MÁR KÉSŐ…

_  Mit mondott a török? – kérdezte Florin

_Semmi különöset, hisz tudja, hogy mi jól hajtunk - veregette meg Florin vállát Zorán, az albán. – A szállítmány útra kész, irány Portugália és onnan Hollandia.

   Jól összebarátkoztak, hisz mindkettőjüket a munka hajtotta, a minél több pénzkeresés. Ezzel tisztában volt Ahmed Yldrin is a török nagyvállalkozó, szállítási tulajdonos. Tíz éve itt szervezte vállalkozását Helsinkitől délre egy kis városban. És jól ment az üzlet. Tíz hatalmas autótrénnel és utánfutóval, meg húsz kemény válogatott sofőrrel bonyolította a forgalmat. Megbízott alkalmazottjaiban, igyekezett családiassá varázsolni a kapcsolatot, és alkalmazottjai is tisztelték, mert pontos időben fizetett, nem alkudozott, nem fukarkodott. Florin nem rég érkezett Romániából és őszinteségével bizalomkeltő volt. Bemutatkozásakor sem köntörfalazott, őszintén nyilatkozott.

-         Főnök úr, én dolgozni jöttem és pénzt keresni, nincs szándékomban a családomat kihozni, mert idővel én is hazamegyek.

-         Hol laksz?

-         Ha ismeri Romániát, a Nagy Román Alföldön, a Baraganon,  Dragalinan, egy Duna-parti nagyközségben.

-         Aprólékosan nem ismerem hazádat, de tudom, hol van Bukarest, többször megfordultam ott. Eltökélt szándékom, ha a román Kormány jóváhagyja Bukarestben egy iszlám kulturális központ felépítését, én is átteszem oda a vállalkozásom, mert más ott a légkör, nem a fagyos Finnország és közelebb van a hazámhoz. – Első perctől közvetlen feloldódott hangulat volt köztük. –

-         Én értem a szándékod fiú – mondta Ahmed – annyiban is segítek, hogy egy belevaló, valóban munkára és hajtásra éhes társat adok melléd. Ő Zorán, albán, muszlim, de téged ez ne zavarjon. Bizonyára nem kerültök vallási vitatkozásba. Sokan azt tételezik fel róla, hogy meleg, de ne hidd, csupán a mi vallásunkban a Korán, mely a fényességes Mohamed próféta törvénye nem tiltja meg a férfiak egymásközti szerelmi kielégülését, szükség esetén. Kihangsúlyozza, hogy a férfi, a teremtés koronája közösülhet mindennel, ami mozog, tehát asszonyon kívül férfival, állattal, az adott körülménynek megfelelően. De miért is mondom mindezeket, neked, mint kívülálló? Egy ami fontos, ti munkatársak lesztek és azt végezzétek becsülettel. A magánéletét mindenki maga éli törvényeinek megfelelően.

   Bemutatta Zoránt, magas, izomkolosszus és rájuk bízta, hogy ismerkedjenek és egyezkedjenek. Beszélgetésükből kitűnt, hogy mindketten a pénzszerzésre hajtanak. A szállítóautók jól felszereltek voltak és megegyeztek, hogy bárhova kell szállítaniuk négy óránként váltják egymást, hogy állandóan pihentek legyenek és megállás nélkül dolgozzanak. Nem kell lakásra költeni, a kocsi fülke elég kényelmes pihenésre, a cél minél több szállításra szert tenni, mert az a jövedelem.

-         Én szeretem már a kezdetben tisztázni mindent, hogy ne legyenek fölösleges kérdéseink a továbbiakban – kezdte Zorán bemutatkozáskor.

-         Mit mondhatnék? – vonogatta a vállát Florin. – Bukovinában születtem. Romániában a Duna alsó folyásán Dragalinában lakom. Nős vagyok, a feleségem gyereket vár. És te?

-         Én még nem nősültem meg, mivel nincs vagyonunk, nálunk az a szokás, hogy a szüleim meg kell, vegyék az asszonyt. Albániában élek egy hegyvidéki faluban, ahol a régi hagyományok még élnek. Majd ha sikerül annyi pénzt összegyűjtenem, hogy egy asszonyra elég legyen, haza megyek, aztán házasság után majd Svájcban, vagy Luxemburgiban szeretnék letelepedni.

-         Nem értem. Azt mondtad, egy asszonyra gyűjtesz, miért, lehet több is?

-         Mohamedánoknál engedélyezett négy. Több nem lehet, mert a prófétának is annyi felesége volt. Ezeket a hagyományokat eldugott helyeken még tartják, de városokba beszivárgott a nyugati civilizáció, és elállnak a kötött hagyományoktól. Sok is lenne négy asszonyt tartani, egyformán törődni velük, egyformán szeretni, kielégíteni, kivétel csak akkor lehet, ha valamelyik várandós. Ha mindenik az, akkor jön a vízipipa klub, ahol csak férfiak gyűlnek össze, és mindenként szórakozunk. Más asszonyához menni halálos bűn.

