HAZUGSÁGBAN ÉLNI …

                                                                                                Mottó: „ Jaj azoknak,akik a vétket hazugságnak kötelein vonszák!”

                                                                                                                                                                                            Ézsaiás 5,18

           Gáspár a börtönkapuját elhagyva, amint andalgott az állomás irányába merész gondolatokon törte a fejét. Belátta, hogy élete derékbe tört, alantas vádakkal került a sittre, és hiábavaló minden próbálkozás és magyarázat, őt örökre megbélyegezték. S kóterben mindenről beszéltek a szabadságról álmodozó rabok, miként lehet kiszökni az országból, mert útlevélre egyelőre nem számíthat. Egy lehetőség nagyon tetszett, meg is mosolyogta, hajóval meglépni! Mert ugye a naiv álmodozó csak arról képzelődött, hogy az ellenőrző szervek, csupán a kapitány szobáját nem vizsgálják át. Egyszerű a dolog, befekszik a matrac alá, a kapitány rajta heverészik és kész a megoldás. De, hogy esetleg ez egy vagyonba is kerülhet, az alku és a vállalás az már nem jutott a tudatáig. Túl kecses tett lenne egy hivatalos személy részéről, hogy ezt megtegye. Különösen jótékonyságból! Ő, mármint Gáspár, elhessegette az efféle álmodozást. Arról senki sem beszélt, vagy elmélkedett, mi módon lehet itthon talpra állni.

         A vád elég kegyetlen volt, kiskorúak ellen elkövetett nemi erőszak. Még rágondolni is hátborzongató, de akiknek megérte, hogy őt félreállítsák, jól betanították az úgymond „koronatanúkat” a hazugságra. Mert amikor azt kérte a bírótól, hogy ha valóban megtörtént esetről van szó,a tanú ne csak kapásból általános dolgokkal hozakodjon elő, követeli,hogy sorolja fel a cselekményt minden apró részletességében, és különösen azt, hogy mit érzett az alatt.,de a bíró leintette azzal érvelve,hogy a tanúk kiskorúak és szégyenlik feleleveníteni. Mennyi borzalom,megaláztatás és szenvedés tömörült az ítélet letöltésébe, néha úgy érezte elfásulnak az érzései,de az ember többet kibír mint gondolná. Csak oda vissza ne többet!

         A hosszú úton hazafelé is születtek világosodó gondolatok, de amikor hazaérve a nagy család is közömbösen, tartózkodva fogadta, rögtön határozott: el innen, minél messzibbre, ismeretlen helyre, ahol merész elképzeléssel  megfogalmaz egy képet, mely mindenről eltereli a figyelmet. Makacsul, bárhol, nyilatkozataiban nem tesz említést sötét múltjáról. És kezdődött a rézbányával. Általában ilyen helyeken húzódnak meg az újonnan szabadult elítéltek, mert ennél alább való munka már nincs. A felvételnél, ha őszinte és nyilatkozik egyenesen mindenről, rögtön kérdezik az ítélet okát, letöltött időt és kérik a kiegészítő véleményt a rendőrségtől. A felvételi kis irodában a fiatal hölgy végigmérte, mosolygott, bizonyára tetszett a megjelenése, az alakja és a nehéz kérdés elmaradt. Nem tételezték fel róla. Arra a beszúrt kérdésre, hogy miért választotta a bányamunkát, szemrebbenés nélkül hazudta, hogy alapot szeretne gyűjteni a tovább tanulásra. Mivel az elitéltek a legnehezebb földalatti munkát vállalják,hogy minél nagyobb keresetre tegyenek szert, az sem adott okot a kétkedésre, hisz ő csakis az olcsóbb jövedelmű felszíni munkát kérte

