MÁR KÉSŐ! 2

 

Senki nem zavarta őket tánc közben. Később Kira tekintetével végigpásztázta a gyülekezetet és látta, hogy a szülei már elmentek. A harmadik tánc után megkérdezte Florin, hogy lenne-e kedve sétálni, és elindultak a Duna irányába. Csendes csillagos nyár este volt, lustán hömpölygött a Duna, és néha egy-egy hal felugrott és csobbant a vízben. A partot szomorúfűzek és nyárfák szegélyezték. Leültek és csendben nézték a vízben tükröződő csillagokat.

-         Milyen mélységes az ég a milliónyi csillaggal – szólt a fiú. – Ha felnézel és elmerengsz hirtelen a sok költemény és énekfüzér jut eszedbe, mert minden szerelmes alkotásban jelen van. Ha mélyebben gondolkozol, ez a világmindenség, mi is ott kóválygunk, és ki tudja hány apró kis csillogáson van hasonló élet, amilyen a miénk.. Nekem sokszor a népköltészetet idézi, meg nagyanyámat, mert szerinte mindenkinek fenn van a csillaga, és amikor meghal, a csillag lehull.

-         Ó, ez annyira szomorú – rázta meg a fejét a lány - lehetne valami vidámabbat? Például válasszunk magunknak csillagot.

-         Helyes – mosolygott a srác és átölelte a lány derekát – de olyat, amelyik közel van egymáshoz

-         Próbáljuk meg. Látod azt az állandóan halványulót? Én azt néztem ki magamnak

-         Én meg ezt – a lány fejét maga felé fordította és mélyen a szemébe nézett. – Ennél közelebbi és szebb csillag nem létezik. – Kira kissé megszédült, de hirtelen felállt.

-         Menjünk, mert már késő kezd lenni.

-         Kellemes volt veled. – szólt Florin – Találkozhatunk még?

-         Gondolom nincs akadálya – suttogta bizonytalanul, majd csendben sétáltak vissza a faluba. A távolban fénylett a kivilágított kaszárnya és azt csodálták.

-         Rólad mit lehet tudni?

-         Mindent és semmit. – Jött a fiú válasza. – Egyelőre annyit, hogy a bukovinai hegyekből jöttem és beleszerettem az alföldbe. Ahogy elnézem, már érzem alattam a dübörgő traktort és szántok vetek, aratok a beláthatatlan alföldön. Gondolom izgalmasabb, mint a fakitermelés? És te?

-         Most kezd megvalósulni anyám álma, leérettségiztem és felvételizek a Konstancai Pedagógiai Főiskolára.

-         Az szép terv, pláné, ha te is akarod. – majd kihúzott mellel folytatta – Nekem még egy hónap és érkezik a leszerelés, meg a többi gond.

Beérkeztek a faluba. A katonák már gyülekeztek és indultak vissza a kaszárnyába. Florin még odasúgta a lánynak:” Szombaton ismét eljövök!”Gyakran találkoztak . A legény kitalált minden lehetőséget, hogy elhagyhassa a kaszárnyát és a faluba mehessen. Általában a megszokott helyet keresték a Duna-parton, ahol a csendben nyugodtan elbeszélgettek. Nyugtató volt a lassan hömpölygő víz látványa, távolban halászcsónakok és a szomorúfűz adta sűrű hűs árnyék.

-         Mi rejlik szépséged mögött?

-         Azt magam sem tudom – szólt és önkéntelenül kacéran villant szeme a férfira.

-         Szerintem mi, ketten ki tudnánk deríteni. Mindenkinek kell egy segítség, hogy megtalálja önmagát. Minden nőnek kell egy férfi, hogy igazán nő lehessen. -  Kivárta a pillanatot, hogy a lány vágyja az érintését, a csókját, a beteljesedést, hogy magáévá tegye, és az első orgazmusa kiszakítsa belőle az összes gátlást. – Légy az enyém, most, akarlak – lihegte a fülébe. És olyan lágyan kezdte lefejteni a ruhát, hogy minden érintése simogatás volt. Gyakorló kézzel gombolt, oldott, dobott le minden ruhadarabot, míg a lány meztelenül állt előtte a fa sűrű leveleinek rejtekében. Igyekezett körülrajongani, feledtetni, hogy nincs otthon, semleges terület, a természet lágy öle, és amire készülnek az is a természet adta egyesülés a boldogság legmagasabb ajándéka. Óvatosan, érzékileg simogatta, csókolta, mintha törékeny porcelán figurát tartana a kezében.

