MENEKÜLÉS A VIHAR ELŐL / 2

         Éva már rég elszaladt, mikor engem is menekülésre sarkallt a mindegyre sűrűsödő eső, a hatalmas fekete felhő, mely beborította az eget. Nyárutói nagy vihar szakadt a tájra. A telepen még a kutyákat is bevonszolták a putrikba. Berohantam a viskómba és összezsugorodva kerestem helyet a vackomban. Mert minek lehet nevezni egy lécekből összetákolt priccset, rajta egy szalmazsák, tele szalmatörmelékkel és leterítve egy durva pokróccal.. Nagyon felkavart az Éva békülékeny őszintesége, pedig azt hittem, hogy vallomásom után kinevet és utálkozva kerülni fog. Ahogy elnyúlva feküdtem és kezdtem bemelegedni a hűvös eső után, saját szórakozásomra mindegyre melegekről szóló viccek sorjáztak gondolataimban.    Megnősítik a meleg srácot, vége a lakodalomnak és szobára mennek a fiatalok. Igen ám, de szobára mentek már az ötödik este is és semmi előrelépés. Idegesen felugrik a csaj.

-Tudod mit? Én most lemegyek és hozok fel magamnak egy húsz éves srácot!

- Szívem, hozz nekem is egyet, nem baj, ha tizennyolc éves is csak srác legyen.

       Ezt hahotázva élveztük serdülő korunkban, az intézetben. Egyik társunk megtoldta egy még hangulatosabbal, mely szerint egy irodában együtt dolgozik két férfi a könyvelőségen.  Beront az igazgató és ráripakodik a barátjára: „Te hülye, lófasz a seggedbe, a tegnap jól lejárattál a feleségem előtt. Erre a szomszédasztalnál felugrik a buzi és szinte táncolva mondja: - Nekem is, nekem is! A harmadikat az orvostól hallottam. Egy szigetre hajótöröttek vetődnek, hat lány és egy fiú. A sziget lakatlan és miután felocsúdnak, hogy elverjék az unalmat, megegyeznek, hogy a fiú minden nap más – más lányt szórakoztat és a hetedik nap pihenőt tart. A fiút nagyon legyengíti a strapa, de egy nap látják, hogy egy csónak közeledik a sziget felé. Izgatottan figyelik és a legény majd az egekig, ugrik örömében, mert távcsővel egy kigyúrt, izmos fiút észlel. Mikor már halló távolságban van a csónak, messziről kiáltja, „meleg vagyok”. Erre elkeseredik a srác”Maradtál volna az anyád valagában! Most oda a vasárnapom is!”-sziszegi a fogai közt.

         A doktor. Eddig nem is mert gondolni rá, mintha a gondolat is árulkodó lenne. Hol volt és hová jutott! Hová űzte a megmagyarázhatatlan félelme, rettegése az ismeretlentől.  Gondolkodni sem volt ideje, mert nyílt az ajtó és kissé ázottan besurrant Éva. Körülnézett, a félhomályban meglátta kirajzolódó alakomat és bebújt mellém a pokróc alá. Simult, tapadt hozzám és én csak a forma kedvéért átöleltem, de semmi bizsergést nem éreztem. Hosszú ideig feküdtünk így. Elgondoltam, valójában most elvárná, hogy csókoljam, kezdjem lehúzni a ruháját, lefejteni a bugyiját, amíg teljesen pucéran fetreng mellettem, remeg, vonaglik az izgalomtól, és epedve várja a behatolást. De engem már nem tudott felizgatni a női test. Az orvos azt mondta, hogy kezdetben napi négy, öt szeretkezés után annyira megváltozom, hogy egyszerre jön az orgazmus, és az ilyen párkapcsolatban ez a helyes. Valóban egy év után már az utcán is és az iskolában is inkább a kigyúrt, izmos fiúkat figyeltem, mint sem lányok után megfordulni. Úgy feküdtem, mint egy érzéketlen tuskó, amikor jelenlétemtől is átmelegedve Éva begerjedhetett, mert kezdte kigombolni a nadrágom, majd kis finom kezével benyúlt, marokra fogta a kukacom és elkezdett játszadozni vele. Szorongatta, majd alább csúszott és akár csak az orvos annakidején a szájába vette. Annyi idő után, amíg ide-oda hányódtam, most éreztem magam igazán jól. Teljesen megnyugtatott a kielégülés és ernyedten öleltem magamhoz Évát. Meg sem fordult az eszemben azon tűnődni, honnan ennyi tapasztalat és ismeret. Lényegében tapasztalatról nem igen beszélhetünk, mert semmi gyakorlatot nem bizonyított közeledése, de megtette. És a továbbiakban is mindent elkövetett, hogy felkeltse bennem az ördögöt, visszatérítsen a valós, hamiskásan úgymond normális kerékvágásba.  Mert a szó, hogy normális eléggé relatív, attól függ kinek a szemszögéből, nézzük. A magukat reálisnak vallók, akik elítélik a másságot, azzal példálóznak, hogy felborulna, kihalna a világon az emberiség, megszűnne a fajfenntartás, ha engedélyeznék a melegek párkapcsolatát.  Vajon attól nem szűnik meg, hogy meddő nők és steril férfiak lépnek házasságba, de szaporulat nincs utánuk. Csupán az ő párkapcsolatuk nem elítélendő, mert nő-férfi viszony, csak sajnos eredménytelen. Nem foglalkoztam statisztikai adatokkal, de a melegek száma is annyira elenyésző, nem haladja meg a magtalanokét.

