt határoztam el hogy megtanulok oroszul. Volt egy asszony, aki igyekezett segíteni rajtam, titokban ételt hozott nekem és tőle tanultam naponta tíz szót. Ő is kellett vigyázzon, mert minket fegyveres őrök kísértek munkába, és ellenőriztek. Aki megtagadta a munkát agyonlőtték. Különben az emberek mind ellenségeskedtek velünk,az utcákon köptek utánunk, kővel megdobáltak.

      És jött a Karácsony. Talán a harmadik ünnepet töltöttem szeretteimtől távol. Lehunyt szemmel könnyeztem,otthoni kis templomunkban éreztem magam és teljesen átszellemültem imádkoztam, amikor a sötétben a közelemből hallottam a suttogást :

                          „Idegenföldön fáj a Karácsony,

                           Keserű kínban jajdul fel a lélek,

                           Idézünk édes kis meséket

                           És oly szép a karácsonyi álom”

Öt évig tartott a beígért három nap. Meggyötörten, legyengülve, koravénen érkeztem haza. Édesanyám már nem várt. A bánat vitte a sírba, amiért beleegyezett, hogy helyette menjek. Azt senki nem mérlegeli, hogy a bosszú és az igazság közé nem tehetünk egyenlőség jelt. A bosszú elvakít és az igazságos elégtétel ritka, mint a fehér holló. A zsidókat valóban megkínozták, én nem vagyok zsidó ellenes. De miért van, hogy az egész világ a holokauszton kell, nyavalyogjon és nyalja a zsidók sebeit. Ők megtehették, hogy üldöző irodákat működtetnek, de mi a fájdalmainkról és a megaláztatásunkról nem beszélhettünk, mert börtönnel fenyegettek. Miután hazaérkeztünk, továbbra, is mint ellenség milicistákkal voltunk figyeltetve. Egy szerencsétlen legényke a kocsmában poharazott a barátaival, és amikor már megeredt a nyelve röhögve elmondta, hogy a táborban mit jelentett a lófasz. Nem tudhatta, hogy az állambiztonság beszervezésében minden háromból kettő besúgó. Másnap bilincsbe verve elvitték és állítólag Zsiláván kivégezték. Mit számított még egy élet, a százharmincezer elhurcoltból hatvanhatezer ott maradt. Csupán az egészben tudja mi a megdöbbentő? Az egyoldalú részrehajlás. Visszatérve a lengyelországi eseményekre Shlomo Morel ott maradt és emelt fejjel járt a kommunisták között mindaddig, amíg a Béketábor összeomlott, mert feloszlott a Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia. 1994-ben gondolta meg magát és kitelepedett Izraelbe. Négy év után a Katowicei Ügyészség vádiratot állított össze ellene, mert felelős 1600 ember kegyetlen meggyilkolásáért, és kérte Izraeltől a kiadatását. Süket fülekre talált, sőt a 2005-ős újrakéréskor az Interpol értesítette Izraelt, vigyázzanak Morelre, mert nemzetközi elfogató parancs van kiadva ellene, és ha elhagyja Izraelt nincs mentség. Továbbra is élvezte az állam busás nyugdíját és 24 órás őrizetet rendeltek mellé, így sikerült 2007-ben ágyban, párnák közt kilehelni gonosz lelkét a poklok fenekére. A zsidók bebetonozták a sorsukat, világszerte múzeumok, emlékházak hirdetik fájdalmaikat,ha valaki ellenük mer mondani törvény, bünteti. Mi csupán a nagy fordulat után emlékezhetünk meg egymás közt a Német Demokrata Fórum jóvoltából, de már olyan kevesen vagyunk túlélők, hogy ennek is rövidesen vége lesz.

        Ott ültem letaglózva döbbenten a hallottak után. Már nem csodálkoztam azon, miért szikrázott a szeme és enyhe gyűlölettel mondta, hogy őt-évet élt a Szovjetunióban. Azon tűnődtem, vajon ez a visszaemlékezés jót tett neki, hogy kipakolta szíve keservét, vagy ismét sebeket tépett fel. Tanácstalan voltam. Bizonyára észrevette zaklatottságom, mert átnyúlt az asztalon, kezemre tette a kezét és figyelmeztetően mondta: „Gyermekem, ezt felejtse el, és ne mélyüljön el benne!” Nem maradtam ebédre. Céltalanul kóboroltam a település utcáin és élveztem a késő ősz erősödő illatát. Később a szálloda ablakából néztem az evangélikus vártemplom tornyát. Varjak szálltak át károgva fölötte és az óra fegyelmezetten jelezte az idő múlását. A keresztapám jutott eszembe, akit a jóindulatú esperes mindenáron a református hitre szerette volna téríteni:  „Egy akol, egy pásztor” bibliai ige alapján. „Esperes úr, megmondaná meddig tart a vallás?” Az öreg lelkész próbált idézgetni, hogy valójában a szentírás szerint a Krisztus második visszajöttéig, de keresztapám nem engedte befejezni eszmefuttatását, „Nem esperes úr, csupán a templom tornyáig. Ott vannak a felség jelek csillag, kereszt, gömb, félhold, Dávid csillag, azokon felül egy az Isten!” Micsoda elmés megállapítás! Valóban, ha az Isten mindenható és mindenütt jelenvaló, miért hagyja ezt az igazságtalanságot? Mit értett az alatt a pápa, amikor a Vatikánban azt mondta, hogy a népvándorlás már háború és világméreteket ölthet? Fegyver nélküli háború, ahol a pénz dönt! Az amerikai zsidó bankok és Izrael. A cél legyengíteni gazdaságilag is a keresztény Európát és feltölteni buta, tanulatlan muszlimokkal és így megvalósítható az áhított európai Izrael. Nem új keletű, mert a kommunista diktatúra már a Kun Béla rémuralma alatt hajlott arra, hogy Európában elsőként a maradék Magyarországon megalapítsa az Izrael államot, 1947 – 48-ban Rákosi vezetésével is terítékre került, miután az 1930-as Galíciai terv Lemberg központtal dugába dőlt. A legutóbbi nekirugaszkodás 2005 és 2010 között Gyurcsány közbelépésével állt volna össze, aki nyíltan hirdette az Új-Magyarországot, azaz a második Izraelt! Töprengéseimet és sötét gondolataimat Papp Tibor idézetével zártam:

„ Ne hidd, hogy az élet könnyű, mint az álom,

S áttáncolhatsz rajta, mint egy cifra bálon.

Ne hidd, hogy a könnyek kacagássá válnak

És téged mindenhol tárt karokkal várnak!”

                          V É  G  E