KÍGYÓK KEBLÉN DIDEREGNI 4

Az idő teltével lassan közeledett a Karácsony. Értesítést kaptunk, hogy Karácsony hetében mehetünk Andrea után. Három hónap telt el és szívszorongva vártuk az újratalálkozást. Bevezettek egy helyiségbe, hogy átöltöztessük és leadjuk a szanatórium egyenruháit. Az ölembe kaptam és a magasba emeltem, aztán szorítottam magamhoz, hogy örömömet fejezzem ki, és ömlengett belőlem a becéző szó. Csak nézett és mosolygott, aztán a fülemhez hajolt és súgta, hogy beszéljek románul, mert nem ért semmit. Megdöbbentem, de igyekezni kellett, hogy elérjük a vonatot. Közben kedvesen társalgott a főasszisztens, aki áradozott a dicséretektől, hogy mennyire fegyelmezett volt Andrea teljes idő alatt. Egyedüli volt, akire azt lehet mondani, hogy ép, hisz sok rokkant- nyomorékot kellett kezeljenek. Andreát annyira felkarolták szépségéért és kedvességéért, hogy hétvégeken vita alakult ki azért, hogy ki vigye haza. Hordozták Mangálától Konstancáig minden hétvégen. Utolsó héten megtartották a Télifa ünnepélyt, melyen előadták a Kecske és a három gida mesét. Andira osztották az öreg kecske szerepét.

       A kiadólapján az volt bejegyezve, hogy sokat gyógyult, használt a kezelés, és két hónap múlva további kezelésre visszavárják. A vonaton aztán véglegesen meggyőződtünk, hogy  a környezet hatása alatt valóban elfelejtett magyarul beszélni .Hiába való volt minden meggyőző érvelés, hogy mi magyarok vagyunk, és úgy kell beszéljünk, ráadásul még az agresszió is ráragadt. Azt mondta, hogy mi tudunk románul, s ha a nővére nem akar románul beszélni, kirakja a házból. Egyelőre nem volt miért erőltetni. Elhallgattunk és nem tereltük magunkra a figyelmet, hogy más ajkúak vagyunk.

          Akkor és ott szembesültem a valósággal, hogy a román szokások milyen mély gyökerűek és erősek. Egy négytagú csoport, felnőtt férfiak, járták végig a vonatot egy menyasszonynak öltöztetett babával kántáltak, román kolindákat döngicsélve és erővel adták a babát a kezedbe,hogy amíg énekelnek ölben kell tartani ahhoz hogy az új év szerencsét hozzon. Közben tartották a kalapot és pénzt kellett tenni bele, hogy biztos legyen a szerencséd. Ezt pománának, vagyis ingyen adománynak hívták. Engem nem érdekelt, s mivel nem akartam fogadni,azt hittem felfalnak dühükben,mert azt ilyen babonát román földön nem illik visszautasítani. Azzal volt szerencsénk, hogy Andi is megtáltosodott a felnőttek hallatára és elkezdte édes gügyögéssel mondani a mesét és az énekbetéteket, amit tanultak a kecskéről. És a gyermek őszinte bátorsága és szövegének íze meghatotta a zsarnok bandát és elkezdtek pénzt dobálni az ölébe, példájukat követve körbevették a kislányt, és minden tiltakozásunk ellenére annyi pénz gyűlt össze, hogy hármunknak fedezte az útikőltségét. Egy jól öltözött bukaresti hölgy a fülembe súgta, hogy látja, nem vagyunk idevalósiak, de itt ez a szokás és ne keressük az ellentétes szóváltást. Hálás voltam neki, elhallgattam és a pénz mindegyre sokasodott.

             Megérkeztünk a Bukarest- Basarabi pályaudvarra. A kelet felől érkező személyvonatok ide futnak be. Számomra ismeretlen volt, sosem jártam erre felé. Felhívtam édesapám egyetlen itt élő unokatestvérét útbaigazításért. Meg is mondta, hogy hányas villamossal érkezhetünk az Unirii térre, onnan már ismerem az utat. Sajnálatát fejezte ki, hogy nem tud fogadni, mert folyni kezdett a fűtőberendezés, le kellett zárja és egy rezsóval kínlódik. Nem érdekelt semmi az Unirii térről célba vettük az Északi pályaudvart, ahonnan indulnak a vonatok Erdély felé is. Amíg álltam sorban a jegyért, a feleségem felhívta a nagynénjét, és elmondta, hogy most érkeztünk Konstancáról útban hazafelé itt vagyunk az Északi pályaudvaron. Még ketten voltak előttem, amikor erősen megrázott valaki. Dühösen arra fordultam ökölbe szorított kézzel és akkor látom, hogy a Rózsi néni. A nagykövet nagyobbik fiával jöttek értünk. Szó sem lehet róla, úgy elmenjünk,hogy ne keressük fel a mama Rozat, ahogy ők hívták A szülei Lengyelországban vannak,de tudomásuk van érkezésünkről. A továbbiakban Rózsi beszámolt,hogy oly hírtelen történt minden, a gyerek a vészjelzőn értesítette az apját és rögtön jött az utasítás,hogy fogadjanak a vendég szobába,a házvezetőnő a legfinomabb kávéból főzzön, kellőként vendégeljenek meg és távozáskor csomagoljon Roza mama minden déli gyümölcsből ami a készletben van Elmondta, hogy annyira hálásak, amiért odaadóan foglalkozik a gyermekekkel is. A nyár folyamán magukkal akarják vinni, hogy lássa szíriai vagyonukat és egyáltalán Damaszkuszt, mert jövőre lehet, máshová helyezik. Kellemesen telt minden a követségen, arab szokások és arab ételkülönlegességek.