A lány karjait a férfi vállára tette, hozzá simult és nem szégyellte pucér testét, amit eddig nem látott férfi szem. Florin bátrabb lett, tovább folytatta a círogatást karján, nyakán, honalján és bársonyos bőrén. A lány szédült kéjjel kezdte kigombolni a srác ingét és ő is érzékkel bánt a kidomborodó szőrös mellkassal, csontos vállakkal. Érezte a kéjes vetkőztetést, a lány finom mozdulatait, olyan lágy és kívánatos volt, amit koreografálni sem lehetett jobban. Florin taktikázva úgy viselkedett minden mozdulatában, hogy fokozza a lánykívánalmait, vágyat ébresszen, nem erőszakoskodott, nem sürgette, hogy a szüzesség feláldozása élmény legyen. Szerelmes szavakat-dicséreteket duruzsolt a fülébe. Akkor sem sietett, amikor érezte, hogy nem kerül erőfeszítésébe, hogy a lányba csusszanhasson, megvárta, amíg izmai megszokják a helyzetet és engedve satuszorításából forró lüktetéssel jutalmazzák férfias erejét. Nem mert hevesebb csípőmozgást tenni nehogy kicsússzon a lányból. A lány sem hagyta, hogy túlzottan eltávolodjon tőle a férfi. Amit a lábai között, ölének legmélyén érzett annyira felhevítette, hogy nem akarta kicsit sem csillapodjon a tűz. Vadul szorította lábaival a férfi combjait, a hátába kapaszkodott, simogatta, majd ujjai körmeit mélyesztette az izmos vállakba. Egyre jobban zihált, annyira élvezte az új érzést, hogy teljesen megfeledkezett magáról, elveiről, hogy hol van. Megszabadult minden gátlástól. Mikor mindketten átvették a ritmikus mozgást, élték a fokozódó izgalmat, Kira az ajkát harapdálta és érezte, hogy nem képes fékezni a hatalmas tüzet, mely benne ég, ami feszít. Majd kiszakadt belőle a sikoly, mely jelezte, hogy a csúcsra ért, megélte élete első és elsöprő orgazmusát. A legény elernyedve feküdt rajta, beleszagolt a hajába, csókolta a nyakát, a füleit, aztán feltápászkodva szorosan magához ölelte.

-         Így szeretnélek egy életen át – súgta a lány fülébe, aki közel laput testéhez és annyira biztonságban érezte magát.

 

Komor esőre álló borús idő volt, dél felől gyülekeztek a felhők és már fújt a langyos mediterráni szél. Ültek a kávéház teraszán és szürcsölték az üdítőt.

-         A jövő héten leszerelek – csillogott a fiú szeme és forró kezét rátette a lány kezére. – Csak hogyan tovább?

-         Azt mondtad, hogy itt maradsz.

-         Valóban, de az körülményes. Albérlet, munkahely. Sok az utánajárás.

-         És ha én segítenék?

-         Megtennéd?

-         Hát persze! Érted mindent!

-         Elképzelések?

-         Már gondolkoztam rajta. Ismerek egy özvegyasszonyt, egyedül él nagygazdaságban. Nála biztos van kiadó szoba.

-         És a munkahely?

-         Ugyancsak ő. Az állami gazdaság könyvelője, biztos hozzásegít, hogy traktoristaként felvegyenek.

-         Annyira biztos vagy benne?

-         Igen, mert az asszonya keresztanyám.

Könnyen beletört a munkába. Szerették és értékelték, mert fegyelmezett és pontos volt. Bármit bíztak rá időben teljesítette. Először a műhelyekben foglalkoztatták, az őszi szántáshoz előkészíteni a gépeket, de amikor megkezdték az aratást és sürgősen kellett a munkaerő, ő egy bálázó gépet kapott a szalma összegyűjtésére. Szédületesen beláthatatlan alföldi búzamezők és a kampány idején, amíg tartott a jó idő éjjel-nappal dolgoztak, hogy majd a tarlóhántást is befejezhessék és készüljenek az őszi szántásra.

     Elena asszony, a lakásadó is megkedvelte és berendezte neki az udvari alsóházat, amelyben valamikor az anyósék laktak. Külön épület és nem tartózik senkinek számadással. Minden felhalmozódó élményt egybe véve,az idő csak telt, annyira hozzászokott a körülményekhez, mintha itt született volna. Egyszer kereste fel a nagyszülőket, de elszokott a hegyi élettől, vágyott vissza, mert itt volt a mágnes.

 

Langyos nyáreste volt. Florin gondokba merülten, söröskorsója fölé hajolva ült a teraszon, amikor valaki hátból lefogta a szemeit. Mosolygott, a tapintásából érezte, hogy Kira, de tettetett meglepődéssel próbálta a vékony ujjakat lefejteni a szeméről és összemosolyogtak.

-         Mi járatban? – kérdi a lánytól.

