Kaland a Baraganon

               Vili elővette a térképét, és figyelmesen tanulmányozta az útirányt: Konstanca – Murfatlar- Adamclisi – Ostrov. Itt kell majd átkelnie a Dunán. Számítgatta, hogy hány kilóméter, mert ezen az útszakaszon még nem járt. Ő mindig a Vadu – Oii hídon szokott átjönni Dobrodzsába.Most viszont a kiváncsiság is vonzotta erre az útra,,szerette volna előbb látni a többi társai előtt a híres romokat,ha messziről is de kielégítené kiváncsiságát és fölényt érezne társaival szemben,hogy ő már látta.Jövetele célja ugyanis az volt,hogy a századost kellett behoznia Konstancára  a Katonai Parancsnokságra,hogy elintézzen egy kirándulás engedélyezését.A százados elismert történész volt és egy olténiai sikeres hadgyakorlat után,ahonnan dicsérettel jöttek haza és a bakák nagyrészét is előléptették,megigérte,hogy elviszi a csapatát Adamclisibe és feltárja nekik az ősi történelmet,amelyről ő is tanulmányokat készit.Adamclisi egy hatalmas emlékoszlop volt a római nagy háboru után,amikor Trajánusz az első dák – romai csatában porig verte a dákokat 101 –ben és az azt követő háboruban a dákok Vezére Decebál öngyilkos lett.Traján 109-ben emeltette az emlékművet,ami kibirta az idő vasfogait is ,első ízben a gótok probálták tönkre tenni sikertelenűl.Dobrodzsa hosszú idők során török fennhatóság alatt volt,mindössze 1870-ben került román uralom alá.Adamclisi,már a nevéből is származtatni lehet,hogy török elnevezés és az ember házát jelenti,Adam= ember és Klissi= ház,de az idők folyamán értelemszerűen az Ember Temploma-ként maradt a köztudatban.

             Vili összehajtotta a térképet és ismét a feleségétől kapott legújabb levelet vette a kezében és olvasta,ki tudja már hányadikszor. Melegség öntötte el,úgy érezte mintha hallaná a hangját,ő beszélne el mindent,nem pedig az írását olvasná.” A srác nagyon aranyos.Már ül.Rá sem ismersz mekkorát nőtt és olyan pufok.Igaz minden időmet leköti.Mostanában kezd zsémbes lenni,bizonyára a fogai miatt.Hozzád hasonlít deréken alul és felül is És szeretném ha tökéletesen olyan lenne mint te.Emlékszel,azt mondtad magadról,mikor a barnaságodat emlegették,hogy deréken felül csóka vagy,de deréken alul gólya Hiányzol. szerelmem Nagyon szeretnélek és mindannyian nagyon szeretnénk már látni.” Nem olvasta tovább .Elmélázva várt  és lelkében gyermekkorusként visszhangzott a vallásórán tanult kedves ének: 

„Ott a messzeföldön, árván, hontalan

  Halld meg a kiáltást: fiam, fiam!

  Vár atyád szerelme, vár rád vigasza

  Jöjj a messzi tájról, óh, jöjj haza!”

 Azon tűnődött hogyan lehetne elintézni egy néhány napos távózási engedélyt. Különösen most, hogy olyan sikeresek voltak a hadgyakorlaton. Csak ez a kirándulás ne lenne. Ez akadály lehet, mert amúgyis minden a századostól fűgg. „Szoljon,ne szoljon” ezt latolgatta,amikor valakinek a kezét érezte a vállán.Mint akit áram ütött hirtelen megfordult.A százados volt.

-Ennyire megijedtél?- kérdezte. Nem tudta mit mondjon. Mosolygott és tagadó fejrázással enyhített zavarán.

