NEMZEDÉKEK BALLADÁJA  III

      Még ők ketten és teljes a család  1

              Mottó :  Eli,Eli !Lama Sabaktani  ( Máté 27: 46 )

   Tél volt. Fagyos, jeges. Az egész határ zúzmarába öltözött, fák fű csonkok, száraz kórók. Valahogy mindig vidékünkre január második felében érkezik a hideg hullám,mely fagyos leheletével mindent megdermeszt és kiszámíthatatlan ideig tart . Hideg fagyos éjszakákon a hideg gyakran eléri a mínusz huszonöt fokot is, és ezt még fokozza a Görgényi-hanasokból a Nyerges-hegyről süvítő keleti szél. Tolja maga előtt a porhanyós havat és hóbuckákat emel,ha valamibe ütközik. A hideg még januári,de a széljárás februárt érzékelteti,amit a település peremén lakó cigány sereg nem is számol. Náluk a hónapokat úgy sorolják, hogy január fe-március,mert az a fránya február a csípős szeleivel minden kis lyukat megtalál a ruhán és megdermeszti az embert.

              Jóska hazafelé tartott a kora esti órában. Orra vörös lett a fagyos szél mardosásától. Jó lett volna cigarettára gyújtani, mert a parázs még meleget ad az orra alatt, de nem merte a kezeit kivenni a zsebéből. Így bandukolt, botladozott a hókupacokban, mert a rövidebb utat választotta,a mezőn keresztül,hogy hamarabb érjen haza. Oldalán lógott a tarisznya, melyben a premondát hozta, mert a háború után az alapvető élelmiszereket családtagok száma szerint osztották. Egyelőre a vállalatok, melyeknek módjában állt. Volt a tarisznyában cukor, puliszkaliszt, sós szalonna, néhány konzerv s azon kívül keksz a gyermekeknek és az elmaradhatatlan kifli. Mindeniknek egy. Ennyire telt a nyomorúságos fizetésből.

               Nehéz idők jártak a háború után. Egyre nagyobb lett a nincstelenség, nagyon oda kellett figyelni,hogy hol,mihez lehet hozzájutni. Neki szerencséje volt, nagy szerencséje a gyermekkori baráttal, Zsigmond Jánossal, aki ugyancsak zsidónál tanult kereskedelmet. Jó gyakorlata és bennfentessége folytán ő megmaradt a régi üzletben. Stollenberg úr,a valamikori tulajdonos sajnos nem tért vissza  a háború után .Azt is lehetett hallani,hogy életben maradt a lágerben,de sokadmagával inkább Palesztinát választották,úgy érezték,hogy ott inkább biztonságos a sorsuk,mint itthon. Aki a száját megégeti egyszer a fagylaltot is, megfújja. Az üzletet kisajátította a hatalmas fűrészgyár. Kantinnak nevezték, de semmi jel nem mutatott arra, hogy kifőzde legyen. Élelmiszereket és más háztartási cikkeket forgalmaztak, amit a vállalat be tudott szerezni a dolgozóinak. Elsősorban a premonda volt amit csak itt lehetett átvenni,s mivel az élelmiszer csomag volt,talán abból következett a kantin elnevezés. Másokat is kiszolgáltak, de a gyár alkalmazottjainak elsőbbsége volt minden téren. Az alapvető élelmiszereket aláírás ellenében osztották, a táblázatokat átvette a könyvelőség és az érték egy bizonyos százalékát, levonták a havi fizetésből. Azt mondták szovjet eljárás. Sok furcsaságot hozott még a pálfordulásos változás. Mindent szovjet mintára  akartak utánozni. Suttogva már azt is beszélték kommunista körökben,hogy elűzik a királyt és ide is népköztársaságot, akarnak,ahol a nép az úr. Az édes nagy szabadságban viszont az nem tűnt fel senkinek, hogy a nép nevében a kommunista elit beszélt, határozott és döntött. Ők tudták, hogy mi jó a népnek, a nélkül, hogy megkérdezték volna. Így valósult meg az edények ünnepe: cseberből vederbe léptek.

