MÁR KÉSŐ 3

-         Hol járunk – hirtelen ébredve kérdezte Zorámt.

-         Már jól benn vagyunk Németországban. Nagyon beborult, jól kell figyelni az utat

-         Miért nem költöttél fel?

-         Mert nem éreztem fáradtnak magam, és hagytam, hogy pihenj. Különben ajánlottak egy újfajta energia italt és biztosan az tart annyira éberen. Ha gondolod, van még belőle.

-         Majd később. Most húzz félre, hogy cseréljünk.

És száguldott az éjszakában. Kipihenten. „Rendes tag ez az albán és figyelmes!”- gondolta. Zorán hamar elaludt, hallatszott az egyenletes egészséges horkolása. Keményen fogta a kormányt, de alig volt forgalom. Éjfél elmúlt. És ismét rászakadt az emlékezés.

    Azért jól jött ez a változás az életükben. Álltak tétlenül, tanácstalanul,, mígnem Elena dacos csakazértis elhatározással gyámkodott felettük. Kirát rövid időn belül elhelyezte a helyi pékségbe kisegítőnek, lemondott a házbérről, hogy tudjanak gyűjteni. Egy vasárnap későig lustálkodtak az ágyban. Kirának nem volt kedve templomba menni, mert restellte mások előtt, és szégyellte, hogy az anyja rá sem néz, szóba sem áll vele. Florin volt, aki frissen kiugrott és hamar lefőzte a kávét. Kira kényeskedve csak a kávé illatára tápászkodott fel.

-         Kávén kívül asszonyom mivel szolgálhatok?

-         Csak egy reggeli csókkal.

-         Az nem sok, de természetes.

Kávéztak. Florin elmerengve, gondokba merülten kavargatta a kávéját, mintha világmegváltó dolgokon törné a fejét.

-         Nos, ki vele, látom valami a torkodon akadt és nem mered kimondani.

-         Nem, életem, én valóban gondban vagyok. Azon tűnődtem az utóbbi napokban, hogy ez így nem kóser. Kapjuk az alapfizetést, majd a betakarítás után jön a gabona osztalék, azt próbáld eladni. Eléggé bonyolult. Más munkahely után kellene, nézzek, de hol? A nagyobb lehetőségek Bukarest, Konstanca messze vannak, és nem lenne kellemes szétválnunk. Egy egészséges gondolat, ami nem hagy nyugodni: mi lenne, ha sofőrként keresnék munkát külföldön? Ott biztosan jól fizetnek, könnyebb a gyűjtés. Feltett szándékom, hogy a központba emeletes házat fogok építtetni. Hadd lássa anyád, hogy mi az ő áldása nélkül is megleszünk, mert előbb való az Isten áldása.

-         Nem hangzik rosszul. Én mit tehetek ezért?

-         Semmit. Keresek egy ügynökséget, egy munkaközvetítőt Bukarestben, bejelentkezem, s aztán majd meglátjuk a továbbiakat. Te, ha nagyon akarsz segíteni, több időd van, böngéssz közvetítők után és írd meg a kérvényt.

-         Igenis, Felség – pattant fel Kira és szedte össze a kávés csészéket.

Egy hónap után jött az első értesítés, hogy szállítási vállalkozó megbízható profi sofőröket keres Finnországba. Ha érdekli, jelentkezzen a hivatalban ügyintézés végett. Minden gyorsan ment. A vállalkozó biztosította későbbi elszámolás ellenében a kiutazási lehetőséget.

