HEGYVÍDÉKI BALLADA 3

-          Figyelj komám! – fordult barátjához borozgatás közben Ádám. Kinn telepedtek le, a diófa alatti kert asztal mellett. Nekem komoly terveim vannak és az utóbbi időben nem hagy nyugodni. Gondoltam beavatlak téged is Még talán hasznodat, veszem.

-          Csak nem házasodsz?

-          A fenét! Én a magot már elültettem!

-          Hülye vagy? Milyen magot? Most amikor mindenki befejezte a palántálást, te milyen magokkal foglalatoskodsz? S tudod mit, a magot nem ültetik, hanem vetik. Ezt jó, ha tőlem tudod!

-          Te jegyezd, ahogy akarod, de ne akadékoskodj, mert eltereled a lényeget.

-          Na ki vele! Hallgatlak!

-          Hallottál-e Rupert Mayer jezsuita papról?

-          Nem sokat, hiszen tudod, hogy én görög katolikus vagyok.

-          Na barátom, figyelj. Ez a jezsuita pap az első világháborúban önkéntesen jelentkezett Münchenben tábori lelkésznek és a németek az oroszokkal való összeütközéskor ide vezényelték az ojtozi szoroshoz, ahol enyhe baleset érte és beszállították a brassói kórházba. Az ezeréves határról hallottál?

-          Igen.

-          No, aztán miután felépült, átvezényelték a Gyímes-völgyébe, Gyímes és Palánka közé, az ezeréves határ védelmére a muszkák ellen. A  Tatros hídon gránát robbant és megroncsolta a lábfejét. Hírtelenjében ide szállították Kóstelekre és az Onódi házban egy tábori orvos és szanitéc egyetértettek abban, hogy a lábfejét bokán alól azonnal amputálni kell.. Miután végeztek néhány napra látszott, hogy a seb fekélyesedik, és Csíkszeredába szállították a kórházba, ahol a lábát térden alól amputálták. Később leszerelték és haza került Stuttgardba, de amint teljesen helyrejött visszaállt a jezsuita rendbe Münchenben. Nagyon jó lelkipásztor és szervező volt. Hitler idejében a náci ellenállást hirdette és tüntető mozgalmakat szervezett, amiért bebörtönözték és később, mint a társadalomra veszélyest koncentrációs táborba zárták Daccauban. De Isten gondviselése onnan is kiszabadította. Nem sorolom fel neked az egész életét, de ez az ember azután is rengeteg jót tett, szolgálta gyülekezetét. Falábas papnak nevezték. A negyvenes évek valamelyikében halt meg, a pápa tevékenységéért ezerkilencszáznyolvankettőben boldoggá szentelte.. De halála után már neveztek el róla iskolákat, intézményeket.

-          És hová akarsz kilyukadni?

-          Mit szólnál, ha hatásos közbejárással itt is megnyitnánk egy emlékházat?

-          Hülye vagy?  Már a hídnál van egy emlékkereszt állítva, ahol volt a balesete. És úgy hallottam, hogy Szeredában is az új templomban van kápolna állítva a tiszteletére.

-          Igen, komám, de az csak a nevét viseli, ott az erdélyi püspök ereklyéit őrzik.

-          Ha már szóltál biztos terved is van.

-          Én arra gondoltam, hogy elmennék Németországba valamelyik nevét viselő alapítványhoz, és feltárnám, hogy itt volt a balesete, itt van eltemetve a lába, és mennyire áldásos lenne egy emlékházat nyitni, ha támogatnák, és akkor megindulhat a zarándoklat.

-          Igazad van! Nem semmi és kivitelezhető!

-          Segítsz komám?

-          Itt a kezem, nem disznóláb!