          Éva fokozatosan magába zúdított. Ismét feltört bennem a falánkság, mint tinédzser koromban, amikor alig pelyhedző kukaccal naponta négyszer is dugtunk, sosem érezve fáradtságot és kielégülést. Éva szűz volt. Én voltam az első életében és köszönve talán a cigány koraérettségnek, felejthetetlen emlék maradt mindkettőnknek a „fehér csönd” feláldozása. Forrón, szerelmesen fetrengtünk és nem akart vége lenni.

          A továbbiakban állandóvá vált együttlétünk. Napok hosszát csüngtünk egymáson, de éjjelre mindig hazament. Amennyire lehetett igyekeztünk titokban tartani kapcsolatunkat, viszont az ikrek előtt nem lehetett. Átláttak rajtunk és rám annyira ellenségesen néztek, igyekeztek úgy viselkedni,mintha többek lennének mint én. Utálattal és gyűlölettel néztek, amikor Évával, karikás szemekkel, leizzadva és összeölelkezve léptünk ki a viskómból.  Később rájöttünk, hogy semmi értelme a titkolózásnak, már túl vagyunk azon a néhány együttléten, ami a cigány törvények értelmében férj és feleséggé nyilvánít Régebb a vajda volt a közösségben élet- halál ura. A vajdához csak nagyobb ügyekkel fordultak, a részletkérdéseket a csoportosulások bírói végezték. Persze ezt mind a múlt homálya fedi, töröltek minden cigány törvényt, felettünk is az ország törvényei érvényesek.. De maradt, azért ami csak ránk vonatkozik, mi oldjuk meg. Nálunk a házasságot nem kell polgáriasítani

Ritka az a cigány házaspár, akiket a jegyző ad össze. Mi,ha már kipróbáltuk egymást férj és feleség vagyunk és erre az áldását a bíró adja. Mióta megszüntették a vajdai teljhatalmat, megszűnt hivatalosan a bírói funkció is, de belső életünkben, tiszteletben tartottuk. Itt Királyt nézték felsőbb hatalomnak, mert meg volt a tekintélye és értette a dolgát. Nála jelentettük be, hogy túl vagyunk a próbatételen és szeretnénk összeköltözni. Sosem értettem meg, miért kedvelt engem annyira Király? Éva miatt a fiai a legnagyobb ellenséget látták bennem. Én eléggé külön utas voltam közöttük a telepen. Ez viszont nem érződött a köztünk kialakult viszonyban. Örömmel fogadta a hírt és nagyszabású lakodalomra gondolt, hisz Éva bárhogy vesszük, az unokája volt.

             A locsogás itt is divat, hamar elterjedt a telepen a hír, sőt, akkora lábakat öltött, hogy Klára asszony is értesült róla és felajánlotta a csűrt, ahol kedvünkre mulathatunk. .Király nem állt kötélnek, azt mondta, hogy igazi cigánylakodalom lesz a cigányréten, az Isten ege alatt.  Annyi idő után, munkától elzsibbadt kezébe vette a hegedűt és az most is úgy sírt ujjai alatt, mint régen. Összeálltak Bigával és mi kell az igazi cigánycsárdáshoz, mint a hegedű és a nagybőgő, igaz a cimbalom is hozzátartózik a szűkített zenekarhoz,de hiányában nélkülöztük és hajnalhasadtáig mulattunk. Akkor mindenki hazahúzódott egy kis pihenésre, hogy másnap délután folytatni tudjuk.

