HEGYVÍDÉKI BALLADA

                                                  „… hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül.” Jeremiás 46, 28 C

                   „Eddig vendég jól múlattál, ha tetszenék, elindulnál,

                     Eredj gazda, kapjál botra, a vendéget indítsd útra!” 

                   „Hadd el te kicsike, mit csináltál az este?

                      Huncut vagy, tolvaj vagy, még a májad sem igaz!”

                       Eget verő csángó lakodalom zenés nótás foszlányai remegtették az eget a félreeső kósteleki tisztáson. Annyira félreeső, hogy Isten mintha rejtélyesen jókedvében teremtette volna, arra számítva, hogy időnként ide jár megpihenni., mert a helybéliek szerint a légy is csak nyaralni jár ide.. A megközelítése is nehézkes, Palánka felől az aszfaltos bakói útról több mint öt kilométer sáros, gödrös, döcögős mezei út vezet ide, talán Ágas felől valamivel jobb, de az is messze van. Gyalogosan viszont valamikori központjától Csíkszépvízről erdei úton a Szellő-havason és a Péterhavas- patakán ötórai séta gyalogosan.. A települést többnyire székelyek lakják, akiket a madéfalvi veszedelem űzött el és szorított ide, valamint Moldvából elűzött görög katolikusok, szökevények, betyárok és szegény legények, akik a törvény súlyától menekültek ide. Az ezeréves határ utolsó emberlakta települése a csíkszépvízi járáshoz tartózott, mindaddig, amíg a kommunista rendszer vegyészkedése nehezített sorsukon és a két hatalmas csángó faluval,Gyímessel és Gyímesbükkel együtt a moldvai Bakó megyéhez kanyarították, igyekezvén elfojtani nemzeti identitásukat is és beolvasztani a román tégelybe. Ettől az időtől különös hovatartozási forma alakult bennük, mint nemzetiség nem vallják magukat sem csángónak, sem románnak, azt mondják ők romai katolikusok. Beszédükben, szóhasználataikban megtaláljuk az arhaikus magyar beszédet, mely jelentős mennyiségben keveredik román szavakkal is. Ezért gondolta a minden idők kommunista hatalma, hogy könnyű eljárás lesz az asszimilálás, de tévedtek, mert a csángók a magyar néphez tartozónak vallják magukat.

                    A mindenkori menekülés elől alakították ki álöltözetüket, mely végül állandósult, hasonlatos a román utánzathoz, de székely motívumokkal. Az asszonyok katrincát öltöttek magukra, mely alá lenvászon vagy gyolcs pendely került. A szorosan tapadó katrincát egyik oldalt feltűrték, hogy könnyebb legyen a láb mozgása és kilátszódjon a pendely. Hímzett buggyos ujjú romános blúzuk volt, de magyaros hímzéssel,az otthonról hozott székely varrottassal. Csupán a színekben volt némi eltérés, a fiatalok fehér alapon piros és kék virágokat varrtak zöld levéllel, mely megegyezik az alcsíki szín használattal, az idősebbek színkeveréke a barna, sötétzöld és fekete.. A nőknél egyetlen, ami közös volt a buzsoros keszkenő. Fehér alapon hatalmas piros bazsarózsák, zöld levéllel. Annyi volt a változás, hogy az asszonyok az álluk alatt kötötték meg, míg a lányok a tarkójukon., de keszkenő nélkül ,fedetlen fejjel sem templomba,sehova nem mentek.

                     A férfi öltözet inkább romános, kissé lötyögős vászon gatya, nem feszül, mint a székely harisnya, idősebbek készíthették abaposztóból. Kieresztős fehér vászoning, melynek a gallérja és a mandzsettája hímzett volt a kornak megfelelően, derekukat arasznyi széles bőrövvel kötötték. Az ingre vették a tyeptárt, vagyis a mellyes bunda, ami kidolgozott báránybőr piros és zöld hímzéssel. Télen erre jött az ujjas, mely háromnegyedes fekete posztó kabát. Télen báránybőr kucsma, fiataloknak pörgősre tűrve és csizma, nyáron széles karimájú fekete kalap piros-fehér-zöld körzsinórral. Az asszonyok viselték még a szabad bundát, melyet elől nem lehetett gombolni és sűrűn díszített hímzéssel.