                                         Így vette kezdetét az Ádám nagy álmának a megvalósítása. Bízott a sikerben és szilárd elhatározással készült Németországba kutakodni, meggyőzni és támogatókat keresni. Két napig tartott, amíg térképeken, turista szórólapokon, már amihez hozzájutott, ki tudta dolgozni útvonalát. Úgy indult, mint a mesebeli szegénylegény szerencsét próbálni, hiszen neki is nagy kihívás volt, mivel az általa becézett Csánglia és Csíkszereda határain kívül még nem adatott lehetőség látogatásra. De nagyvonalú frappáns tervet készített. Kolozsvárig vonattal megy, onnan Budapestre repülőn, hogy gyorsabb és időben is rövidebb legyen. Már azt is megjelölte melyik szállodában érdemes megszállni, ahol vékony zsebűeknek is megfelelő a kiszolgálás. Mosolygott azon, hogy a halhatatlan zeneszerzők láncolatába keveredik, mert Budapestről a Liszt Ferenc repülőtárről indul, Münchenbe a Fraz Josef Strauss reptérre érkezik, majd a Ludwigvorstadt városrész Mozart utcai Smart  Stal Hoster Münich Cíty –lánc Novotel szállódájában foglalt helyet.

                                          Budapesten, amikor érdeklődött és jegyet váltott a fapadosra, akaratlanul is eszébe jutott az egyik élclapban olvasott gyermeksóhaj: a fiúcska hazamegy az iskolából és panaszkodik az anyjának, hogy kész átverés, ami velük történt, az ajtóra ki van írva, hogy első osztály, és mikor belép fapados!

                                         Furcsállta Kolozsvárott is a nagy emberáradatot, bármerre ment hullázott a tömeg, aztán Budapesten még jobban tetézett. A sok képről ismert százados épületek látványa szédületes volt, mint egy mesés álom. És mindenek felett ami  rendkívülien tetszett ,a lassan hömpölygő Duna a hidakkal és amint a Budavár és az Országház tükröződik a víz színén.

                                        Mondhatni végzetes szerencséje abban állt, hogy az áldott Olga néni, a német tanárnő, jól fe3jébe vésette a német nyelvet. Pedig annyit lazsált akkor, sosem gondolta, hogy majd egyszer hasznát veszi. Münchenben a repülőtérre érkezve egy idős szakállas úr, aki végig mellette ült, de nem szólt hozzá, állandóan magazinokat lapozgatott, a reptérről kiérve felvilágosította, hogy a belvárosba vonattal, sokkal olcsóbb a bejutás. Felhozta a figyelmét, melyik állomáson szálljon le, mert onnan nagyon közel van a szálloda. Annyira furcsának tűnt, hogy a Gyepece partjáról fokozatosan jut világvárosokba. Arra is emlékezett, hogy egy alkalommal Olga néni viccből azt mondta, hogy ha Kolozsvárra megy, vegyen egy kis követ a szájába, nehogy a csodálkozástól tátott szájjal maradjon. Mert Kolozsvár, a mi erdélyi fővárosunk is csodálatos! Oh, drága Olga néni, arra már nem jutott alkalom, mit tanácsol, ha Münchenbe sodor a sors! Olyannak érzem magam a hatalmas épületek és templomok között a hangya a földgömbön!

                                        A szállodába belépve nem tudta mi a teendő, csak állt, amíg a recepciótól egy hölgy magához intette. Mondta, hogy Budapestről telefonált és szobát foglalt. Kikeresték a nevét és már át is vehette a szobakulcsot. A boy furcsán nézte hogy nincs cipelni való csomag, de felvezette és kinyitotta az ajtót. Káprázatos volt a tisztaság és a frissesség illata. Parasztházon kívül nem igen volt alkalma mást látni  Méghogy  szálloda! A vetett ágy keményített ágyneművel, maga volt a csábító mennyország. Fáradt volt már és lefeküdt. Csupán akkor hasított tudatába, hogy egyedül áll a nagyvilágban, tájékozatlanul, most pedig hová, merre? Azt meggyőződésből tudta, hogy Isten bennünk lakózik, velünk van és átsegít nagy bajainkon. És azt sem felejtette, hogy Babba Mária a csángók védőszentje itt is mosolygósan rápillant a fényes holdvilágból. Mária iránti hűségének tett eleget, hogy másnap első lépése a Miasszonyunk temploma, a Frauenkirche meglátogatása volt. Oda ment erőt gyűjteni, és bátorságot. Hatalmas templom a katedrális. Kinézetre az ő kis falusi templomuk legalább hússzor elférne benne. De hogyan jut el oda? Egy itteninek könnyű tájékozódni a térképen. Ő is olvassa Olaf Palma strasse, áttérni Palellistrasse  ,majd Löwengrube Biennerstrasse és Willy Brand platz, végállomás Frauenplatz 12. Mégsen kockáztat egy ekkora metropolisban. Beült egy taxiba és bizonyára az ö döcögő nyelvére figyelt fel a sofőr, mert mosolyra görbült a szája.