                 Jóskát is próbálták becserkészni a párttagok közé, de sikertelenül. Fontolgatták, hogy magániparos volt, de nem tett a közellen, mert nem zsákmányolt ki senkit. Nem dolgoztatott inasokkal éhbérért, éppen ezért lehetne jó káder. Jóska meghallgatott minden érvet, de nem állt kötélnek. Ő megfontoltan nézett a világba. Egymagában mérlegelve látta, hogy a szükséges anyagok, ami a munkájához szükséges lenne vagy beszerezhetetlenek, vagy egetverő áraik vannak. Minden lehetőséget kihasználva igyekeztek ellehetetleníteni, elfojtani a magánipart. A másik véglet, az, hogy ebben a felfordulásban és pénz néküliségben ki fog majd cipőt rendelésre készíttetni, amikor a beinduló szov-rom gyárakban vagonszámra dobják piacra az olcsó gumi lábbelit, vagy gumitalpú „gála” cipőket.  Érezte, hogy az ő ideje lejárt és más irányba kell orientálódnia. És akkor jött a János zseniális ötlete, hogy álljon be hozzá a raktárba anyagmozgatónak. Nem sokat gondolkozott, elfogadta az ajánlatot. Nem bánta meg, mert ebben a sarkából kiforgatott világban, a raktárban mindig hozzájutott a legszükségesebbekhez.

                  Nagy változások ideje volt. Azt is beszélték, hogy mindent a nép akaratának,a nép hatalmának vetnek alá. Államosítanak. Mindent Ipari intézményeket, de elsődlegesen az iskolákat, mert az állami iskolák eddig csak román nyelven működtek Nagyon sok településen csak felekezeti iskolák voltak, mert a magyar, német és jiddis nyelven tanulók nem akartak állami iskolába menni. Zsidó kevés volt, így az oktatásukat magyar nyelvű felekezeti iskolákban folytatták és a hitéletükre való felkészítést a kántor, irányította a zsinagóga mellett. A német evangélikus és magyar nyelvű katolikus és protestáns iskolák annyira magas színvonalon működtek,hogy történt olyan eset,hogy román szülők átíratták gyermeküket az állami iskolából. Az ilyen esetek bőszítették a román tanítókat. A helyzetet úgy tárgyalták,hogy minden felekezet ellentétes uszító politikát folytat olyan értelemben is,hogy hergeli egymás ellen az elfogult egyházi nézeteik miatt az embereket és ez is szükségelteti az egységes állami oktatást. Megjelentek az első ateista marxi – lenini ideológiát terjesztő tankönyvek. Ezek már nem tartalmaztak bibliai illusztrációkat. Kimaradtak a nemzeti hősök a kisebbségek soraiból,a világhírű művészek szentekről készült alkotásainak a reprodukciói, a  vatikáni Szent Péter katedrális képe. Új arcok mosolyogtak a tanulókra, akikről eddig nem is hallottak Lenin, Sztálin,a moszkvai Kreml vaskos falaival és a román kommunista harcosok portréi. Történelemből csakis Románia történelmét tanították. Ezeken is eltűnődött Jóska útban hazafelé. A rövidebb út sem volt elég rövid ebben a cudar időben. Kóbor kutyával sem találkozott, a házőrzők is meghúzódtak vackukban, csak néha messziről hozott a szél egy-egy kutyavonítást. Már nincs messze, látszanak a ház kivilágított ablakai. Hosszú volt ez a szombat a premonda osztással, meg az újonnan érkezett árú kipakolásával. Végül János nem várta meg, hogy mindennel végezzenek, intett, hogy záróra mehetnek haza.

                 Marikának már délben kezdtek sűrűbben jönni a fájdalmak. Megkezdődött a vajúdás kellemetlenebb, fájdalmasabb hulláma. Mari tett – vett, készített mindent, hogy kéz alatt legyen,aztán délután négy órakor megszületett az apróság. Kis dundi, zömök, fekete hajú leányka. Mari repesett az örömtől, hogy három fiú után ismét kislány.. A köldökzsinór elvágása után nem kellett paskolni a popsiját, mert tele szájjal tört ki belőle a sírás. Marika sem volt annyira fáradt, megviselt, valahogy ez a szülés gyorsabban ment. Persze nem hiányzott a képből Annuska. Ahogy meghallotta, hogy Marikát elérték a szülési fájdalmak ott termett,nem váratott magára. A négy gyermeket a konyhába terelte és foglalkozott velük elterelve a figyelmet az időnkét beszűrődő Marika fájdalmas kiáltásairól és nyögéséről.  Olga figyelmesebb volt,néha megremegett,a legkisebbik aludt, a másik két fiút lefoglalta egy játék ló felnyergelése. Annuska időnként bement a szobába,végül segített Marinak eltüntetni minden riasztó jelét a szülésnek .Miután nagynénjével előkészítették a fürdővizet,akkor engedték be a gyermekeket,hogy láthassák a kis testvérüket. .Annuska segédkezni akart a fürösztésben,de Mari elhárította

-          Jaj,néném,mintha nagyanyámat látnám benne megtestesülni,az áldott jó Vészi Ágnest.  Itt az idő és a lehetőség, hogy megörökítsük a nevét. .