                      Ez az öltözködés minden menekülőt megvédett, mert rejtette a felismerhetetlenségig. Annyira hagyományőrzők voltak, hogy idők teltével, mikor már ide is elért a kor divatja, nagy ünnepeken és évfordulókon csakis népviseletbe öltözködtek.

                       A lakodalmat két helyen tartották, az udvarházba tömörítették a városi meghívottakat, akik a magukkal hozott gépzenével mulattak, míg a helyi csángók az udvaron saját zenekarukkal remegtették a levegőt. Sajátos, mert a csángó zenekarban egy hegedű, egy hatlyukú gyímesi furulya és  a gardon van, mely változatos, van, amelyik kőrisfából faragott gordonka utánzat, a másik változat juharfából faragott teknő alakú ,mindkettőn négy húr van „d”-re hangolva, de játszani balkézzel csak a vékonyabbik csípőhúron kell. Az ütőpálca a vonó szerepét tölti be, a kápa pontosan kivehető és ezzel ütik a húrokat.

                        A zenekar sajátos módon sajátos zenét ad, melyre ki-ki belátása és ismerete szerint táncol sebes csárdást,lassú magyarost,verbunkot,vagy invertitát ezt a déloláhos moldvai forgatóst. És szünetekben, de tánc közben is előkerül a férfiak zsebéből a fütyülő, amit más alkalmakkor kézből-kézbe adnak. Ez nem más mint hosszú vékonnyakú pálinkás üveg. Ritka esetekben,inkább házi mulatságon fütyülős is kerül bele, de ilyen kor mikor nagy a  fogyasztás sokba kerülne e finomság, a kisüstös barackpálinka. Megteszi a csángóknál a monopol, vagyis az üzleti gyenge fokú fehér pálinka, vagy a házi pityóka pálinka, melyet minden háznál készítenek saját használatra, csak attól hamar berúg az ember..

                         A falú szélétől a Gyepece patak második kanyarjában találta meg Korbuly Péter a barátját, aki két halászbot mellett furulyázta a csángókesergőst, a Villásfarkú fecskemadár című nótát. Pisztrángot készült fogni a hegyi patakban, de valójában kelkizaklatottságát szerette volna levezetni a nagy csendben. Madárdaltól csendes volt a berek, mert a felturbózott csángó zenekar még a madarakat is elhallgattatta.

                         - Szebb jövőt, komám – köszöntötte Hajnal Ádámot. – Van-e fogás? Akad-e hal a horogra?

                         - Igen a ráksúlyt! A dögök úgy néz ki nem éhesek. Mindössze kettőt fogtam, aránylag fejlettek

                         - Az kettőnknek kóstolásból elég lesz.!

                          - Ha megsütöd, mert én inkább visszadobom, mintsem kénlódjak vele.

                          - De hogy nem vagy a menyegzőben? – kérdezte epés rosszmájúsággal Péter.

                          - Befogod a bagólesődet, vagy én verjem be kujakkal?

                          - Ne szívd fel éhomra a vizet, na, sze nem akartalak bántalmazni.

                          - Hadd el, komám, nekem ezzel jól beleszartak a lelkivilágomba. De még jön az én malmomra is víz. Meglátod, nem fogom annyiba hagyni!

                          - Vér fog folyni? – röhögött Péter.

                          -  Az es meglehet, de nem úgy ahogy te gondolod. – Szedelőzködött, összecsomagolta a felszereléseit, a pokrócot és rendbe szedte magát.

                          - Komám, ha ma velem akarsz tartani, vidd fel hozzám ezt a cókmókot, és az útkereszteződésnél megvárlak. Még nem határoztam,de Palánkára, Ágosra, vagy Onyestre megyek éjszakázni,jót szeretnék mulatni egy fatucával távol a hazától.