               Eddig Évával úsztunk a gondtalan szerelemben, a fellegekben jártunk és naphosszat gyúrtuk, dagasztottuk egymást, de azon a hajnalon valamennyire magamhoz tértem. Valahogy megijesztett a házasság., mert eddig meggondolatlanul szexeltünk, de ezután, mint egymáshoz tartozóknak valamilyen jövőképünk kell legyen. Kifáradva a sok tánctól elnyúltunk egymás mellett. Éva hozzám bújt, én átöleltem, de sehogy sem tudtam elaludni. Nem hagyták zaklató gondolataim

-          Figyelj, Éva – szóltam és a fejét elemeltem a mellemről, a karomra tettem - Eddig lebegtünk a boldogság ízlelgetésében, szexeltünk, dugtunk meggondolatlanul, de szerelmesen, ahogy a körülmények és érzéseink hajszoltak. Semmit sem vettünk komolyan, de most sürget az idő, és határoznunk kell

-          Mi az ami annyira sürget, hogy aludni sem hagysz a fáradtságos mulatás után?

-          Fontolóra kell vegyünk mindent, ketten. Első dolog, a délutánt még átvészeljük, de éjjel titokban olajra lépünk.

-          Ezt komolyan gondolod?

-          Egész komolyan – mondtam – és sorolom az érveket. A legfontosabb, napok kérdése és a kis rendőr kérethet magához, hogy meggondoltam-e magam. Nekem ezen nincs mit gondolkoznom. Ujjat nem akarok húzni vele,mert az veszélyes mulatság, de spicli sem akarok lenni, aki állandóan szimatol és válogatás nélkül mindenkit felad. Elsősorban nem ismerem annyira a környéket, az embereket, utána pedig nem csak más emberekét de a cigányok bőrét sem akarom vásárra vinni egy kétszínű román rendőrnek. Ez gondolom egymagában elég ok, de sorolhatnám tovább is. A Király ikrek eléggé gyűlölnek, és nem szeretném, hogy szaglásszanak utánam és alkalomadtán a múltamban kutakodjanak. Anyád Jánosért most kiborult, sok idő kell, míg lecsendesedik, és nem szeretem hallgatni a sok cigány átkozódást Cicu, ha vajákos átkozódjon csendben, de ez a hangoskodó szereplés idegesítő.

-          Van konkrét elképzelésed?

-          Én Moldvát ismerem, de te oda biztos nem jönnél.

-          Nem. Akkor már inkább Arad. Vagy megpróbálhatjuk a Nyárádmentén, Nyárádszeredában vannak rokonaink.

A délutáni mulatság is szépen kezdődött, járt körbe a boroskancsó, fogyott a sör. Évát sokan táncoltatták, s én lopva figyeltem, mert tartottam attól, hogy az ikrek ellopják a menyasszonyt, átviszik a szigetre, s ott aztán felváltva megdugják, csak hogy bosszút álljanak rajtam. De ezt nem csak én figyeltem, hanem Király is. Ismerte a fiait,szinte olvasta a gondolataikat és mikor látta, hogy Éva körül legyeskednek, leállt a zene, félrevitte őket, felpofozta és elzavarta a mulatozók közül. Az enyhe kis döbbenetből, melyet magyarázat nem követett a boroskancsó rövid időn belül helyrebillentett mindent. Én hamarabb leléptem, hogy megszámolhassam a begyült pénzt, a többi ajándék nem érdekelt.

        Éjféltájban, amikor a telepen mindenki a hosszú mulatás után első álmát aludta, kiléptünk Évával a viskómból. Szép csillagos volt az ég,a hold épp lemenőben. Elindultunk a cigányréten át a főút felé. Amikor a Cicuék háza előtt mentünk el. Éva mintha szipogott volna, hogy búcsú nélkül hagyja el a családot, de nem lehetett más választása, mert nálunk a törvényt megkerülni nem lehet. A cigányoknál, amit a férfi mond azt szó nélkül követni kell. Ő az úr, a gondolkodó, az asszony csak két lépéssel mehet utána az utcán is. Mert nincsenek egy vonalban sem gondolkodásban, sem döntésben. A kutyájuk vakkantott egyet és közeledett felénk enyhén morogva, de ahogy megérezte az Éva szagát előttünk ugrándozott az útig. Ott aztán Éva ölbe vette, megpaskolta a fejét és hazazavarta. Éj volt, mindenki aludt, nem kellett tartani, hogy bárki észreveszi menekülésünket. Rövid várakozás után egy mikrobusz közeledett, megállt és felvett. Sötétben és öltözetünkről ítélve nem lehetett következtetni, hogy cigányok vagyunk, mert az egyenlő lett volna a sikertelenséggel. Útközben a szagunkról csak megtudhatta, de nem szolt, semmit. Éva a vállamra feküdt és hamar elaludt, én meg szorongattam a nadrágom zsebeit, mert odagyömöszöltem a pénzt. Éva is csak egy kis válltáskát vett magához, hogy könnyebb legyen az utazás.