-          Nem- kiáltotta határozottan Mari és emlékezetében kísértett a múlt.,az örökre fennmaradt kétely és gyűlölet anyja iránt,aki azon a borzalmas napon,mikor az apja bejelentette férjhezmenetelét nem kelt védelmére. Azt mondják,minden anya bősz oroszlánként védi magzatát. Azt nem tudja, mi játszódhatott akkor Ágnes lelkivilágában, csak a tehetetlen megalkuvás,hogy legyen meg a György akarata. Sosem állt ki érte semmilyen körülmények között,s most ez a némber lelkesedik, és a nevét akarja megörökíteni. – Nem fiam – szólt Annuskához,úgy hogy rá sem nézett – Itt most okosabb érvek érvényesülnek. Én is Mária vagyok és az anyja is,ez lesz az öröksége,őt is Máriának nevezzük.

Jóska jobbnak látta,ha mégis betér a faluba. Már nincs sok hátra,de a mezei ösvényeket betemette a hó és kellemetlen utat törni. A faluban a házak csak kivédik a szél erejét. Az első kapunál megállt,cigarettát,gyufát  kotorászott elő a zsebéből,aztán a harmadik próbálkozásra sikerült  meggyújtani a cigarettát,mert a szél csak nem csökkent. A kezét ismét a zsebébe visszadugta és úgy ment tovább,mert a háború alatt megszokta,hogy az égő cigarettát nem veszi ki a szájából pláné ilyen zord időben. Megvárja míg majdnem égeti a szája peremét és akkor kiköpi .Azt is megtanulta,hogyan kell forgatni a szája peremén egyik szöglettől a másikig. Lépteinek üteméből nem hagyott,pedig jól érződött, hogy a házak között a szél ereje jóval kisebb.

         Mostanában mindegyre az motoszkált gondolataiban,hogy az utolsó zenekari próba után a Szakszervezetek házában , miért kérdezte Sándor,aki szegről-végről atyafia,hogy  jól meggondolta,miért kell neki annyi gyermek. Hogy mikkel nem foglalkoznak?! Pedig hát láthatja mindenki,hogy a faluban nagy általánosságban minden családban legkevesebb  négy gyermek van. Ennek ez a rendje! Konfirmáláskor az öreg pap megmagyarázta,hogy minden házaspár két gyermekkel adós a nemzetnek magukért,azon felül jön igazán a nemzet növekedése. Ő nem tehet arról,hogy Isten kegyelméből mindketten egészségesek és eddig is szép eleven gyermekeket nemzettek. Sándorból biztos az irigység beszél,mert annak idején azt az egyet is alig hozta a világra. Ő már csak tudja,mert az anyja ,Mari, állandóan istápolta,kezelgette Gizit,a feleségét és szülés után olyan nyavalya állt belé,épp,hogy megmaradt. Utána meg sosem esett teherbe. Ilyenek az emberek,irigyek,még ha rokonok is. Na de ilyesmi nem fordult elő amíg az egyház tulajdona volt a zenekar. Akkor nem volt idő és lehetőség a pletykálódásra.. Elvették.  Le kellett adni a szakszervezetnek hangszerekkel, kottákkal együtt. Új karmesterük lett, egy valamikori kántor-tanító,aki a pálfordulásos államosításkor hátat fordított a felekezeti iskolának és még jobb érvényesülés reményében belépett a pártba. Ezzel lezáródott egy nagy korszak a zenekar életében. Vége lett a zsoltárok és templomi énekek tanulásának. Mostantól indulókat, munkásdalokat tanultak meg az új himnuszt és az Internacionálét. Föl,föl,ti rabjai a földnek! Nem is sejtették,hogy milyen hamar peregnek a változások. Az egyháznak a zenekaron kívül megtiltottak minden nyilvános szereplést. Feloszlatták a színjátszó csoportot is. A községháza Nagytermében nem rendezhette az évente megszokottá vált színdarabbal egybekötött táncmulatságot. Kulturális tevékenysége csakis a dalárdára szűkült,a templomban szervezhettek kórus esteket versmondással egybekötve. Ez volt a kezdet,de még mi jöhet ez után.