-         Ki jöttem szellőzni, mert a fejem már hordó nagyságú a sok tanulástól. Anyám szigorú fegyelmétől alig lehet szabadulni.

-         Megkóstolod – nyújtotta felé a korsót

-         Óh, nem, túl keserű!

-         Kérsz egy üditőt?

-         Azt inkább. Egy Colát, ha lehet.

   Elbeszélgettek, inkább fecsegtek jelentéktelen dolgokról. Mikor észrevette Florin, hogy a lány menni, távozni készül ő is felállt, mélyen a szemébe nézett, a csillagokba, ahogy mondani szokta.

-         Most elsétálunk hozzám, és megnézed hol lakom.

-         De az nem illik.

-         Miért? A keresztanyádhoz jössz, még ha nincs is otthon.

-         Valóban?

  És elindultak lassan, de Florint mintha hajtotta volna egy belső erő, megszaporázta lépteit, mellette a lány szinte szaladt, nem értette miért ez a sietés. Beléptek a szoba-konyhás alsóházba, melynek a kamrájából fürdőzhető alkalmasságot rendezett be, mert minek neki kamra? Az ajtót kulccsal bezárta, lefüggönyözte az ablakokat és elkezdődött a szédületes csókolózás. Felhevültségében szinte marcangolta a lányt, majd odaadta az elnyúlt pólóját, hogy átöltözzön és ő bement a fürdőjébe.

       Mikor felfrissülve kijött a fürdőből Kira a pólóba átöltözve hason feküdt a sezlonon és egy képeslapot forgatott. Érezte, hogy a fiú hátból megközelíti, felhúzza hátán a pólót és kemény férfiasságával lágyan cirógatja fenekének domborulatait. Majd erős kezével masszírozni kezdi a lány vállát, selymes hátát, belecsókol a nyakába és lágyan fújja a sűrű haj tincseit, majd térdével finomam szétfeszíti a lány lábait. A simogatás tovább folytatódott és a vértől telt hímtag egyre határozottabban kereste a helyét a bársonyos combok között. Mikor Kira érezte, hogy teljes belsejét feszíti az izgalom, lassan felemelte csípőjét, utat engedve a férfi tüzének, érezte az ölét elöntő forróságot s kéjesen adta át magát a behatoló lángnyelv ritmikus mozgásának. A forró hevülettől kifáradtan feküdtek egymás mellett, majd a fiú feléje fordult és határozottan súgta a fülébe :” örökre  az enyém maradsz. Nem engedlek el!”

  Kira érezte, hogy ez már nem játék, valóságos lány lopás, de nem aggódott annyira biztonságban érezte magát a férfi mellett.

-         Tudom, életem,öt nap a szöktetési idő és akkor elmegyek      és bejelentem a szüleidnek, hogy nálam vagy és megbeszéljük a lakodalom idejét.

-         És ha nem egyeznek bele?

-         Mindegy. Te már az enyém vagy testestől-lelkestől a hagyományok értelmében. Ha nem lehet másként, összegyűjtjük a pénzt és megtartjuk mi a saját lakodalmunkat.

  Elenanak fogalma sem volt mi folyik az udvarán, csak látta, hogy újabban az ablakok sötétítve vannak és a legény mikor elmegy kulcsra zárja az ajtót. Ha feltűnt volna sem tette volna szóvá. Kira anyja viszont felborult idegzettel adta tudtára mindenkinek, hogy eltűnt a lánya, de ha előkerül, mindkettőjükből fasírtot csinál. Pont most éri a csapás, amikor szorgosan készíttette a felvételire.

   Egyik este Florin elegánsan kiöltözve indult a faluba. Kiráék kapujában megállt és beszólt. Az asszony sietett ki és csodálkozott, hogy mit keres náluk az idegen traktorista.?

-         Jó estét kívánok -  szólt szinte suttogva, mert nem tudta hogyan is kezdje, de  az asszony kutató nézése felbátorította.- Én jöttem szólni, hogy ne aggódjanak Kiráért, mert nálam van. – Az asszony megdermedt, mintha villám csapott volna belé, majd ütésre emelte kezét, de meggondolta magát. Hiába minden ellenvetés, ő már az enyém, mi szeretjük egymást s jöttem megbeszélni a lakodalom idejét.

-         Nem! Soha! – sipította az asszony – Az a vonat elment! Mi taníttatni akartuk, de ő, ha a valagával gondolkozik, magára vessen. Ide, amíg élek a lábukat be nem teszik! – azzal megfordult és becsapta a kaput.

Elmaradt az áldomás, a borozgatás, a drága vőm fogadása. Lehangoltan indult haza. Azon gondolkodott, hogy valahogy finoman kell megmagyarázza a helyzetet, hogy a lány ne ijedjen meg és főleg ne fájjon!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+-