-Hát, igen, az ember, ha otthon jár...- a százados is elmosolyodott és a levél felé mutatott szerény gesztussal,amit Vili hirtelen meglepetésében nem is tudott elrejteni.Vili lehajtotta fejét és azon tűnődött,vajjon az öreg beleolvasott a levelébe? Kamaszos elképzelései voltak, viszont a századosnak is meg kell értenie, hogy fiatal házasok és persze, hogy hiányzik az asszonynak. Bizonyára elengedné, mert tele van megértő jóindulattal és nem csak itánta. De restell szólni, mert minden bajával hozzá fordul, s úgy érzi, mintha fokozatosan rendszerré válna a jó tett.

-Csak gondolatban kapitány úr. Messze az én hazám ahhoz, hogy hipp-hopp otthon legyek.

-Majd csak lesz valahogy – veregette meg a vállát. – De tízedes,nekem még intézni való ügyeim vannak a parancsnokságon.Lehet még két napba is beletelik és itt kell maradnom.Mindenesetre a kirándulást sikerűlt nyélbeütnöm,holnap már a pénzalapot is megkapjuk.Most pedig vigyázz magadra,csak nyugodtan hajts,ne szokásod szerint,igyekezz,hogy estére érj az alakulathoz.Aztán majd értesíteni foglak mikor jöjj értem.

     Katonás tisztelgéssel váltak el.Vili beugrott a kocsiba és útnak eredt.A tiszt a járda szélén még állt nézett utána,mig el nem tünt a forgalomban.Játékosan forgatta kissé nagy gyürüjét az ujján és azon tűnődött,hogy haza kellett volna engednie néhány napra.Aztán átcikázott gondolatán a kirándulás és még ki tudja milyen parancsokat, kap a közeljövőre.

      Vili betartotta a forgalmi szabályokat,annak ellenére,hogy eléggé lakatlan területen ment át,nem mint máskor,mikor magára volt és néha igen megnyomta a gázpedált.Nem. Most az övéire gondolt,a fia hadonászó keze,mosolya,és kedves gügyögése  idéződött emlékezetében.Ott érezte magát a kis kedves családi fészekben,szinte érezte a felesége forró ölelését,enyhe leheletét,az édesanyja szelid mosolyát.Észrevétlenűl hagyta maga után a ritka településeket.Már közeledett Adamclisi felé,de a nagy kiváncsiság tovaszállt.Újabb gondolat foglalkoztatta és nem tudott határozni,hogy elmenjen-e a Borcea-i bálba vagy sem.A társai számitnak rá,köztük ő az „öreg”,neki van nagyobb tekintélye,mert már családapa.Tanácsokat  kérnek tőle,mindenik barátja olyan bizalommal van iránta,hogy a legintimebb problémáját is vele beszéli meg.Már-már szexlekszikont kellene összeállitania,hogy minden kérdés ostromra válaszoljon.Bármit mond hisznek neki,még ha csak találomra tárja eléjük,hisz ő sem Messiás,hogy mindent tudjon.De jó érzés volt,hogy meghallgatják tanácsait.

         Nem hitt a szemének ,amikor maglátta a  lustán hömpölygő Dunát.Itt még lassubb és kiszélesedik ahogy megszűnik határfolyó lenni és csak román területen folytatja útját a végcélig,amikor beömlik  a tengerbe.Milyen csodálatos volt tavaly végig szárnyalni a Szulina  ágon,gyönyörködni a deltában egészen a tengerig..Gyorsan kiszállt,hogy jegyet pecsételtessen a kompra.Kevesen voltak,többnyire teherkocsik.Valaki hátból lefogta a szemét,majd,hogy idegenben lehetetlen volt a találgatás szembe mosolygott vele.

-Szép fiú,maga itt van? Üldöz a szerencse! – felismerte a lányban Verát és nem tünt furcsának a megszólítás sem,mert mindennap az ezred postáját tőle vették át.

-Ugye nem haragszik meg,ha megkérem,hogy haza vigyen?-kérdezte mosolyogva és különös fény csillant fel szemében.

-Örömest,de nem fél katonakocsin utazni?