          A sofőr Nagyenyedre tartott, így Vásárhelyt a vasútállomásnál leszálltunk és megmagyarázta, hogy hol van a kisnyomtávú vonat induló helye, ha Szovátára akarunk menni. Nem is lett volna helytelen néhány násznap Szovátán, mert Éva zsörtölődött, hogy a nászéjszakánkat utazással töltsük. Neki nem volt elég a berodálási idő,amíg gyakoroltuk és próbálgattuk a dugás minden fortélyát.

         A kis váróteremben eléggé fojtó nehéz szag volt. Az egyik sarokban két cigány vénasszony horkolt.      Évával letelepedtünk a nyitott ajtó mögötti lócára. Összebujtunk, mert még három óra volt az első vonat indulásáig. Egy forgalmi rendőr állt meg az ajtóban. Minket észre sem vett és biztos a fojtó büdösség miatt be sem lépett, tovább ment. A párom ismét elaludt. Bennem viszont feltört a még Moldvában tapasztalt menekülés izgalma. A pénzen tartottam a kezem és nem tudtam elaludni. Ólomlábakon mozgott az idő, de aztán csak elkezdett derengeni és a friss hajnali légáramlat éreztette a reggel közeledtét. A falon a pénztár mellett hatalmas hirdetőtáblán lehetett tájékozódni a menetrendről. Elképesztő látvány. Az első falu, ahová Vásárhelyről félóra alatt lehet eljutni, a vonat közel egy órát cammog, mert a kis kávédaráló, ahogy a helyiek nevezik össze-vissza, kanyarog és felöleli az egész Nyárádmentét. Nyárádszeredába három óra múlva érkezünk. Lényegében jó időpont,mert az már jó délelőtt, mindenhol már pezseg az élet.

           Sosem utaztam kisvonaton.. Olyan apró kis vagonjai vannak, mint a villamosnak. Nincs folyosó, csak a két végében előtér. Mikor beállt a vonat és kezdtünk felcihelődni, ott tolongott a két cigányasszony is. Vének voltak, fistes-cigányok, akárcsak őseik Indiában. A cigányasszony hamar vénül, negyvenévesen már kész vénasszony, mivel a sok szivarozás meg pipázás mély ráncokat szánt a bőrébe. Elnéztem a két asszonyt. Az egyik, kis szürke jelenség, aki nem tűnik fel a tömegben, de a társa az igazi cigány tarkaságot hordta magán. Az ezerráncú rokolyája sárga selyem volt, hatalmas rózsaszín és kék rózsákkal és köztük elszórva apró zöld levelek. Ugyanolyan anyagból volt a köténye is,az alján széles zöld szalagcsíkkal, a vállán átvetve egy pár eltaposott fekete lakkcipő.. Mezítláb volt. Mikor a vonat elindult, látszott, hogy ezen a járaton jól bedresszírozták a cigányokat, mert nem vegyülnek más néppel, nem keresnek ülőhelyet, hanem az előtérben lábaikat maguk alá húzva üldögélnek,vagy kuporognak A díszesebb öltözetű köténye alól pipát húzott elő, megtömte, rágyújtott és a mozdonnyal versengve eregette a füstöt.. Egy idősebb köpcös paraszt férfi rögtön rászólt.

-          Te csóka, nem ér rá, annyira fontos, hogy fújd azt a baszott füstöt? Megakarsz fullasztani?

-          Ne izgassa a testét kigyelmed! A zsörtölődés jobban árt magának s még felizgassa.