           Könnyen beépült a feldolgozó üzem kollektívájába. Mindenki megszerette, értékelték a munkáját, hozzáállását. A főmester először csak csoportfelelőssé léptette elő, de később bekerült a termelési irodába feldolgozási nyilvántartónak. Idő elteltével a párttitkár figyelt fel rá és gondolta, ideje beszervezni, mert értelmes, törtető és sokan hallgatnak rá. Ekkor szakadt először a cérna. Párttag az előéletével nem lehet. Ha be kell ismernie tettét,mert másként nem lehet,akkor kiderül minden, és vége a karrierjének. Miként találhat kibúvót?  És akkor kezdődött el életében az igazi félelem. Hazugságban élni,de úgy, hogy annak valós vetülete legyen ,meddig lehet? Döntött. El innen, mielőbb! Egyedül az üzemvezetőnek vázolta bizalmasan, hogy szeretne tovább tanulni, de érzi,hogy a bányaipar nem neki való, éppen ezért kénytelen a közeli városban próbálkozni, mivel ott sok a könnyűipari üzem, jobban lehet tájékozódni és a könyvtár is jól ellátott.. Ezek szerint biztonságosabb a további felkészülés. A főnök megértően bólogatott és aláírta az áthelyezési kérelmet.

             Újabb kezdés, új körülmények egy bútorgyárban. Itt is kezdettől fogva megállta a helyét, harmadannyi lelkesedéssel haladt fölfelé a szamárlétrán. Sokkal körültekintőbb volt, mert gyakoribb volt a rendőrlátogatás, mivel az egység külföldre termelt. Fokozatosan elérte, hogy minőségi ellenőr lett az előkészítő részlegen. Nem flancolt, nagyon odaadóan végezte a munkáját, de állandóan rettegett, félt a felismeréstől, attól, hogy nehogy lelepleződjön. Figyelte az alkalmazásra várókat, nincs-e közöttük régi ismerős. Egy alkalommal felfigyelt, hogy egy rendőr hosszasan tárgyal az udvaron a főnökkel. Miután elment a főnök magához hívatta és szólt, hogy siessen, mert fontos megbeszélésre kell menjenek a központi hivatalba. Cikázott az agyában hogy letartóztatásakor is ezt mondták, dobolt füle, mintha rézdrótokat ráznának mellette, felgyorsult a vérkeringése, már-már szédült, mi lesz, ha ez csak csalétek és leleplezik? Gondterhelten, szorongva ült a főnök kocsijában és figyelte az útszakaszokat, vajon a Rendőrség felé tekeri a kormányt.. De nem. Végre megnyugodott, amikor valóban a központi gyűlésterembe érkezve látta, hogy egy minisztériumi küldött készül előadást tartani a külföldi megrendelők által előterjesztett minőségi követelményekről.

               Egy nap a főmester hívta rövid megbeszélésre. Ismét beleremegett a félelemtől. Hiába az utóbbi időben mindjobban hatalmába keríti a félelem. Úgy érzi mintha leleplezési hadjárat indulna ellene. Mindent gyanúsnak vél maga körül. A főmester érdeklődött a gyűlésről, a minőség állásáról, és örült,hogy az utóbbi időben mindegyre kevesebb a reklamáció.. Majd mélyen a szemébe nézett.

-          Barátom, az életnek és a hivatásnak vannak kötelező mozzanatai is. Most, mint párttitkár intézem szavaim. Kötelességtudó, példás viselkedésű, jó kedélyű. Adnak magára a társai. Nem gondolná, hogy közöttünk lenne a helye?

Elöntötte a sötét félelem. A két kezét össze kellett fognia, hogy megakadályozza a remegést. Most már mindennek vége! Már nincs kibúvó és szedheti a sátorfáját. Ha most kipakol, akkor a megbélyegző személyi űrlap is követi mindenhová.

-          Nos? – sürgette a főmester -  A szíve a torkában dobolt. Majdnem elsötétült előtte minden.

-          Főmester úr! Engedje meg, de egy vallomással tartózom, amit eddig elhallgattam.

-          És mi lenne az? – nézett rá kutakodva.

-          Én nem lehetek párttag. Én börtönbüntetett előéletű vagyok. – Néhány pillanatig fagyos csend remegett a levegőben, de a főmester hahotázva.

 felnevetett.