-Ezek itt mind Bukarestbe mennek,más útvonalon.Különben,ha nem ismerném,nem kértem volna meg..- Kényelmesen elhelyezkedtek a kocsiban.A komp elindult és együtt csodálták a víz síma tükrén vibráló fényt.Nagyon tetszett a nyugtató csend és a parti oszlopok fényeinek tükröződése meseszerű volt..Átkelve elhagyták a partot és Vili meggyorsította a tempót.Már Dragalinat elhagyták amikor a lány enyhe mosoly kiséretében megjegyezte:

-Remélem megtáncoltat este. Értesültem, hogy a polgármester közbenjárására magukat is reggelig elengedték. Filip mondta a zsakaszvezető,ugyanis ma ő jött a postáért.

-Hogyne, kedvesem, minden tangó az öné – tréfálkozott.    

     A táncmulatságra a bakák kissé késve érkeztek.Vera gyakran lesett az ajtó felé,kiváncsi volt,hogy Vili betartja-e a szavát. Nagyot dobbant a szíve, amikor a bevonuló katonák élén meglátta őt.”Most egy tangó kellene” húzódott mosolyra a szája és nem csalódott, telepátikus gyorsasággal a zenekar rázendített kedvenc tangójára. Vili sem késlelkedett,már a belépésekor észrevette és habozás nélkűl igyekezett igéretének eleget tenni..Együtt szórakoztak későig,nem zavarta senki.Tetszett a lány könnyedsége,tartózkodása.Nem tapadt rá,mint aki mindenképpen érezteti kivánalmait.Hiszen tehették,mert a fiuk túlnyomó része baka volt és a regáti szó értelmében, aki ilyen bálba eljön céltudatosan dugni akar szexre éhes bakákkal.

-Ideje már hazamennem – mondta Vera és szemében újra az a különös fény csillant, mint akkor a Duna parton.

-Miért siet?

-Mert hát, ha nem tudná, dolgozó nő vagyok.

-Elkisérhetem?

-Köszönöm kedvességét. Mehetünk is.

Vili akarata ellenére át akarta ölelni a vállát,de hirtelen támadt ötlettel csak a kezét  fogta, meg   és úgy andalogtak.Ébredt a falu.Itt-ott elnyújtott kakaskukorékolás,a berkekben ébredő madarak csicsergése jelezte a virradatot.Enyhe szél fújt Bulgária felől,felhők tornyosúltak és kellemes volt ez a hajnali balkáni langyosság.

-Itt lakom – állt meg Vera a kapujuk előtt.- Örülök,hogy eljött és betartotta az igéretét.

-Én is örülnék, ha közelebbről megismerhetném.Tudja nagyon nehéz idegenben,távol a hazától.Már maga a tudat,hogy van valaki aki meghallgat,akinek elmondhatod örömed,bánatod sokat jelent.- Még fogta a lány kezét,pár pillanatnyi csendben az érzelmek beszéltek,majd Vili átkarolta és megcsókolta a lányt..Egyre szorosabban vonta magához és érezte a karjai között remegő felajzott női testet.Úgy szorította magához,mint ragadozó a zsákmányt.Felszabadult érzelmei elvakították,csak akkor ébredt mámorából,mikor Vera nagyot lélegzett

-Hagyj levegőhöz jútnom,szép fiú és vigyázz nehogy meglásson valaki.Mert tudod a falu rögtön a szájára vesz.

   Attól a pillanattól senkinek nem adta volna át a lehetőséget,hogy a postát elhozza.Állandósította magát.És ezek a futó pillanatok és néhány titokban váltott bizalmas szó,néha egy-egy csok mind jobban összehozta.

-Holnap milyen programotok lesz ?- kérdezte egyik nap Vera

-Holnap? Ja,igen,holnapra tervezte a  százados a kirándulást Adamclisibe

-Kár.Szerettem volna fürdeni menni veled,vagy moziba.Végre elérkezett ide is  a nagy  Spartacus.

-Az tényleg jó lenne,mármint a fürdés.De nem tudom mit lehetne tenni,van ötleted?

-Nekem van.Értesítést adok,hogy holnapra telefonhívásod van a szüleidtől.