       Hazaérkezve Andreát beutalták a korházba, mert a szakorvos szerint esedékes, hogy meghúzassák a lábát .Nagyon furcsa volt neki a környezet  és mindegyre hangoztatta, hogy haza szeretne jönni, mert itt nincs akivel beszéljen, csak a doktor bácsi. Az asszisztencia furcsállva nézte, milyen „szerzet” hogy nem tud magyarul. Egyes szülők pedig hálálkodtak, hogy a gyerkőcük már jó néhány mondatot Andinak hála megtanult románul.

       Véglegesítődött, hogy többet nem járhat óvodába. Ajánlották, hogy keressünk egy megbízható szakembert, aki vigyáz majd rá. És rátaláltunk egy nyugdíjas ápolónőre,aki szívesen vállalta, de egyetlen kérése az volt, szerezzünk neki egy buszbérletet,amivel igazolja,hogy a városban dolgozik, mert másként kötelezik a téesz munkára.

        A második tengeri kezelés után gyakrabban sírt, hogy fájdalmai vannak, ismét nem tud lábra állni. És beáll a váratlan krach. Az ortopéd gyerekorvos visszamondta rendeléseit, mert túl megterhelő volt Marosvásárhelyről ide járni. A felnőtt orvos, aki előzőleg gipszbe akarta tenni, bosszúból elutasított, hogy forduljunk ahhoz, aki eddig is kezelte. Ha fájdalmai vannak, adjunk csillapítót, ő csakis felnőttekkel foglalkozik. Nem maradt nagy választék, irány Marosvásárhely, a valamikori kezelője.. Ott is hidegzuhany várt ránk. Felháborodott, hogy tudta és beleegyezése nélkül szanatóriumi kezeléshez folyamodtunk, pedig az veszélyes, mert ott a kezelőbázisban csont tbc-sek is vannak és az fertőző. Erre nem gondoltunk? Hiába szabadkoztam,hogy nem késleltethetjük az időt, mert jövőben iskolaköteles, azzal érvelt, hogy a tanító majd házhoz megy .Ez az úri gesztus elképzelésnek jó, csak nem a szocialista hazánkban. Még hogy házi tanító, milyen régióban érzi magát?

          És akkor jött a nagy fordulat. Mint derült égből a villám! Keresett egy kolléganőm, akit született csípőficammal kezeltek Budapesten a Karolina úti ortopéd klinikán. Jött, mert hallotta a kislány körüli kellemetlenséget és felajánlotta, hogy ha mi is úgy gondoljuk, elvisz egy röntgenfilmet Csegzi főorvoshoz, aki öt is kezeli és konzultál a helyzetről. Kellemesen érintett aggodalma és elképzelése is. Mikor hazaérkezett, azt mondta, hogy a főorvos áttanulmányozta, egyetlen kedvező az volt, hogy ugyanazt a betegséget állapította meg már ránézésre is. Azt üzente,hogy a helyzet eléggé súlyosnak látszik,de mielőtt nyilatkozna ,feltétlenül vigyük a gyereket hozzá vizsgálatra, és csakis őt keressük.

            Megkezdődött ismét az útlevél beszerzési mizéria. Amíg a folyamat tartott, felvettem a kapcsolatot a székesfehérvári rokonokkal, mert fogalmam sem volt, hogy egy ilyen beavatkozási folyamat mibe kerül. A válasz hamar érkezett, egy forgó csere nyolcvanezer forint. Jelzem,hogy abban az időben az átlagkereset Magyarországon háromezer körüli volt.

Karácsonyra érkeztünk Székesfehérvárra, de még jól meg sem melegedtünk, érkezett az unokabátyám Budapestről, mert szerinte ilyen körülmények között nem ünnepelni, hanem intézkedni kell. Persze én sejtettem, az zavarja, hogy nem direkt hozzá mentünk.