                                - Frauenkirche? – kérdezte

                                - Ja – ennyit helyesen tudott mondani.

A sofőr érdeklődött, hogy honnan jött. Erre mit mondjon? Kóstelek? Mit tudja az ürge, hogy eszik vagy isszák? Mondja Csánglia? Az sem lenne megoldás

                                - Siebensbürger!

                                - Az város?

                                - Nem. Egy hatalmas tartomány Romániában, de az a mi édes szülőhazánk!

Mikor megérkeztek a sofőr amolyan csodálkozó sajnálattal nézett végig rajta, mely inkább felemelő volt mint lekicsinylő, kezet fogott vele és nem fogadta el a fuvardíj. Bement a hatalmas épületbe és megremegett a magasságokon. Bámulta az épületbelső architektúráját. , a szobrokat és szentképeket. Az ajtótól olyan messzinek tűnik az oltár, hogy méreteiben mintha szűkülne. Akkora a templomhajó, hogy egyszerre legalább ezer ember elfér benne. Már nem is hasonlította az otthoni kis harminc székes csángó kápolnával. Meglátta a gyóntatófülkét, és azzal szerette volna kezdeni,hogy lelkileg megtisztul .Letérdelt , keresztet vetett és elkezdte a bevezetőt magyarul : „ Gyónom a mindenható Istennek, a boldogságos szűz Máriának, minden szenteknek és neked lelki atyám, Isten, helyett” De Miért Isten helyett? Én hozzád jöttem Adonaj Jahve, békességes és megértő, zsidók Istene, akiről Jézus azt tanította, hogy te vagy az Atya, Abba, és minden szívbéli vallomással tartózom Babba Máriának, mert itt elmondhatok mindent, senki nem érti csak Ti.”  És sorban panaszolta bánatát, hogy árván nőtt fel , nem is árván, inkább elhagyatva mindenkitől. Nehéz keserves élet volt, amíg akkorára nőtt, hogy megvédje magát, mert az állami nevelés annyira szívtelen, mint a templom Isten igéje nélkül. Úgy érezte, szépen ível élete, amikor gonosz galád beavatkozással elválasztották egyetlen megértő barátjától és szerelmétől, és kik? Olyanok, akik szégyenlik eredetüket, származásukat és ez által magasra szeretnének mászni az uborkafán. Milyen ember az, aki ahelyett, hogy büszke legyen múltjára, megtagadva azt, fellegvárakba, rózsaszínű hazugságokba burkolózik. Szeretném bizonyítani nekik és a világnak, hogy amiért a szüleim elhagytak, nem vagyok értéktelen, amiért csángónak teremtett az Isten, magyar szív dobog e kebelben. Nem kaland volt a visszatérésem, mert szerelmünk által kifejlődik kettőnk lénye és a nyugalom és béke felé halad. Szerelmünk végzetszerű erő, mely magából új lényt képes létrehozni, mely szebb, életerősebb és maradandóbb, mint mi magunk. Ez lebegett előttem, hogy dönteni tudjak kettőnk sorsa felett. Az ember szereti azt, ami kívül áll saját énjén, de nincs más nyelv, amin szólhatna és újból, és újból fölszállnak a forró hangzatos szavak: szeretem, imádom, áhítom őt! A szerelemben a dolgok meg nem változtatható isteni panaszok, nincs törvény ellene, nincs más, mint kimutatni és felmérni saját lényegét. És sorolta tovább vágyait, terveit, megvalósítási szándékait.. Elhallhatott.  Ránehezedett a templom néma csendje, de úgy érezte lelke megtisztultan, száll Isten és Babba Mária elé.