          Végre megérkezett. A kapu nyitásnál már szinte érezte nyaka körül a tolongó gyereksereg gömbölyű kis karjainak a szorítását .Majd megrohanják a tarsolyát,vajon mi van benne? Mennyire örülnek a kiflinek. Feltűnt,hogy minden ablakból kiviláglik a lámpa fénye. .Amint belépett elmaradt a gyermektámadás. Senki nem várta .Benyitott a szobába és megtorpant csodálkozásában látva,hogy az anyja füröszti a „ friss” unokáját. És a másik négy  körbe állja a teknőt,Annuska pedig egy nagy törülközővel a kezében áll a nagynénje hátánál

           Irgalmas Isten, Marika szült. De hogy nem érzett rá?. Ha tudta volna,bizonyára János hamarabb elengedi.. Körülnézett. Marika aludt,fölé hajolt és megcsókolta a homlokát. Megállt ő is Olga mellett és nézte a csöppséget. Nézte mennyire tetszik neki a víz .Aztán lassan a falinaptárhoz ment és komótosan kereste a napot. Január 18. Piroska napja.

-          Van már neve,édesanyám ?- kérdezte Marit.

-          Igen,Mária. -  sietett Annuska a válasszal – Pedig szerintem jobb lett volna a nagyanyánk neve,Ágnes! – Jóska oda sem figyelt az Anna galagyolására.

-          Mária,Piroska és Manyikának becézzük,akár a nagy színésznőt.

-          Ejszen volt Piri szeretőd ?- élcelődött Annuska csípősen.

-          Ne bomolj Anna – szólt Jóska nyugodtan – A múltnak nincs jelentősége,csupán egyet jegyezz meg,nekem is van beleszólásom.

Karjaiba vette a bepólyált csöppséget .Könnytől homályos szemekkel nézte a kis pufók arcát,fekete szemét és örvendezett. Nagyon örvendett,hogy a három fiú után ismét lány,mert érezte,tudta,hogy a leányok  általában jobban vonzódnak az apjukhoz. Most már gazdagnak érezte magát. Lelki gazdagsága teljében van,mert van két lánya. Csak az Isten adjon erőt és egészséget,hogy felnőjenek. .Újra idéződött emlékezetében a Sándor sanyarú képe . Az irigy róka kép. Pedig a faluban olyan család is van ahol tizenkét gyermek üli körbe az asztalt. Egyedül a szomszédban lakó óvónő irigykedett,valahogy csodálatos irigységgel. Sóvárogva nézte a Jóskáék arányosan fejlődő szép gyermekeit és mindig azt mondta, milyen boldog lehet Marlka annyi szép gyermekkel. Az Isten bárcsak neki is ajándékozna ennyi szépet. És sok időelteltével bekövetkezett,ugyanazon sorrendbe,lány,három fiú,lány és végül egy fiú . Egész  élete háladal volt Istennek a fenséges gyermekáldásért,de ez lett a végzete. Megviselte  szervezetét a sok szülés és nagyon fiatalon halt meg.

                Vasárnap már a harmadik harangszó kondult meg amikor Mari és Jóska elindultak a templomba .Az már úgy illett ősidőktől fogva. De nem is annyira az illendőség sarkallta ,hanem az öröm,a lelki béke,az ujjongás,hogy köszönetet mondjanak Istennek. Megköszönjék,hogy épen,egészségesen megszületett a gyermek. Mari helyet foglalt az első sorban az asszonyok padsorában,a megszokott helyén. Tekintete megakadt az asztalterítőn. Mintha csinálmány lenne,amikor életében nagydolog történik,mindig ez a terítő van az úrasztalán.. Fehér atlaszselyem négy sarkában aranyozott bojt. Arra gondolt,hogy eddig is lett volna alkalma. de sosem  tapogatta meg,hogy valóban aranyszálas- e,vagy csupán valami utánzat,hogy annyira csillog. A szemközt látszó oldalán aranyozott formás betűkkel volt belevarrva Matskássy Istvánné ajándéka.. Bizony régen úgy volt ,ha az embert akár öröm,vagy bánat érte azáltal is örök emléket állított,hogy valamit ajándékozott az egyháznak. Kinek mire tellett. Asztalterítő szép székely varrottasok a szószékre, a Mózes székre és a grófok székére,amit újabban,mivel grófok nincsenek a papi család használ,az egyház tanács határozata értelmében .Jóskának is meg volt a megszokott helye a karzaton a férfi kórusban. Most valahogy nem tudta lekötni az Ige és a prédikáció .Csapongó gondolatai a gyermekkor körül keringtek,hisz az is itt telt el ez ősi falak között. Itt tartották a vasárnapi iskolákat,valójában a vallásórákat .Még annyi idő távlatából is fülében cseng a gyermekkori versike:    Nem elég szájjal imádkozni

                 Tettekkel meg megmutatni

                  Hogy az Istent szeretem!