-Ez nagyszerű.!-lelkesedett Vili,de mintha érezte volna,hogy a lány ezt előre kitervelte.

Fürdés kettesben,könnyen lehet számítani a folytatásra.Dolgozott a férfi fantáziája,mert ö már  régen túl volt azon,hogy egy lánnyal hosszas ideig csak csókolózni lehet.Ez túl kamaszos.

És eljött a nap.Tikkasztó balkáni hőség volt,mert ide ha beszorul a mediteráni áramlat kiméletlen.Egy a nagy szerencse,hogy közel a Duna,és az onnan időnként áramló szellő csak csökkenti a hőséget.Különben a síkság teret ad a szélnek,mely felkavarja a port és felhőt képezve tereli tovább.Most viszont szélcsend van és az akácok meg fűzek árnyéka sem nyújt elegendő hüvösséget.  A Borcea és Pistroiu közötti határba nem volt jelentősebb látogatottság,igy ezt a helyet választották

-Szereted a halikra salátát?-kérdezte a lány. – A házigazdám hozta.Én imádom.

-Én is.

-Nagyszerű. Már azt hittem sokat hozok, de így biztos elfogy.

-Tudsz úszni?-kérdezte Vili

-Nem nagyon, de imádom a lubickolást.

-Itt kissé veszélyes a lubickolás,mert úgy öt méterre már hajozható és mély a viz.Én megtanítlak.Gyerünk a vízbe.- Mesteri módon mutatta be az általa ismert úszási formákat.Azután magyarázni kezdte a lábak és kezek mozgatását.Vera eléggé gyámoltalanul próbálkozott és mindig nevetve alámerült.

-Figyelj, megtartlak a karomon és te probáld a minél összefüggöbb és gyorsabb mozgást,igy álló helyzetben,aztán majd szabadjára emngedlek.

-Hagyd,nem bírom ki.Nagyon csiklandós vagyok.- Vili nem hagyta magát,a karjaiba vette s mikor a lány elkezdett ficánkolni kifelé indult a vízből.Verának melegség hullámzott át testén amint érezte a férfi duzzadó izmait s mivel már túl volt az első tűzkereszten átölelte a nyakát és megcsókolta.A férfit is mámorba ejtette a közelség fokozatosan dobolt fülében is a zaklatottsága és döntő pillanat felé taszította.Mindenről megfeledkezett,csak a szerelemtől remegő törékeny női testet érezte és a mámortól fátylas szemek mélységét.És ott a Duna-parton,rekkenő hőségben csengett fülében a Vera szűz sikolya..Haza felé szótlanúl mentek egymás mellett.Vili viaskodott gondolataival,érezte,hogy most illene valami szerelmes vigasztalót mondani,de nem tudta hogy is kezdje..A lány egy idő után letörölte könnyeit.Előszőr nem árulkodtak,hogy a megbánás és szegyen könnyei lehetnek,de aztán elmosolyodott és azt mondta” láthattad,te voltál életemben az első és őrvendek ennek,mert mióta megismertelek megtetszettél..De megkérlek igaz lelkedre és becsületedre,erről ne szolj senkinek.

-Ne légy csacsi,hisz felnőtt emberek vagyunk nem kamaszok,hogy fecsegjünk Lelkiismeretfurdalást nem érzett,megszerette Verát.Felszabadultnak,átszelleműltnek,igazi gavallérnak érezte magát mellette.,de a nagy titok ott rejtőzött szíve mélyén.Lelkivívódásai a feleségétől kapott legutóbbi levele után jelentkezett.Milyen fájdalmasan írt,mintha igazi női megérzés folytán rájött volna a változásra..Furcsálta levelében szűkszavuságát,felületességét,már nem az a régi rajongó akit minden érdekel.Néhány kedves szóval és közhellyel megoldja közlékenységét,ahhoz képest ,hogy valamikor áradozott,ömlengett és panaszkodott a távolság miatt,hogy mennyire vágyik utánuk.” Már nem vagy a régi rajongó.Biztos van valakid.De gondolj rám és föleg a gyermekünkre” irta.