      Most kezdett gond lenni a gond! Kira jelezte, hogy terhes. A férfi elkomolyodott, hogy akkor lemond mindenről, nem hagyhatja magára. De megkapta a bátorítást, hogy nem lesz semmi nehézség, Elena itt van és mindenben segítségére lesz. Ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani, mert újabbra ki tudja, mennyit kell várni

     És kiutazott. Fogadták. Hetente igyekezett kapcsolatot tartani a feleségével. Eleinte sűrűn, később a hosszú utak elfárasztották és alább hagyott a lángolás. Minden gondolatában otthon volt, a Duna-parti faluban. Felvázolta a falu arculatát és a központba beleképzelte az ö emeletes házukat fehérre festve, kőkerítéssel körbe véve, messziről virít a piros házfedél és a kémény. Bankszámlát nyitott és lassan kövéredett a betét összege. Kirával úgy tervezték, hogy miután megszületik a gyermek, a keresztelővel együtt megtartják az esküvőjüket is. Nem lesz hét falura szóló menyegző, szűkebb körben, de megadják a módját, hogy ne legyen szóbeszéd a faluban.

     Olaszországból tért vissza, elernyedten frissülni akart és letussolt, majd kávét főzött és várta Zoránt, aki bevásárlási útra ment a városba. Megcsörrent a telefon s kelletlenül nyúlt utána, hogy ki zavarja.

-         Halló – szólt elnyújtva egy női hang – Elena vagyok Dragalinából, Romániából, Florinnal beszélek?

-         Igen mami, puszi a homlokodra.

-         Milyen rég nem hallottam a hangod! Hogy vagytok?

-         Mi jól Istennek hála, de fogózkodj meg, mert két hírem is van.

-         Mondd, ne kímélj!

-         Tessék?

-         Mondom, hogy jöhetnek a hírek!

-         Első, ami öröm, Kira szült egy szép kisfiút és kérdi milyen nevet adjon neki?

-         Csakis fiú nevet – kiáltott örömmel - legyen Cosma. És mondd, jól vannak, nehéz szülés volt, mondj el mindent.

-         Várj fiam, csak sorban. Épp eleget vajúdott, mert nehezen nyílt a méhszáj, de az már a múlté. Aranyos dundi baba, csak szopik és alszik, nincs gond vele. Ez a jó hír. A másik eléggé döbbenetes. Meghaltak a nagyszüleid. Részletesen nem tudom még, talán kigyúlt a ház és beleégtek. A kivizsgálás folyik, de a hír is későre jött azért nem szóltam. Már úgyis mindegy.

A hír megdöbbentette. Gondolkodni sem tudott. Akaratlanul kiszúrta a telefont, megszakadt a kapcsolat. Kegyetlen émelygés fogta el és az érzések ádáz harcot vívtak lelkében, mert nagy szerepet játszott az elmúlás és az új élet. Nem várta Zoránt, igyekezett a tulajdonoshoz a hírrel.

-         Főnök, apa lettem! – ezzel rontott be az irodába. A török felállt, nem tudott szóhoz jutni a meglepődéstől, majd átölelte a vállát és keletiesen mindkét oldalról megcsókolta az arcát.

-         Tudom, most ha szárnyad volna, repülnél haza

-         Ha megengedi. Mindössze úttal együtt öt napról lenne szó.

-         Legyen tíz nap a keresztelővel együtt – mosolygott Ahmed és a zsebéből egy ötszázas eurót húzott elő, ajándékul a gyermeknek.

Az utóbbi időben nagy volt a nyüzsgés Kira körül. Munkatársak, valamikori osztálytársak adták egymásnak a kilincset, mindenki kíváncsi volt az újszülöttre. Elena volt a fennforgó, hellyel kínálta a vendégeket, majd üdítőt, száraz kekszet szolgált fel. Egykori osztálytársai örömmel jöttek, hiszen Kira volt közülük az első, aki férjhez ment. Csodálták a hadonászó mosolygó csöppséget. Az egyetlen, aki nem jött soha, a Kira édesanyja. Eleget vigasztalta Elena, hogy nyugodjon meg, ő már ilyen, de idővel belenyugszik a helyzetbe. Ebbe az állandó forgatagba érkezett Florin. Eget verő lett az öröm. Elena igyekezett a konyhába hogy finomságokat készítsen elő. Florin leült az ágy szélére és simogatta asszonya haját, majd ölébe vette a fiát.