-         Nem lenne könnyebb megszöktetni egy lányt, hisz úgyis máshol akarsz élni?

-         Azt nem, mert törvényellenes, kitagad a család és a közösség halálra ítélhet az iszlám törvények szerint.

   Így szereztek tudomást egymás magánéletéről, amit tovább nem ragoztak, nem boncolgattak, pedig Florin kíváncsi természete folytán még lehetett volna. Induláskor az első négy óra a Zoráné volt, Florin pedig pihent a hálófülkében. Jól lefüggönyözték, hogy fény ne zavarja, de hiába, nem tudott aludni parancsszóra. Elnyúlt a matracon, kezét a feje alá tette és elmerengett, gondolataiban otthon járt és mindig filmszerűen lepergett élete egy-egy mozzanata, amíg álom jött a szemére.

Bukovinában született. Ősei Lemberg közelében éltek az Osztrák-Magyar Monarchia alatt, csupán mikor kettészelték Bukovinát ukrán és román részre, akkor telepedett át ükapja Romániába. Öt kiürített székely falu volt egymás mellett, ahonnan a románok elűzték a lakosságot, valahova a Vajdaságba. Ők Hadik falván telepedtek le, a „nagyvezér” Hadik András házát osztották nekik. Szép rendben tartott gazdaság, hatalmas székely kapu, gömbfából épített ház. Minden szép volt és rendezett, de idegen! Nekik nem volt jellegzetes sem a fenyő az udvarban, de a terebélyes nyírfa sem dobogtatta meg a szívüket. Ősei nem tudták megszokni. Idegen volt a templom, a temető, ezért az ükapa rövid idő után visszatért Lembergbe. A nagyapa Kácsikán dolgozott a sóbányában és eléggé biztosított volt a megélhetés, de a szülei is összebeszéltek és követték a nagyszüleiket. Így maradt Florin az anyai nagyszülőknél, feltételezhetően rövid időre, amíg rendbe jönnek. Az öregek szerették, gondját viselték, iskolába, templomba járatták A nagyapja mindig arra törekedett, hogy talpraesett emberré váljon, ne kalandorrá, mint az apja, aki csak a kényelmet kereste és azt remélve tért vissza Ukrajnába, hogy néhány év múlva  Angliából üdvözölje az apósukat. Bukovina erdős vidék, két lehetőség között lehetett választani, vagy a sóbánya, vagy az erdőkitermelés. A nagyapa nem akart hatni az unokára, hagyta, hogy ő alapozza meg életét. Florin kis korától szerette a gépeket. Naphosszat elkóborolt a mezőn és figyelte a traktorokat és felkérezkedett, vagy a szomszéddal elment az erdőbe és látta hogyan döntik a szálfákat és vontatják traktorokkal. Traktorista akart lenni és az lett. Elvégezte a gépészeti szakiskolát és munkába sorolták az erdőkitermeléshez. Ott dolgozott besorozásig. Emlékszik mennyire szégyellte magát, amikor a sorozó bizottság előtt pucéran kellett vigyázban állnia, érdeklődtek családja, szakmája iránt, megmérték súlyát, magasságát, mellbőségét, majd röntgen átvilágítás, és minden rendben volt.

    Mikor rukkoltak felfigyelt, hogy a csapat ahová beosztották mind magas, szálas, izmos legény és tűnődött, hogy ez mit jelenthet. Nagyrészük gépész volt. Végül a hosszas utazás után az Al-Dunánál szálltak ki a Baragan katonai reptéren. Valamikor a szovjet megszállás alatt ők használták, de miután kivonták a szovjet hadsereget, megkezdték az átépítését román katonai reptérré.

      Furcsa volt neki az alföld, a hatalmas lankák, és amint a róna szélén a távolban az ég egybeolvad a földdel, beláthatatlan szántóföldek, se erdő, se legelő! Csodálkozva nézte az alföldi vihart. Valóságos égiháború! Egymás közelében cikáztak a villámok, a fekete felhő szinte a földön gurult és előtte a szél magával söpört mindent. Úgy tűnt mintha a villámok sokasága tüzes kardként szúródna a földbe és nagy csattanások remegtették a levegőt és az embereket. Mindenki igyekezett védett helyre húzódni, de Florin nem sietett. Behúzódott egy kerítés melletti megfigyelő bódéba és csodálta az elszabadult poklot. Hatalmas eső hullott alá, valóságos felhőszakadás. A kaszárnya udvarán folyóként ömlött a víz. Nem sokára riadót fújtak és a placcon kellett gyülekezni. A parancsnok közölte, hogy a szomszéd község, Dragalina elázott, akkora az áradás, hogy a kaszárnya segítségét kérik. Ötven bakát kocsiba raktak és irány a falu. Veszélyes volt, mert az elhanyagolt útszáli árkokat mind szélesíteni sok helyen az eldugásoktól mentesíteni kellett, hisz az úton is fél méter magasan folyt a víz. Az emberek kapkodtak, mindenki védte saját otthonát, ahogy tudta, mert a vályog építmény, ha átázik, összeomlik. Egy órai kemény munka után a veszély alább hagyott, de a bakák tovább árkoltak, hogy a lehullott csapadékot a Dunába vezessék. A polgármester megköszönte a segítséget és meghívta őket a hét végi táncos mulatságra, hisz a falu védőszentjei Constantin és Elena ünnepi búcsúja lesz.