Tépelődött.Nem tudta mitévő legyen.Vádolta saját magát,hogy miért kellett belekeveredjen ilyen kalandba. Mert ez valóban az! Csak egyet érzett,ez így nem mehet tovább !Meg kell mondania Verának az igazat.Oh,micsoda aljasság, milyen szégyen.Hogy fogja fogadni a lány az igazságot ? Meg aztán az övéi,ha minden kitudódik,mert nincs olyan titok amire fény ne derűlne...Mennyire felületesen olvas,pedig most bejön,hogy valahol olvasta:” Ha tépáz a kisértések vihara,a munkában keress menedéket,s hogy fegyelem alá kényszerítsük testünket,dolgozzunk,míg csak el nem fáradunk.” Mennyi igazság van benne,de így van ha sok esetben az ember nem a fejével gondolkozik.

Végül úgy döntött,hogy lesz ami lesz,mindent elmond Zapirtan századosnak s ő majd segít a dolgok intézésében.Legalább tanácsaival.Aztán ellentmondásai támadtak.Miért avatná be az öreget az ő szennyes dolgaiba,de rájött,hogy nincs más megoldás,nem elég okos ahhoz hogy kilábaljon ebből a slamasztikából..Jobb lesz így.

     A századost egyedűl találta irodájában. Miután mindent elmondott, kipakolta lelki gyötrelmeit,a jó öreg cigarettával kinálta.Annyi idő nem dohányzás után elfogadta és mindketten rágyújtottak.

- Most istenmárjásan meg kellene, rázzalak,nem beszélek pofozkodásról, mert az nem old meg semmit.Én sejtettem,hogy valami stikis ügyed van,de nem szóltam,vártam a fejleményeket.Tudtam,éreztem,hogy nem lesz lelkierőd folytatni és felégetni magad mögött mindent. Neked több mindent megengedtem,mert te bármikor szükség volt mindig talpon kellett légy.Józanúl gondolkoztam és szükségét éreztem annak,hogy minden sorkatona kellő kimenőt kapjon,mert unalmassá válik a kaszárnya bezártsága és kell a kikapcsolódás,a kaland,mert érett ,egészséges felnőttek vagytok,egy futó kaland   felold és kijózanít.De te ,fiam, nyakig elmerűltél! Hogy tudtál ennyire erkölcstelen lenni ? Nem gondoltál semmire,csak a saját önző élvezetedre.Nem jútott ilyenkor eszedbe,hogy gyermeked van akinek példaképe kell legyél,de az ilyen példák bizony szomorúak..

   Az öreg fénytelen szemei a messzeségbe révedtek. Gyermekkorára gondolt, szinte undorral emlékezett vissza apjára,a nagy nőcsábászra,akit  csak „kurvás Zapirtan”-ként

ísmert mindenki. Milyen galád módon viselkedett az anyjával s egy napon a szeretőjéhez szökött, örökre elhagyta a családját. Zaklatottságán enyhítve ismét cigarettára gyújtott.

-Fiatal barátom, azt jegyezd meg, hogy nem vagy feleős azért, hogy megszülettél,viszont  közvetlen felelős vagy azért,hogy miként élsz. Ha tőlem vársz segítséget,én csak egyet tudok tanácsolni,az őszinteséget.Menj el a lányhoz és mondj el őszintén mindent.

      Vili távozása után a százados még eltöprengett a férfi kalandján és azon tűnődött terheli –e őt bűnrészesség,vajjon mindez nem annak a következménye,hogy oly sokáig nem volt otthon?

       Verát meglepte a váratlan vendég, de örült, hogy itt van mellette. Nagy titkát szerette volna feltárni,de elrettentően furcsának tünt a férfi szótlansága,töprengő arckifejezése.

-Mondj már valamit,nem bánom,ha hazugság is- fordult mosolyogva Vilihez. – Téged bánt valami- mondta aggodalmasan.- Ki vele,mi az,hátha segíthetünk rajta..