                   Parancsait betartom,a bűnt lelkemből utálom

                   S az a fő törekvésem: gyönyörködjön bennem Isten!

Az öreg pap szokott ilyen versikéket írni. A gyermekkori esperes. Még az olvasókönyvükben is benne volt kinyomtatva a szépen csengő, rímes gyermekversek, fohászok. Istentisztelet után alig győzték fogadni a jókívánságokat, gratulációkat. A sok kézfogás és vállveregetés elfárasztotta Jóskát ,kissé bágyadtan ért haza. Otthon a húsleves és a sült kolbász csábító,átható illata várta. Az anyósa,Vilma készítette a meglepetést. Eljött ebédet főzni az újonnan született kis unoka tiszteletére.

           Hétfőn reggel még tartott a dermesztő hideg. A szél alábbhagyott,majd teljesen elállt,de a nehéz sűrű felhők nem adtak helyet a napsugarak áttörésének. Mindent betakart a hó,annyira,hogy az országút takarítására a közeli  laktanya sorkatonáit rendelték ki. Sok helyen két métert is elérte a hótorlasz. Mari miután elrendezte a gyermekeket,a tanítás mindenhol szünetelt,tisztába tette a kislányt és Marikát,kiment az állatokat is ellátni. Megfejte a tehenet és kiengedte a baromfikat,azok bizony vonakodtak a nagy hó láttán,de leöntötte a gabonát és sietett,mert be kellett jelentenie az újszülöttet a községházán. Vastagon felöltözött,magára tekerte a hárászkendőjét is,hogy megvédje a hidegtől. Szerencséjére nem volt messze a községháza,melyben a jegyzőség is működött. Mikor belépett a jól befűtött váróterembe megdörzsölte arcát,hogy feloldódjon a hidegtől  és már lépett volna be a jegyzőhöz amikor kedvesen megszólította a fiatal bíró.

-          Mari néni !,ha végzett a jegyzőségen,jöjjön be hozzám is,mert beszédem lenne magával.

-          Nocsak -  tűnődött Mari,mit akarhat tőle ez a pojáca.,úgy berzenkedik mindenki,de különösen a fiatal asszonyok előtt mint egy bájgúnár.. De nincs mit tenni,ha hívta hát bemegy.

-          Foglaljon helye,ugye nem zavarja,ha így szólítom?

-          Nem kedvesem. Én hozzászoktam mindenféle megszólításhoz. És tudja,amilyen az Adjon Isten,olyan a Fogadj Isten Én is úgy válaszolok.

-          Jaj,drága Mari néni,magáról annyi jót lehet hallani. Magát mindenki annyira tiszteli,hogy az már csoda számba megy.

-          Nem fiam. Ne essen túlzásokba. Én csak azt kapom amit kiérdemeltem. Mert én mindenkit szívvel,lélekkel meghallgatok és tehetségemhez mérten,ha kell segítek is.

-          Hát ez az  ! – kiáltott fel ravaszkás örömmel a fiatal bíró. – Tudja,én sokat gondolkoztam azon,látva,hogy mindenki mennyire szereti és hallgat magára,mi lenne, mi lenne,ha belépne a mi szervezetünkbe, és ahogy maga szokta,meggyőzően terjesztené az alapelveket,az új jövő valóságait. Eljárna megbeszélésekre, és mindig tisztában lenne az aktualitásokkal,amit el kell ültetni a nép szívében, hogy ne viszolyogjon az újtól és bátran nézzen előre a jövő felé.