-         Vigyázz tedd a kezed a feje alá – fontoskodott a kismama – még gyenge óvatosan kell bánni vele.

-         Nem látod? Gyakorlott apa vagyok – feszítette a mellét Florin, majd belecsókolt felesége fülébe. – tökéletes hasonmásod!

-         Szerintem inkább rád hasonlít. Ha majd kinő a haja, biztosan olyan apró göndör lesz, mint a tied. És nézd meg a lábacskáját.

-         Egyezzünk meg, szerelmem, dereken felül te vagy és derékén alul én. Felül galamb, alul gólya!  - Ezen mulattak, amíg Elena vacsorához terített Evés közben komolyabb beszédtémák is terítékre kerültek.

-         Sajnálom – szólt a férfi – de most az esküvő elmarad. Ilyen mély gyászban a nagyszüleim iránt, akik szeretetben felneveltek, nem tehetem meg. De majd a következő biztos garancia – és megszorította felesége kezét – mert még lesz nálunk Isten áldása, hisz a gyermek nem nőhet fel egyedül testvér nélkül. Tudjátok, sokszor ébren álmodom, látom a gyönyörű házunkat, mindenhol rend és tisztaság és a lurkók egymás után másznak fel a lépcsőn az emeletre. – bort töltött a poharakba és ürítették az ifjú Cosma egésségére.- Részemről még annyi, hogy az eddig összegyűjtött pénzt átutalom neked Kira. Elena néni pedig elintézi a községházán a kiutalást a telekre és kezdhetjük a ház építését. Legyen kész mire a főnököm átteszi a hivatala székhelyét Bukarestbe, mert akkor biztosan meglátogat és szeretném ha látná, hogy nem hiába dolgoztam.

A Henry Coanda reptérről felszállt a Helsinki járat. Kényelmesen ült egyedül, nem volt társ mellette, de nem is bánta. Örült a rövid együttlétnek családjával, megnyugvás töltötte el szívét, lelkét, hogy jól vannak és Elena gyámkodik felettük. Még mindig lángolt a szíve asszonyáért, még inkább fokozódott szerelme. Érzések, szavak kavarogtak agyában, míg végre megszületett, amiről nem is álmodott, a hangulat, hogy verset ír az ember.

„De szeretném elmondani mennyire szeretlek,

 Szeretném a szívem odaadni Neked,

Szeretnék a csillogó szemedbe mélyedni

S elmondani, nélküled nem tudok élni!”

„Nafene!- gondolta magában – hogy nem zaklatták ilyen gondolatok, míg szántott – vetett a mezőn? Ott valóban lett volna idő a kilométernyi barázdákban. Vagy most kezd felsőfokon érni benne a szerelem, a ragaszkodás? Minden lehetséges!” Aztán merész vállalkozások születtek gondolataiban. Még nagyobb ráhúzással kell dolgozni, ideje megkóstolni az energia italt, hátha valóban Zoránnak igaza van.

   És úgy lett. Mindketten fittek, frissek voltak állandóan, mert a váltáskor hol kávét, hol energiát ittak, hogy éberen tartsa őket. Átutalta a pénzt, kiürítette a bankszámlát, hogy újra kezdje tölteni. Örömmel mesélt Zoránnak az otthon töltött időről, fényképeket mutatott a fiáról, a családról, a keresztelőről. Elpanaszolta, hogy nem tudták megtartani az esküvőt, mert gyászolja a nagyszülőket.

-         De majd a következő alkalom lehetőséget ad. Gondolom, nem kell sokat várni, mert nem hinném, hogy folytonos szeretkezésünknek ne lenne eredménye. Szerintem két-három gyermek kell egy normális családban.

Zorán figyelemmel kísérte és remény töltötte el, hogy majd az ő malmára is jön víz és őt is ennyire a fellegekbe emeli.