     A vonat tovább kanyargott, meg-megállt,majd vékony kis füttyentéssel jelezte,hogy indul. Az egyhangúságban megszólalt a cigányasszony vastag, rekedtes hangján, ami a sok füstöléstől vált ilyenné-

- Milyen hülyék az emberek, megnősülnek és tartsák az asszonyt Aztán az asszony annyit eszik egy évben, hogy egy disznót ki lehetne hizlalni.. És drága, azok a magyar naccságák, hogy cicomázzák magukat, ilyen ruha, meg olyan ruha, topánka, festett haj, piros köröm,  meg vadító piros száj, mint a disznó valaga búgás előtt.

Az előbbi paraszt ismét rászólt.

-          Te fistes, ezt elmondanád az uradnak is?

-          El hát!- csattant fel a cigányné -  Lássa, az én pendelyemben tizenöt méter kelme van, de ez nekem húsz évig is gúnya. És én cipőt is csak akkor húzok amikor bemegyek a gyülekezetbe.

-          Milyen gyülekezetbe jársz, te?

-          Az adventistába. Münk eredetileg reformátusok voltunk, de mindig átnéztek rajtunk az úri asszonyok, ha bementünk a templomba. Aztán az úrvacsoraosztáskor a pap normálisan adta a poharat a borral, de az utánam következő naccsága a vastagon kifestett szájával,annak ellenére, hogy a pap körbetörölte a kelyhet, nem volt hajlandó utánam inni. Feltűnően kivonul a templomból. Igaz én sem mentem többet, mert láttam, hogy a fehér embereknek a templom, pláné ünnepnapon divatbemutató. Nem azt nézik, hogy az úrvacsorában az együvé tartózás van, mint Isten gyermekei. Azt fennhangon énekelik, hogy „egy kenyérben, egy pohárban, csak testvérek osztoznak, Kik az ég dicső Urában közös atyát imádnak” De csak szájjal hősködnek, különben lenéznek mindenkit. – mélyet szívott a pipából és orrán, száján ömlött a füst, majd folytatta. – Először a Jehova tanúinál próbálkoztam,de nekik írástudatlan nem kell, mert állandóan bújják a Bibliát, és meggyőző szolgálatot kell tegyenek. Ez nekem nem való, mert hogy nézne ki, drága, hogy egy cigányné járja a fehérek házait, hogy Jehováról tegyen bizonyságot. Úgy ki rúgnának, hogy a seggemen csúsznék. A cigány szájából a jóslás és a kártyavetés az igazi.

-          Azzal is foglalkozol?

-          Mit gondol, miből van a gúnyám. Ennek ára van, de az uram egy petákot sem pótolt belé. Ezt mind magam szereztem.

-          Mivel? Csak nem a pereceddel?

-          Fogja bé a mocskos pofáját és ne ízetlenkedjen velem, essen a hold az udvarára. Az én perecem nem árú. Nekem az Isten ingyen adta, s ha valakinek szüksége van rá én is ingyen adom. Még hogy a perecemmel! Hogy csókolná halántékon a halál. Én javasasszony vagyok, akár kártyából, akár tenyérből.

-          Mondjad neki Biri,hogy adjon az Isten egy toronyházat, s ne adjon lajtorját hozzája. –kuncogott a másik vénasszony. Egész idő alatt csak ennyit mondott.,és röhögött fogatlan szájával.

Míg a vén ciganyné dühöngött és idegesebben szívta a pipáját, visszakalandoztam emlékeimben az intézeti életre, amikor gyermekkoromban nálunk is sláger volt a jóslás.

Azt hárman végeztük. Az egyik megragadta a másik tenyerét és elkezdett olyan csínytevésekről beszélni, amit esetleg tükröz a tenyere. Halálkomolyan mondta és kezdett

izgalmasabb dolgokat sorolni, amíg odajutott, hogy összejön egy lánnyal, minden gördülékenyen folyik,de vigyázzon, mert akkor egy nagy csapás éri. Ekkor a harmadik, aki a hátánál állt ráhúzott a fejére egy csattanót. Utána addig röhögtünk, amíg a hiszékeny kárvallott is belekapcsolódott. Igaz az csak játék volt, de később, amikor az orvosnál laktam, ott is szóba került a tenyérjóslás. Már nem emlékszem mi váltotta ki, de az orvos azt mondta, hogy minden ember a tenyerében hordja a sorsát. Az nem hülyeség, de azt csak arra szakosodott hozzáértők hivatottak leolvasni, nem szemfényvesztő vajákos cigányok, akikben meg van a rátermettség, hogy rövid bevezető után ráéreznek,hogy az illető mit szeretne tudni, szerelmi csalódott, családi perpatvar vagy nyerészség érdeklődésének alapja, Addig forgatják a szót,míg ravaszul kiszedik az érdeklődőből, és arra terelik hazugságaikat. És jó fogással, mikor felcsigázzák a szenvedő alany érdeklődését, megállnak és kijelentik, hogy elakadt az életútján, s ha nem tesz a tenyerébe egy ötvenest, nem tudja folytatni.