-          Drága fiam,én ezekhez nem értek. Az hogy sokan bizalommal fordulnak hozzám és tőlem várnak tanácsot,azzal magyarázható,hogy sokat és sokfelé jártam,láttam és egész életem tapasztalatokra alapozódott. Én nem beszélek meggyőzően olyan dolgokról amivel én sem vagyok tisztában. Mert nagy általánosságban gyakorlati dolgok után érdeklődnek. A minap megállított egy asszonyka,és mondta,hogy ő a Nyárádmentéről jött és csak csodálni tudja,hogy a szomszédasszonya milyen finoman főzi a krumplilevest. A gyermekei nem győzik dicsérni. Ő mindent beletesz és mégsem sikerül úgy. Ennek elmondtam,hogy felénk a  pityókalevest kétféle képen főzik: vagy tárkonyosan,akkor csak tejes ereszték kell hozzá,vagy babérlevéllel,akkor meg sűrű rántással kell sűríteni Minden esetben a füstölt hús jó ízt ad és enyhén savanyítani is kell.

-          Ez kész gasztronómia! – áradozott a bíró – Maga írhatna szakácskönyvet mások okulására.

-          Nincs nekem időm arra,kedvesem. A család is sok időmet felemészti,pláné,hogy                 ismét unokám született. Meg aztán sok felé kell eljárnom,mert hála Istennek télen gyakoribbak a szülések. - Lehajtotta fejét s szinte szégyenlősen mondta – Tudja én állandóan képeztem magam,hogy mindig megfeleljek. Egyik nap Filimon a szomszéd utcából panaszkodott,hogy neki úgy tűnik ,mintha felpuffadt volna a tehene. De ilyenkor? Ő is csodálja,mert ez általában nyáron fordul elő amikor betéved a zöld lucernásba és dugig eszi magát .Mondtam neki,próbálja meg állítsa fejjel lefelé egy mélyebb sáncba,tegyen a szájába egy fűzfavesszőt,s ha azt rágja hátha helyre jön .Ezt is talán valami régi feljegyzésből tudom. És sikerrel járt. Csak hogy ezek gyakorlati tanácsok,én politikával sosem foglalkoztam. Soha nem érdekelt a sok civódás,egymás marcangolása .Én az urammal vegyes házasságban voltunk: Ő,nyugodjék békében,román volt,én magyar. Minket megkörnyékeztek a vasgárdisták is,a nyilasok is,az adott helyzettől függően,amelyik akkor volt hatalmon. De engem mindig egy vezérelt,az én szakmámnak nincs politikai hovatartozása. Én arra esküdtem fel,hogy életeket segítek világra jönni és abban olyan mindegy ,hogy az illető cigány,román,

-          Szász vagy zsidó. Az ősi átok mindenkit egy formán súlyt :”fájdalommal szüljed a te magzatodat”. A fájdalomnak nincs nemzetisége,egyformán szenved mindahány. Nekem emberi és szakmai kötelességem,hogy tudásomhoz mérten ezeken enyhítsek. Úgy irányítsam a szülést,hogy minél hamarabb túlessen rajta.

Mindezt egy szuszra megállás nélkül mondta. Aztán csodálkozott saját magán, mennyire hatalmába kerítette a beszéd heve Még a szája is kiszáradt,de nem kért vizet. A bíró figyelemmel kísérte és mindegyre hervadt le arcáról a bizalom,látta,hogy itt nem lesz meggyőző ereje. Hosszú néma csend reszketett közöttük és mikor kásásodni kezdett Mari felállt.

-          Ha más probléma nincs,kedvesem,én mennék,mert ma még négy betegemhez kell elérnem.

-          Ha nem vagyok indiszkrét,mennyit fizetnek magának alkalmakként? Meddig jár házakhoz szülés után?

-          Az attól függ ki mennyire igényli. Általában a legtöbb amit vállalok két hét és függ a szülések számától is .Ez alatt ellátom az újszülöttet,tisztába teszem,az anyát is ellenőrzöm,hogy minden rendben van,nincs-e fertőzés veszély? Hogy mennyit adnak? Embere válogatja. Van aki épp csak megköszöni,olyan is akad akitől én nem fogadom el. De elég gyakori a méltányos hozzáállás.

-          Köszönöm Mari néni,hogy elbeszélgettünk,de jegyezze meg ezt a napot! –mondta némi éllel.

-          Mi ez? Fenyegetés? – komolyodott el Mari.

-          Óh!,dehogy! Csak jusson eszébe,hogy a mai napon egy nagy lehetőséget mulasztott el.

-          Oh!  - s azzal kilépett a csípős hidegbe. Megszaporázta lépteit,hogy elérjen minden helyre hivatását teljesíteni. Fokozatosan korholta magát,hogy ilyen agitátori munkát kérnek tőle. Hát ki ő, Vészi Ilona ? Nem! Azt már soha!