-         Nálunk más a helyzet. Ha több feleséged van, mindenikkel szexuális életet kell élj, és gyakran fordul elő, hogy ugyanabban az évben két, három asszony is szül. Sok gyermek összegyűl, és egyformán kell, szeresd őket, mert hiába más asszony szülte, neked szülte, a tied. Viszont nálunk annyiban jó, hogy a Korán szerint, mint már említettem terhesség idő alatt férfiak egymás közt is szórakozhatnak, szerelmeskednek, de csupán időtöltés, nem írható a család rovására.

Az idő nem fukarkodott a hírrel, időben érkezett, hogy Kira áldott állapotban van és a házra már felhúzták a tetőszerkezetet. A nagy öröm még jobban sarkallta a további hajszára, a minél több pénzgyűjtésre. Közben, annak ellenére, hogy nem szerepelt tervében, azért reménykedett egy hosszabb szabadságban, de sajnos kiesés lett volna a folytonos jövedelemforrásból, inkább lemondott róla, vagy mindegyre halogatta.

     Egy belsőÁzsiai útról tértek vissza és mindegyre érezte, hogy feszült idegállapotban van, hevesebb a szívverése és szeme előtt zöld karikák kergetőznek. Egy erdőszélen félrehúzott, hogy kissé megpihenjen, de nem időzött sokat, csupán egy erős kávét ivott meg és egy energia italt gurított le a torkán. Érezte mintha tisztult volna a látása és alábbhagyott a szorongás. Száguldott tovább, majd az idő leteltével átadta a vezetést Zoránnak és lefeküdt. Kis idő elteltével izzadt a tenyere, erős szúrásokat érzett a szíve tájékán, vizet akart kérni Zorántól, de megmeredt a nyelve. És elaludt. Örökre! Mikor megérkeztek hiába költögette Zorán, mert már merev volt, kihűlt, nem volt élet benne. A kórházban boncolás után megállapították, hogy a fárasztó rohammunka, nem elégséges pihenés, és főképpen éberen tartó szerek korlátlan használata következtében a test legyengült és szívinfarktus végzett vele. Harmincadik évét töltötte.

   A temetésre kivonult a falu népe, megtelt e temető, mert szerették, tisztelték és sokat inkább az vonzott, hogy nagyon fiatal volt és éhesek voltak a pletykára. A szállítás könnyebbségéért elhamvasztva hozták haza. A hamvvedret kék vászonba tekerve és csipke szemfedővel letakarva Elena vitte, nagyon magához szorítva. A pópa gyászbeszédét a 130. zsoltáridézetre alapozta „Uram, hallgasd meg az én szómat, legyenek füleid figyelmesek könyörgő szavamra! Ha a bűnöket számon tartod Uram, kicsoda maradhat meg? Hiszen tenálad van a bocsánat, hogy féljenek téged” Méltatta az elhunyt teljes életét, betagolódását a falu közösségébe, az egyházba, és azt, hogy családjának élt. Ezért is érte a szörnyű tragédia, mert mind többet és jobbat akart felmutatni és bizonyítani, hogy szülői áldás nélkül, teljes életet éltek. Majd mirhával megfüstölte az urnát és lassan leeresztették a földbe.

„ A Mindenható Isten magához szólította testvérünket ebből a világból. Testét átadjuk az anyaföldnek, hogy visszatérjen oda, ahonnan vétetett. Mivel Krisztus feltámadott elsőnek a holtak közül, megújítja a mi gyarló testünket és hasonlóvá teszi az Ő megdicsőült testéhez. Kérjük Urunkat, hogy részesítse keresztény testvérünket a mennyei békében és támassza fel az utolsó napon.” Szentelt vízzel kereszt formában meglocsolta a sírt és tömjénezett.

„Hiszek egy             Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében” Hangosan imádkoztak az egybegyűltek, aztán a pópa odalépett az özvegyhez és fiához, megcsókoltatta a keresztet és mirhával keresztet rajzolt a homlokukra.