         Az orvosnak volt egy ismerőse, aki Németországban tanulta a tenyérjóslást arra hivatott intézményben, mely oklevelet is adott. Sokat vitatkoztak,de végül meggyőző érveket sorakoztatott fel.

         Gondolataim tengerében észre sem vettem, amikor a két vénasszony leszállt és mi is megérkeztünk a célállomásra Nyárádszeredába. Itt nem időzhettünk sokat. Kedvesen fogadtak, s érdeklődtek a családról, Cicuról meg Jánosról, de Éva, minthogy elmerüljön az események forgatagában, megkerülve mindent, bejelentette, hogy mi most keltünk egybe. Rögtön előkerült a nyárádmenti édes bor, szalonna, házikenyér és beindult volna a beszélgetés, de Éva itt is elébe vágott a dolgoknak és megpendítette jövetelünk célját. Mint újdonsült házasok közös életünk elején állunk és munkát keresünk. Erre aztán alábbhagytak a kedélyek, kezdett fagyos lenni a hangulat. Bizonyára azt hitték, hogy náluk akarjuk meghúzni magunkat, amíg rendeződnének a körülmények és jött a rideg, jeges magyarázkodás, hogy azt a munkát, amit ők végeznek, nem bírnók, mert ők házalással foglalkoznak .A lerakatban vannak szépséghibás , vagy enyhén selejtes edények, amit hullámosan fogott a zománc, vagy lefolyásosan száradt, esetleg itt,ott lepattogzott. Ezeket nagyon olcsón, sokat ingyen adnak nekik. Ezekkel házalnak és cserélik használt ruhára, cipőre, ágyneműre és élelemre. Kinél milyen a szerencse..  Viszont ránk nézve amilyen finom kinézettelünk van, nem erre születtünk.. Nekik bejön. Sokat házalnak a városban, a környező falvakban. Tartalékuk nincs, de megélnek belőle. Ajánlották, menjünk vissza Vásárhelyre, mert ott több munkalehetőség kínálkozik. Leírta a komája címét, aki a Fűztelepen lakik, és az utcaseprőknél dolgozik. Esetleg még engem is be tudna protezsálni. Mindketten beláttuk, hogy itt koloncként szabadulnának tőlünk,s még az ebédre szóló meghívást sem fogadtuk el..

         Ismét úton, vissza Vásárhelyre. Éva az eszétől tovább ment volna Aradra, de sikerült lebeszélnem,hogy túl fáradtak vagyunk egy olyan hosszú útra, jó lesz egyszer megpihenni. Estére érkeztünk a Fűztelepre. A koma, akihez küldtek, őszes volt,de kifinomult városi cigány. Ismerte Cicut és engem meglepett, hogy erre felé mindenki ismeri egymást, pedig kilométerek választják el. Az érdeklődést itt is sikerült elterelni, elsősorban azért is, mert kártyázni szerettek volna, de hiányzott egy partner, s próbáltak engem győzködni, hogy üljek közéjük. Belementem, mert nem pénzben játszottak. Mikor félve mindenről beszámoltunk, nem siettettek. Munkalehetőség mindig van, csak utána kell nézni.. Ők mindannyian dolgoznak, mert máskepp nem lehetne megélni. Sorbán Rezső, tényleg utcaseprő és a felesége Teréz asszony az egyik kórházban takarítónő.. Rezső állandó éjjeli munkát végez, mint általában az utcaseprők, de a barátja mikor igényli a segítségét, segít pöcegödröt szippantani.