    Florin is derekasan kivette részét a közmunkában, így jogosnak vélte, hogy részt vegyen a mulatságon. Szerinte ahány ház, annyi szokás, miért ne gyönyörködjön az itteni szokásokban, mert bizonyára minden másabb, mint Észak- Moldvában. Ott még büszkén viselik a bocskort és a népi szőttes ruházatot, ide már beáramlott a nyugat.

    A búcsú jellegzetessége hogy minden idegent hívatlanul szívesen fogadnak, és bárhova benyit megkínálják. A katonák érkezésekor már vége volt a templomi szertartásnak és a nagytéren, ahol a templom és minden középület sorakozott megkezdődött a nagykörtánc a jellegzetes román hóra. Mindenki bekapcsolódott, csak a bakák húzódoztak szégyenlősen, amíg a polgármester rájuk nem szólt, hogy több férfias bátorság. Ők a polgármester meghívottai voltak és a községháza udvarán hosszan terített asztaloknál foglaltak helyet. Fiatal helybeli lányok szolgálták fel a menüt, húsgombóc csorba és moldovai töltött káposzta puliszkával. Az eltérő abban áll, hogy Moldvában a tölteléket szőlőlevélből készítik és összefőzve füstölt császárhússal fenséges étvágygerjesztő. Jégen hűtött sör és könnyű alföldi vörös bor volt a jól ismert oltyán zájber, amit fekete szőlőből préselnek és olyan tömény, hogy ha foltot hagy nehéz eltávolítani. A bakák szívták magukba, nekik mindegy volt, hisz kincstári ruhában voltak, azt nem illik kímélni. Ivás közben koronként csoportosultak a férfiak. A fiatalabbak vegyültek a katonákkal és érdeklődtek a katonaélet felől, majd ők is szóba hozták a helyi szokásokat, hancúrozni lányokkal csak a hórában lehet, meg az iskolában. Mikor már annyira ivarérett, megszökteti a lányt, mert lányos házba bemenni csak azután lehet, ha szöktetés után a szülők befogadják. Akkor hazaviheti a lány és a szülők megegyeznek a lakodalomban. Ha nem sikerül a megegyezés, a lányt nem fogadják vissza és addig vadházasságban élnek, amíg kigyűjtik a lakodalom árát, mert egyik szülőnek sem illik támogatni. Aztán a lakodalom milyenségét figyelembe véve engesztelődnek ki a szülők.

     Florinnak feltűnt egy enyhén bögyös, kissé molett lány, egy ágba font haja derékig ért, csinosan állt rajta a katrinca, és nyaka körül három tarka üveggyöngy tekerés volt. Lenszőke haja és kék szeme után ítélve inkább oroszos volt a külseje. Mosolygás közben gödröcskék jelentek meg arcán és kilátszottak szép formás fehér fogai. Beszélgetés közben a vele poharazó legénykétől érdeklődött iránta. A legény az asztal alá fújta a füstöt, hogy ne vegyék észre merészségét, mivel csak a legnagyobb titokban cigizett.

-         Hát mit mondhatnék? – húzta el a száját - alaposabban nem ismerem, mert nemrég költöztek ide a Deltából, és nem nagyon barátkozik, a fiúk már azt rebesgetik, talán attól fél, hogy felcsinálják, mert annyira fejlett! – és utána elröhögte magát.

      Még folyt a poharazgatás, amikor a rögtönzött emelvényen a zenekar a népzenéből átváltott a tánczenére és táncra bátorította az egybegyűlteket A bakák a nőstényre éhesek már annyira bátorodtak az italtól, hogy sorra kérték fel a lányokat és összebújva járták az „andalgót”, ahogy a tangót becézték. Florin is felbátorodott és felkérte az általa kiszemelt álomlányt, akiről már információt is szerzett. Kezdetben intelligensen, tisztes távolságban vezette a lányt, de fokozatosan húzta magához és a fülébe súgta.

-         Én Florin vagyok, és te?

-         Kira – suttogta halkan

-         Látom, érzem, hogy gyakorlott táncos vagy.

-         Valóban, mert a faluban a sport tanár szervezett tánctanfolyamot és én is feliratkoztam.

-         Vagány gyerek lehet a sport tanárotok. Fiatal?

-         Nemrég végzett, és nemrég nősült.

-         Óh – jött a tettetett sóhajtás – akkor nincs mitől tartanom!

-          

-