Az igazmondó  plánéta

Magányomban elgondolkozva gyakran elmerendtem azon, hogy milyen furcsa az ellenségeskedés, már-már gyógyíthatatlan betegségként kezelhető, melyet valamennyire enyhít a békítési szándék,de a csiráját kiirtani lehetetlen.Mikor már krónikussá fajul sok esetben gyílkoló kimenetelü.Ha példaként vesszük Kain és Ábel esetét,a szofoklészi tragédiákat esetleg a Shakespeare-i király-drámákat csirájukban igazolják feltevésemet. De tovább haladva, Jézus hiába hírdette és akarta a világbékét,amíg olyan népek állnak ellenségesen egymással szemben, mint a görög és török,zsidó és palesztin,kínai és tibeti nem utolsó sorban a román és magyar,addig az sem valósúl meg.

     Mindezeken eltöprengve figyelni kezdtem a környezetem, és fokozatosan jöttem rá, hogy bizony sok az ellenségem. S mivel az ellenségeskedés mozgató rugója mindenekelőtt a haladó szellem, magas hivatás és nem utolsó sorban a pénz,a vagyon,kezdtem mérlegelni helyzetemet. A hivatásom türhető,nem ad okot merénylet elkövetésére,pénzem csak annyi van amennyi a szükségletet, fedezi,vagyonom nincs s az utolsó dologra a bejárónőnk hozta fel a figyelmem,akivel gyakran szoktam élcelődni.

Meg tudná mondani – kérdeztem tőle egy alkalommal – hányat ver a szívem, mikor szerelmes vagyok?

Magát sem ütik le az eszéért – jött a frappáns válasz,ami jelen esetben örvendetes,mert még az eszemért sem!

Komor Pofával mindennap találkozom a kenyér boltban. Eleinte unottan mért végig,de miután az orvos csökkentette a kenyér adagomat és javaslatára be kell érnem napi három zsemlével,azután Komor Pofa annyira ellenségesen nézett rám, mert a péksüteményt soron kivűl adták s így engem hamarabb kiszolgáltak a déli csúcsforgalomban.Gondolom irigyli,hogy nekem nem kell sorban állni és ezt valamiféle protekciónak tudja be.Sokszór elhatároztam,hogy oldani igyekszem érzékenységét azzal,hogy „Nézze ,uram , értsen meg,semmi ok rá...”de sosem volt hangulatom.

   Egyik nap a főnököm titkárnője kiszolt,hogy hívat a főnök.Szerényen felállok,s hogy leplezzem zavarom és felindúltságom,mert nem szeretem,ha munka közben zavarnak,tekintetem az ajtóra szegezve indultam.Egy percre elnémúlt minden,megszüntek a tollsercegések és az egymás felé hajló fejekből és bámészkodó szemekből csak egyet lehetett következtetni : „Biztos a főnök besúgója,mert elé gyakran hívatja!” Mire az ajtóhoz érek,már értzem a felém szikrázó ellenséges pillantásokat. Pedig korántsem igaz..A főnök másfajta ellenség., aki ilyenkor lekap,mert hibát észlelt a számításokban,vagy a kimutatásban.Tudja jól, hogy ezzel Kati foglalkozik,de Isten ments,hogy ő Katit megróvásban részesítse.Nem. Titokban bratyizik vele,s ha szól nem lesz sikere. Inkább engem, s én majd úgy alkalomadtán finoman,egészen suttogva felhívom a Kati figyelmét a hibák elkerülésére,de nagyon óvatosan,nehogy ellenséget szerezzek.

  Aztán az utcaseprő.Ez mindennek a teteje.Kísértem haza egy alkalommal a barátnőmet és rém ellenségesen nézett ránk,amint egymáshoz símúlva elhaladtunk mellette.Úgy félhangosan,hogy mi is értsünk belőle morgolódott.

Ez igen.Szobára menni; halk rádiózene,beszűrődő holdfény és tökig érő szerelem – nagyon romantikus tud lenni egy ilyen utcaseprő.- Bezzeg én,teljes holdfényözönben szorongatom  a seprűnyelét és seprem az utat reggelig,még ha megizzad is a tököm.

Azon éjjel lesújtó álmaim voltak és féltem a feltételezett ellenségeimtől. Kenyérvásárlásra a kifutó lányt kértem meg kora délelőtt, nehogy meglássa Komor Pofa s még azt higyje, hogy már titkárnőm is van. Bezzeg. A főnök szabadságra ment, mindenki rám számított,de ő mégis Katit bizta meg a helyettesítéssel.Kati sosem hívott be.A barátnőmet is hogy kísérjem haza,hisz ott az utcaseprő.Ha nem lenne a seprűje végén az a nagy ganéjkaparó fémből...

 Úgy határoztam, hogy a változatosság kedvéért és lelkimegnyugváskeént elviszem a nőverem kislányát sétálni a Városligetbe. Közben nézelődtem jobbra – balra.: szemek,arcok és ellenségek.Mélyen lehervasztott a tudat és a szomorúság vett erőt rajtam,mígnem a kislány rándított egyet a karomon: - Megveszed nekem azt a szép madarat? Vedd meg légyszí! – kérlelt. Probáltam körülnézni a fák tetején,hol lehet az a szép madár,de ő  ismét  megrázta karom és a kijárat felé mutatott. Ott volt egy ráncosképű cigány asszony néhány úri hölgy és egy serg kiváncsikodó suhanc,meg egy kék papagáj társaságában. Igazmondó  plánétát árult.Odaérve gondoltam,hogy láthassa a kislány a madár okosságát, veszek egy cédulát,de meg sem probáltam alkuba bocsátkozni a madárért,mert tudtam,hogy az öreglánynak az jelenti a mindennapi létbiztonságot. De adtam száz forintot,hogy kísérőm legalább megsímogathassa a csábító madarat. A kislánynak meg volt az öröme,az enyém viszont még     négyrétbe volt hajtva.Továbbsétáltunk,de fokozott kiváncsisággal,izgatottan bontottam ki az igazmondó plánétát és elolvastam.Ídézni csak az utolsó mondatot tartom érdemesnek: „ Ellenségei majd mind térdre hullnak ön előtt.”

És az óta várom!!