          Másnap szétszéledt a család, csupán minket hagytak nyugodt pihenésre. Miután felébredtünk hosszas alvásunkból, Éva a bolondját járta, hogyha nem dugom meg, ő fog orálisan hatni rám, mert nem bírja tovább. Elkerülhetetlen volt. Utána elnéztem Évát, mert alapjában véve sosem tanulmányoztam férfi szemmel. Apró termetnél magasabb, karcsú, darázsderekú, formás testalkat, eléggé duzzadó mellekkel. A bőrszínét az apjától örökölte, az a valódi sárgásbarna, amilyen az ember a tengeri napozás után. Koromfekete dús haja vállán alól ért és csodás szénfekete szemekkel babonázta a világot. Igazi cigányszépség volt. El sem tudtam képzelni terhesen, mert hol férne el vékony termetében egy puja. Pedig a vége csak az lett a meggondolatlan féktelen szerelemnek. Másnap Teréz asszony azzal sietett haza, hogy ha érdekel egy maszek cukrász fagylalt árusokat, keres. A fizetséget nem tudja, de kora délelőttől estig kell árulni, amíg a készlet tart. Mindenhová kiszállítják, és érte mennek. Áruhelyek a Ritz-telep, a Vikkend, a Somostető, és a város különböző forgalmas pontjai. Évát alkalmazták. A háziak kerestek egy albérletes szobát és meglett a saját fészkünk Nekem már nehezebben ment volna, mert bennem meg volt a válogató nemtörődömség, őszintén nem szerettem dolgozni.. Sosem volt állandó munkahelyem, csak felkérésekre végeztem alkalmi munkát, amit azonnal fizettek. Otthon maradásom másik titkos feltétele, amit észrevettem, az Évában tomboló féltékenység. Úgy érezte, hogy személyes érdekei vezették abban, hogy a „helyes” útra térítsen. Hallani sem akart munkáról, csak maradjak otthon, pihenjek, olvasgassak, mert aztán ő éjjel megdolgoztat. Az Éva keresetéből, ha szűkösen is, de kijöttünk. Nem sok idő múlva lejárt a fagylalt szezon, már-már azon voltunk, hogy tovább kell állni, de a szerencse nem került el. Évát Tezéz asszony beszerezte a kórházhoz, mert egyik munkatársa szülési szabadságra ment. Így már sokkal tisztább lett a kép. A párom reggeltől déli két óráig dolgozott állandó fizetésért. Fellélegeztünk, de nekem továbbra is dukált a szobafogság.

És utána következett a kellemetlen döbbenet. Éva rohamosan kezdett deformálódni. Először csak hányingerre panaszkodott, de később látszott, hogy formálódik benne a púja, Nem tudom, mit éreztem? Talán nagyfokú dühösséget, hogy majd fokozatosan nélkülözni kell a szexet. Végül az is elmaradt és a világra jött az örökös, egy kövérke, hadonászó, sötétbőrű és fekete hajú purdé. Fiú lett. Nekem, mint otthonülőnek kellett pesztrálnom.  Eleinte nem is volt baj vele. Mikor szükséges volt tisztába tettem és csak akkor nyöszörgött, ha éhes volt. A többi időt átaludta.

     Később a baj Évában halmozódott Ki tudja miket fontolgatott agytekervényeiben, de nem várta meg az orvos által tanácsolt szülés utáni hat hónapot.. Sokkal hamarabb igyekezett alám bújni. Talán attól tartott, hogy a hosszas böjt közben nehogy visszatérjek a régebbi életmódra? Mert ugye annak nem marad nyoma, gyermek, féltékenység meg miegymás. Azt hallotta, amíg szoptat, nem eshet teherbe, de nem úgy történt. Kezdődött minden elölről, eszeveszett féktelenség, sűrű szeretkezés és ismét úgy maradt. Hiába, ez a cigányoknál már így van, másként hogyan pottyantanák tízesével a pujákat a világra. Csak a fennakadás mégis elindult, és abban állt, hogy én nem éreztem magam eléggé családcentrikusnak. Azt sem hiányoltam, hogy örökös pesztra legyek és idővel ne tudjak sehová menni, mert özönlene a purdé sereg utánam. Fokozatosan korholtam magam és rájöttem, hogy én selyemfiúnak születtem, itt az ideje, amíg nem késő, változtatnom kell mindenen.