   Ez a sokatmondó ígéret még jobban elbátortalanította..Félt a készülődő vihartól a lány lelkében,miután mindent elmond.Sajnálta,mert őszinte,igaz szívű barátra talált benne,de nincs mit tennie,egy kalandért nem dobhatja a családját. Lesz ami lesz, ennek is be kell következnie.Kiszáradt torokkal kezdte.

-Vera,kérlek,bocsáss meg.Annyira elbüvölt szépséged,megbabonázott szerelmed,hogy nem tudtam érzéseimnek ellenállni.Nagyon bánt,de barátságunknak véget kell vetni.Nem voltam őszinte,kihasználtam jóságodat és eltitkoltam előtted,hogy nős vagyok és egy gyermek apja.Nem álmodhatunk közös jővőt.Sajnálom,önzés és gyávaság volt részemről...- Nem tudta folytatni,mikor látta a lány sápadtságát s a szeméből alápergő könnyeket,majd a feltörő fájdalmas zokogást.Tanácstalanul és tehetetlenűl ült mintha tonnás bűn nehezedne vállára és megfojtsa.

- Milyen könnyelmű vagy.Mennyire hittem neked,bíztam benned s most hány szép álmomnak kell szertefoszlania.Drágán megfizettem naivságomért.Mostanig nem szóltam,talán resteltem,vagy vártam,hogy bizonyosabb legyek benne,terhes vagyok.Ez lett volna   a meglepő ajándék leszerelésedre.- Megíjedt saját hangjától.Fejét lehajtva törölgette a szemét.

-Reménytelen, súlyos eset. Próbálj orvoshoz fordulni.- tanácsolta Vili. – Bármibe kerűl állom a költségeket

-Ennyire jó szívű adakozó lettél? – mondta gúnyos mosollyal, és villámok szikráztak szemében. – És honnan kerítenél pénzt,mert ez törvényellenes dolog és sokba kerűlne..A feleségedtől kérnéd,s neki mit mondanál mire szükséges akkara összeg ?

-Nem! Soha! Ilyen embertelenséget nem teszek sem magammal.sem a gyermekemmel szemben.Egy rosszul sikerűlt beavatkozás örökre meddővé tenne..Ha hibáztam, van bátorságom szembenézni a következményekkel, és világra hozom a magzatom.Ez az igazi román becsület.És aztán lesz valahogy,biztos senki sem fog követ dobni rám,mert sem, első sem utolsó nem vagyok.

   Vili érezte, hogy mennyire felülmúlta őt a nő bátorsága. Szembe mer nézni minden nehézséggel, küzdelemmel. Magába roskadtam szótalanúl ült

-Most kérlek, hagyj magamra . – Ez a mondat csengett fülében egész úton.Nem zavarta el,nem szidta,nem átkozta,szépen kérte,hogy távozzon.Ez szánalmas volt .Levertnek,fáradtnak érezte magát,zúgott a feje,lüktetett a halántéka, amikor a kaszárnyába ért.A szolgálatos tiszt a kapuban várta.

-Szerencsés ember vagy, öreg – szólt a tiszt széles mosollyal.

-Én, szerencsés? Miért? – hökkent meg és keserű mosoly szaladt át ábrázatán.

-A századosnak sürgösen Bukarestbe kellett utaznia. Itt nálam az öt napra szóló távozási enedélyed. Máris indulhatsz.

Csak a vonaton ért tudatába, hogy ő most haza megy. Hírtelen forró vágy fogta el az ővéi iránt, aztán ismét vihar tombolt lelkében. Felídéződött Vera könnyes szeme, zokogástól vonagló teste. Nem lelte a helyét. Nyugtalanította, szinte üldözte a kaland. Kikönyökölt az ablakon és üres szemmel bámult a semmibe,a végtelenbe.Vágtatott a gyorsvonat és úgy tünt,mintha a száguldó vonat lenge füstje szétterül a Baraganon és fátylat, borít kalandjára,melyből új élet fakad...