                             Később már nyugodtan sétáltak a Palánka felé vezető úton. Hátuk mögött maradt a fenyvessel körülzárt Kóstelek, a fergeteges csángómulatozás. Pétert mindjobban érdekelte a barátja és annak valamikori szeretője között kialakult helyzet, mely végül szakításhoz vezetett Ebben persze nagy szerepet játszottak a lány szülei, különösen az apa. Hogy elejét vegyék a búslakodásnak,vagy az esetleges kibékülésnek, igyekeztek férjhez adni a lányukat, De persze nem akárkihez! Az apa Tankó Szilárd okleveles mérnök, aki született csángó volt, de szülei az elrománosítás elől Csíkszeredába költöztek, hogy magyar iskolában taníttassák gyermeküket. Jó fogékonysága és előmenetele következtében sikerült az egyetemet is Kolozsvárott a még akkor működő Bolyai Egyetemen végeznie. Minden körülmények között és mindenhol szégyellte és tagadta csángó eredetét. Mikor tudomására jútott, hogy Margit lánya komolyan belezúgott egy csángó gyerekbe, beleborzongott a dacos ellenállásba, és feltette, mindent elkövet, hogy azt megakadályozza,. És talált fogózkodó érveket. Első nagy megállapítása az volt, hogy a legény meggondolatlanul nagyszájú. Ez volt az első döccenő. Fölöslegesen bántalmaz, persze rá nézve, mert egy alkalommal, amikor a nevekről esett szó, Ádám megjegyezte, hogy a világ bármely részén ha találkoznak Laczkó nevű emberrel, egészen az ükrokonságig vissza lehet vezetni,hogy az ősök  gyergyóremetei eredetét, mert a Laczkó név onnan ered, akár a Cergő Szárhegyről. További fejtegetésében rátért, hogy a Gyímesekben is három név dominál, az Antal, a Hajnal és a Tankó. Vicc is maradt fenn ezzel kapcsolatban,hogy minden név viselő mennyire büszke a nevére. A háburú alatt mikor búvóhelyeken húzódtak meg az emberek a túlélés lehetőségéért, a románok aljas árulása következtében a Gyimes-völgyén vezették be Erdélybe a szovjet csapatokat. A nagy zajra egy atyafi kilesett a búvólyukból és suttogva mondta:”Jönnek a tankok”, mire egy Antal nevű rászól, biztos benne, hogy az Antalok sem maradtak el!. Mindezeket Tankó Szilárd idegesen hallgatta, de az már pont volt az „i”-re amikor a viccnek indított epés megjegyzést beköpte.-Bizony, Szilárd bácsi, nem minden csángó Tankó, de ahány Tankó az mind csángó! – A mérnök úr elhagyta a szobát, magához intve lányát is, és szigorúan kiadta,hogy ezt a pojáca faragatlan kölyköt meg ne lássa többé a közelében.

Később megindult a tüzetesebb érdeklődés és kivizsgálás, hogy miért van árvaházban, ha azzal dicsekszik, hogy saját háza és élete van Kósteleken. És arra is rövidesen fény derült. Hajnal Ádám apja összeférhetetlen kötekedő volt. Egy alkalommal a palánkai bodegában iszogatás közben felszabadult a hangulat és a külön társalgó magyarok emelkedettebb hangulatban beszélgettek és elkezdődött az éneklés. Odaszólt Miron, az ortodox templom harangozója, hogy miért mecseregnek más nyelven. Hajnal figyelmeztette, hogy ne avatkozzon belé, mert a bodegához ugy hozzátartózik a mecsergés, mint templomhoz a biblia, s pedig dojnázzon a vele egyívásúakkal. Ebből indult a szóváltás, mely elvakult verekedésbe fajult. Leverték a lámpát is, és a sötétben Antal felajzott dühös állapotában kihúzta csizmaszárából a kacort és szúrt. Három szúrással teperte le Miront. Amíg szekérrel bevitték a Kománfalvi kórházba sok vért veszített és másnap meghalt. Antalt részegen elkövetett meggondolatlan tettéért a Bakó megyei törvényszék tizenkét év börtönre ítélte. Valéria, a felesége félelmében kereket oldott, és mindent elhagyva örökre eltűnt. A gyermeket a pap vitte be a csíkszeredai árvaházba és ott nevelkedett fel. Az apja is miután letöltötte büntetését, és egész idő alatt felesége nem látogatta és csomagot sem küldött, feltételezése beigazolódott, hogy az asszony véglegesen lelépett, ő is elvegyült a Regátban, sosem látták többé Kósteleken..