   A temetésen részt vett Ahmed és Zorán is. Ők kísérték utolsó útjára barátjukat a vállalkozás részéről. A keresztény szertartás után hitük szerint háromszor Mekka felé fordulva imádkoztak, majd keleti szokás szerint egy követ tettek a sírhantra. A bejáratnál Ahmed Kirának egy csekket adott át férje végkielégítése és a család megsegítése jeléül. A torra való meghívást finoman elhárították, mert náluk más a szokás.  

   Egy hónappal a temetés után nagy csoda történt. Kira rendezgetett a lakásban, amikor váratlanul megérkezett az anyja. Gyökeret eresztett a lába és nem jutott szóhoz meglepetésében. Az anyja hozzá sietett, átölelte és sírást mímelt, de Kira fagyosan kiszabadította magát az ölelésből.

-         Könnyen idetaláltál, pedig nem adtuk meg a címünket – mondta csípősen.

-         Ne tedd, lányom, a vér nem válik vízzé!

-         Egyáltalán, ha benned a szeretet vére csörgedez. Konok, öntelt voltál, sütött belőled a gyűlölet! Volt miért? Megérte?

-         Lányom, az ember sokszor meggondolatlan – mondta ujjait tördelve, szemlesütve – de aztán Isten felvilágosítja, elégtételt tesz!

-         Ne folytasd kétszínűséged, és ne merd Istent belevonni gonosz ármánykodó terveidbe. Isten nem akarhat rosszat, azért Jó Isten. De benned most is a gyűlölet tombol. Miért is jöttél egyáltalán?

-         Gyermekem, én megbocsátok neked és melletted állok, támaszod leszek, csak határozd el magad és folytasd ott, amire kértelek. Még nem késő.

-         Már késő, anyám!- nem engedte, hogy tovább folytassa – Én már kezdek beletörődni Isten akaratába és köszönöm, hogy őt rendelte nekem. Rövid volt az időnk, de mellette valóban nő voltam és asszony. Tudta hogyan kell azt az érzést ébreszteni és tartani. Gyöngéd volt, tiszta szívvel szeretett és úgy állt mellettem pajzsként, hogy biztonságban éreztem magam. Tudom, neked most az számít, hogy tovább tanuljak, s azután barátnőiddel összehoztok valakivel, hogy az árvák ne legyenek árvák. Nem, anyám! Az én szívemben Florin örökké élni fog. Hálás vagyok, hogy ezt a házat hagyta rám és két szép gyermeket. Az volt a kívánsága, amit sajnos nem ért meg, hogy a születendő gyermek, ha kislány lesz a szeretett nagyanyja után a Ruxandra nevet viselje, de én hozzáteszem a Florentina nevet is, hogy legyen igazi apja leánya. – kinyitotta az ablakot és akaratlanul is a temető felé nézett.-

Istenem, milyen szeretetben, szerelemben éltünk. Nekem úgy tűnik, hogy itt van, rejtőzködik valahol a lakásban, játszadozik, hogy ne kapjam meg. Érzem az illatát, belém vésődött minden mozdulata. Milyen kedvesen írta egyik levelében, hogy kezd költő lenni, s szinte hallottam gurgulázó gúnyos nevetését.

„ Ha porba írok egy nevet, elfújja a szél,

   Ha kőbe vések egy nevet, az örökké él.

   De én szívembe vések egy szót és egy nevet

   A szó: Szeretlek! s a név a Tied!”

Szeretném ezt a szakaszt valakivel kalligrafált betűkkel lerajzoltatni és bekeretezve a képe alatt díszítené a nappali falát. Hát most érted, ezért késő már!

Mikor megfordult egyedül volt. Nem hallotta,nem vette észre amikor az anyja kiosont a szobából. Zavart lett és zaklatott. Leült az asztal mellé, kezeit ölében pihentetve érezte az új magzat mozgását. – „Látod, ezért mondtam, hogy már késő! Én nem lépek ki elveimből és az életemből!”

Suttogta gondolatban a férjének és két kövér könnycsepp gurult végig arcán.

                       V  É  G  E