                                 Meglepődött, amikor a rácsot eltakaró vékony selyem függönyt a pap félrehúzta és próbált szembenézni vele, Jóságos arcú, bársonyos tekintetű idős ember volt.

-          Neked bűn nagy!- kezdte halkan, lágyan - Te elkeveredni a mai életforgatag. De jegyezni meg, mit tőlem hallni.. Adonáj szerető Atya, megbocsátja bűne embernek. Bűn hatalmas, tiéd. Én nem feloldozni, mert én is ember De Isten segít rád. Ne hallgasson pap beszéd. Ha szereti lány, és magától jön gyermek, tartson vele. Ne legyen gyermek árva, elhagyatott, maga, mint! Isten nem rossz! Hogy akadályoz, azt csak egyház és pap tesz. Én is volt árva.  - Majd kereszt jelét szórta felé, behúzta a függönyt és elment.

Ádám másnap elment a kora reggeli misére, melyet az előző napi gyóntató pap celebrált. Mise után áldozott és meg szerette volna csókolni a gyűrűt a pap ujján, de nem volt biztos benne, hogy itt is szokás. Leült az első padba, és amikor kiürült a templom és a pap a ministránsok kíséretében a sekrestyébe vonult, nem habozott, utána ment. Megállt az ajtóban és várakozott. Kis idő múltán hozzá lépett a pap és megkérdezte, mit tehet érte?

-          Atyám, én voltam, aki a tegnap magyarul gyóntam. - mondta tört németséggel.. A lelkész hosszan nézte, majd keresztet rajzolt a homlokára és megcsókolta a kereszt helyét.

-          Honnan jött és mi járatban?

-          Atyám, nekem nagy terveim vannak, amit szeretnék megvalósítani. Hallott ön pater Rupert Mayerről?

-          Igen.-  keresztet vetett – A boldoggá szentelt pátert jól ismertem, anno segédje is voltam,káplánkodtam mellette  .Részt vetten a Vatikánban is boldoggá szentelésekor.

-          Én onnan jöttem ahol a páter megsebesült, Kóstelekről, Erdélyből.

-          Milyen szerencse ott élni, ahol a páter szelleme lengi be a tájat!  És milyen messze van innen!!

-          Nekem van egy nagy gondolatom, egy szent tervem, és ahhoz szeretnék támogatást kieszközölni. Tervem szerint, Kósteleken vásárolnánk egy megfelelő házat, van elég eladó! Tájházzá rendeznénk be, mindenféle csángó öltözettel, használati tárgyakkal, de egy szobát Rupert Mayer szentatya tiszteletére emlékszobának rendeznénk be., melybe gyűjtenénk kellékeket használati tárgyaiból. Két szobát vendégek elszállásolására rendeznénk be és megindulhatna a zarándoklat, hisz az atya lába ott van eltemetve az egyik ház udvarán, amit megvehetnénk, mert eladó

A pap mélyen elgondolkozott. Többször méregette a bátor legényt hunyorgó szempillák alatt, akinek ilyen álmai vannak, majd lassan az asztal mellé sétált, leülve rákönyökölt az asztalra és intett Ádámnak, hogy jöjjön közelebb és foglaljon helyet.

                                            - Nézze, kedves fiam, én nem zárkózom el, sőt támogatom az ötletet. Bajorországban nagy kultusz a Mayer atya emléke. Iskolák Teológiai Egyetem, Gimnáziumok, Nyugdíjas öregotthonok viselik nevét és emlékét. Ami az ereklyéket illeti, én őrzöm egy sálját, amit nálam felejtett, nálam van egy Bibliája, Breviáriuma, az esperesi fejfedője és mi több a falába. Azt nem engedtem, hogy eltemessék! Ezek mind számításba jöhetnek, mint adomány!