         Persze rühelltem volna a szerelmi csalódott viharos jeleneteket, az alapos átkozódó fejmosást melyre idesereglik a Maros Parti nagy rokonság, és ha kell erővel is maradásra, köteleznek. Mert hát hol a cigánybecsület! Egyáltalán, ha van olyan, de ők ezt szajkózzák!  Másképp valósítottam meg a tervem. Éjjel mikor Éva mélyen aludt egy cetlit hagytam az asztalon a következő felirattal:”Ez az élet nem nekem való! Elmentem és ne keress hiába, mert úgy sem találsz meg”. Óvatosan kiosontam a lakásból és gyors léptekkel majd nem szaladva vettem az irányt az állomásig. Épp időben, mert nekem mindegy volt merre, a terv az volt, hogy az első vonattal el innen. A bukaresti gyorsra szálltam fel. Száguldott a vonat, s én nyugodtan elszenderedtem, mert tudtam a vihar, csak akkor tör ki miután Éva, elolvassa az üzenetemet. Próbáltam közömbös lenni, úgy tenni mintha semmi sem érdekelne, de azért a tudatalattimban ott motoszkált a gaztett. Hisz amit tettem elítélendő!  Na és?! Ilyen gazember vagyok én, és ez most derült ki. Tehetek én arról hogy ilyen hányatott a cigány sors? Jó volt Éva mellett az a rövid idő, de nem köthet magához. Nem nyert a lottón!  

           Elcsigázva, fáradtan érkeztem meg. A vonat már rég benn volt az Északi pályaudvaron, amikor egy asszony felrázott, hogy keljek fel, mert a vonat már holtvágányra van téve és kezdik a takarítását. Gémberedetten kikászálódtam és átvergődtem az utasok tömegén és kiérve az épületből elámított a hatalmas forgalom. Sosem jártam nagyvárosban és szédültem a száguldó autók, villamosok és autóbuszok sokaságától.  Nagyon éhesnek éreztem magam. Megláttam az út túlsó oldalán egy perecárus bódét Fogalmam sem volt a nagyvárosi forgalmi szabályokról, gondoltam amint gyérül a forgalom, átszaladok. Fogalmam sem volt, hogy nem szabad csak úgy átszaladni, hanem szemaforos zebrán szabad csak átmenni. Csak annyira emlékszem,hogy valami nekem jött és elestem, elsötétült körülöttem minden, megszűnt a zaj.

         Az eseményt csak később tudtam meg. Elütött egy autó szabálytalan átmenet közben. Nagy csődület verődött össze és a helyzet súlyosságát nézve az illető meg sem várta a rendőröket azonnal beszállított a Coltea kórház sürgősségi baleset osztályára.   Három napig eszméletlenül feküdtem. Amire emlékszem, hogy valami nagyon erős fény vibrál előttem. Idegesítően fehér és erős. Azt is később tudtam meg, hogy akkor röntgenezték a szemem. Aztán megszűnt a fény, fokozatosan derengeni kezdett minden,  mint hajnalhasadáskor a virradat. Vagy vihar után a felhők közül előbújó nap. Sok arcot láttam összemosódni, aránytalanul. Lassan tisztult minden,és fokozatosan ismét álomba zuhantam. És álmodtam a kegyetlenül tomboló vihart a Maros partján. Mikor felébredtem egy fehér köpenyes ült az ágyam szélén. Nem tudtam, hol vagyok. Az idős úrnak sportos haja és vékony fehér körszakálla volt. Hosszasan néztük egymást,ő mosolyogva, én fürkészve. Megnézte a pulzusom és fokozatosan élesedett a kép ,rajzolódott az emlékezet. Felismertem Cristian doktor volt. Mikor látta,hogy mindenáron beszélni akarok, a szájára tette a kezét,jelezve,hogy ne erőltessem magam, mert nem szabad. Nyomot hagyott rajta az idő, de a mosolya a régi jóságos mosoly volt. Finom kezével megsimogatta a homlokom. Annyit suttogott, hogy nagyon megijedt, viszont nagyon örült, hogy újra lát.  Nehéz volt az a három nap, amíg helyrehoztak. Felállt.  Nem paskolta  az arcomat mint régebb tette, csak a homlokomra tette a kezét és aztán indult kifelé. A mozgása még fiatalos volt és az ajtóból, mint annak idején visszafordult és rám mosolygott.

          Ordítani tudtam volna, egy kiadós mindent feledtető ordítást. Talán az megnyugtatott volna. Aztán hírtelen lepergett előttem minden Bármennyire szégyelltem  a tettem, mély megbánást nem éreztem .Reméltem, hogy Éva amilyen rendes, szép, megérdemel egy sokkal komolyabb hozzávaló férfit. De éreztem, tudtam, hogy annyi tévelygés, kallódás és minden vihar előli menekülés után visszatérek nyugodt helyemre, Cristian doktor mellé.

-           

-