          Másnap jelentkeztünk a Karolina úti klinikán, és kerestük Dr. Csegzi főorvos urat. Azonnal érkezett. Bemutatkozásként említettem, hogy a nyár folyamán csíkszeredai kolléganőmmel konzultálták a kislányom helyzetét, és javaslatára jelentkeztünk. Kimért, nyugodt, vendégszerető volt. Leültetett a felvételező vizsgáló előtt és biztosított, hogy rövidesen szólítanak. Minden kibocsátó és vizsgáló eredmény legyen velünk.. Biztos voltam benne, hogy abból nem sokat értenek, mert mind románul van írva.. Egy öttagú bizottság vizsgálta és összesítette a vizsgálat eredményeit. Utána a főorvos bevitt a rendelőjébe, hellyel kínált és megkezdődött a részletes beszámoló, hogyan vettük észre, milyen tünetek alapján, hol és mi módon kezelték? Figyelmesen végighallgatott, és azután ismertette az orvos kollégáival megejtett vizsgálat eredményeit, melynek a végkicsengése, ha magyar állampolgárok lennénk, nem kérdeznének, de így megkérdik beleegyezünk-e a műtétbe, mert forgót lehet cserélni, de a gyereknél már a combnyak csont is meg van támadva köszönhetően a nem hozzáértő elkezelésnek. Annak az elvesztésével a lábát is veszti, mert azt cserélni lehetetlen. Persze, hogy beleegyeztünk. Utána hozzáfogott egy részletes leírásnak, kihangsúlyozva a műtét feltétlen szükségességét. Borítékolta és azt mondta, hogy ezt a borítékot minél hamarabb juttassuk el az egészségügyi miniszterhez.. Ha esetleg a külföldi kapcsolatok hivatalához irányítanak,ne fogadjuk el, szigorúan a minisztert keressük, mert fogalmunk nincs milyen mázlink, van. Ugyanis a miniszter úr gyergyószentmiklósi származású, és él a jogával. Hogy a Hargita megyeieket ingyenes kezelésre írja elő.   Még azon a napon a déli órákban felmentünk a minisztériumba. A titkárnő fogadott, bizalmasan adta tudomásunkra, miután átérezte helyzetünket, hogy a miniszter úr külföldön szilveszterezik, de amint visszatér, azonnal intézkedik. Annyira bántott, hogy nem nézhettem szembe egy erdélyi származású jóindulatú emberrel Január másodikán futárszolgálattal, küldték a jóváhagyást az unokabátyám címére, az ingyenes műtétről. Csegzi doktor miután elbocsátott kihangsúlyozta, hogy őt többé ne keressük, mert a kislányt a gyermekosztályon fogják műteni, Ennyit tudott tenni érdekünkben, és a hálán kívül neki mással nem tartózunk.

      A felvétel megtörtént. Meglepő furcsaság a szabad bejárás volt. Nálunk a korházak gyermekosztályain abban az időben tilós volt a látogatás. A főnővér elhelyezte a korteremben és a feleségem tudomására hozta, hogy ha ideje van több időt tölteni a gyerekkel semmi kifogása, de jó néven venné, ha besegítene a játékok szétosztásában és összegyűjtésében, valamint az ételek kiosztásában meg az ágynemű cserében. Minden a korteremben található, nagyobb gondot nem okoz. Furcsa volt a rendezett korterem melyben semmi zsúfoltság nem volt észlelhető, a pedáns tisztaság és, hogy minden korteremben színes tévé készülék volt. A kezelő orvos figyelmeztetett, hogy a beavatkozás hosszú lejáratú, és műteni csak az esetben tudják, ha valamelyik programállt beteg belázasodik., annak helyébe beteszik őt. Furcsa módszer, majdnem megalázó, amiért díjmentesen hajtják végre. Mivel járó beteg volt minden hétvégén péntek déltől vasárnap estig haza lehetett vinni. És ez jó hatással volt rá.

        Andi hamar megszokta a korházat, és az édesanyja türelmesen készítette a műtétre. Mindent alaposan elmagyarázott, hogy el fogják altatni, semmit nem érez majd. Már négy hét telt el minden eredmény nélkül. Az első begerjedés az unokabátyámat érte. Őrjöngött, hogy ezek a dögök, mármint az orvosok, ha nem fizetsz, tojnak rád. Ötezer forintot borítékolt, és szólt a feleségemnek, hogy másnap adja át a kezelő orvosnak. Kissé meredeknek tűnt a hozzáállás, mert nálunk az ilyent diszkréten, az orvos a rendelőjében intézi. Itt annak ellenére, hogy az előcsarnok minden oszlopára, minden oldalról olvasható a hirdetés, hogy a törvény nem csak azt bünteti, aki pénzt fogad el, hanem azt is aki adja. Párom reggel megvárta amíg befejezi a vizitet és kérte az orvost, hogy fogadja a rendelőjében, de amikor a doki meglátta a borítékok ár vette és ott helyben átszámolta a tartalmát. Ő nem félt a törvény súlyától.

        Érdekes módon, nem tudni ki lázasodott be, de az nap Andit megműtötték. Közel négy órás műtét volt, Felvágták a combját, hogy megközelíthető legyen a forgó. Platina protézist rögzítettek öt platina szeggel., felemelve, hogy a testsúly ne nehezedjen és induljon be a vérkeringés. Igaz Csegzi doktor azt is tudtunkra adta, hogy ha idejében kezdtük volna a normális kezelést elkerülhető lett volna a műtét, mert egy speciális csizmával meg lehetett volna oldani, melynek a használata mindössze néhány hónap lett volna. Két hétig mozdulatlanul feküdt, aztán egy speciális csizmát adtak, mellyel kellett tanuljon járni.  Három hónapra nyúlt ki a teljes kezelés., azt követően lehetett hazajönni azzal a feltétellel, hogy három hónaponként kötelező a kontroll..