-          Fiam, ennél jobb kibúvót kitalálni sem lehet! Hogy maga? - és tovább rázkódott a nevetéstől. – Nézze nem hízelgés, ha azt mondom, hogy nagyon értékelem a munkáját, a példás viselkedését, de láthatja, nincs tanú, egymás közt vagyunk. Nem lenne egyenesebb, ha megmondja őszintén, hogy nem akar belépni, hisz nem kötelező. Engem is kényszerből a hivatásom miatt soroltak be. Eleinte tüntetően minden vasárnap csakazértis templomba jártam, hogy igazoljam, más a meggyőződésem. De az már kit érdekelt? Megértettem! Végezze a munkáját továbbra is,mint eddig, becsülettel, törekedjen céljai elérésében, én ilyen téren többet nem zaklatom, de ne igyekezzen sötétíteni a múltját.

Megkönnyebbülten távozott, valamennyire alábbhagytak szorongásai. Délután a könyvtárba sietett, és meglepetésére a bányavállalat személyzetis nője ült a kölcsönző asztalnál és mikor meglátta a belépő Gáspárt elmosolyodott.

-          Ugye milyen kellemes ismerős arcokat látni? – kérdezte

-          Ez valóban meglepő, de hogy kerültél ide?

-          Én könyvtár szakon végeztem a főiskolán, de akkor nem volt hely. A nagybátyám intézkedett, szavai szerint „bedugott” a rézbányába, hogy valameddig summás keresetem legyen.. Aztán most jött a szerencse, szülésire ment egy hölgy és helyébe felvettek. És te?

-          Lehorgonyoztam egy bútorgyárban. Kellemesen telik és az is bíztató, hogy itt nem támad a szilikózis.

-          És a távlati tervek? Különben a volt főnököd említette, hogy tovább szeretnél tanulni, s azért hagytad ott a bányát.

-          Valóban… - mondta kissé elbizonytalanodva és össze kellett szednie minden emlékezetét, hogy ne tegyen mellébeszélést.

Így kezdődött az ismerkedés felújítása és folytatódott a gyakori találkozásokkal. Gáspár már elmaradhatatlan lett a könyvtárlátogatásaitól, különösen amikor az új barátnő, Irénke volt a szolgálatos. Csak szakkönyveket kölcsönzött, mert azokat, ha feltűnő gyorsasággal vitte vissza, nem tudták ellenőrizni, hogy valóban kiolvasta, vagy csak blöfföl. Később sűrűsödtek a találkák, olyannyira, hogy már pucérságra is meztelenedett az együttlét.. Néha összebújva sejtelmesen beszélgettek a közös jövőről, de Gáspár mélyen hallgatott a ködös múltjáról. Néha töprengett magában, hogy meddig lehet ezt titkolni? Ha majd házasságra kerül a sor,csak nem kelhet ilyen nehéz teherrel egybe azzal, akivel az ágyát is meg kell osztania!

         Gyönyörű verőfényes délután volt, és Gáspár is ragyogott a boldogságtól., amint találkoztak.

-          Képzeld, rövid időre mosolyszünet áll be köztünk.

-          Hogy érted ezt? – lepődött meg Irénke

-          Hivatalos kiküldetésbe kell, menjek Hamburgba. Bukarestből indul a csapat a Henry Coanda reptérről. Egy miniszteri küldött vezetésével minden exportáló egység egy minőséggel foglalkozó tagot kell küldjön. A főmesternek köszönhetően tőlünk engem delegáltak. Valamit idétlenkedtek a megbízhatóság körül,mert ugye a „vasfüggönyön”túlra kell menni,de a főmester kiverte a rezet,hogy erkölcsös,megbízható kommunista érzéssel bírok,hiszen nemrég tettem le felvételi kérésem a pártba. Hogy ez mit takar, lehetséges örök rejtély marad. Ha nem megerőltető, kikísérnél a reptérre?

               Nagy nyüzsgés fogadta a Henry Coanda reptéren fölszálló, meg landoló gépek fülsiketítő zaja és a hatalmas tömeg ámulatba ejtette. Ültek egy bár szeparéjában majdnem egymáshoz tapadva, szótlanul. Néha belekortyoltak a hideg üdítőbe.

-          Nézd, én el kell mondjak egy elég bárgyú történetet az életemből, amit eddig elhallgattam.

-          Nem kell! -  szólt határozottan Irénke és kezét rátette a Gáspár kezére .- Tudok mindent. Én személyzetis voltam és munkakörömhöz tartózott minden alkalmazottról a tájékozódás. Megkaptam a te iratcsomódat is, és alapos odafigyeléssel áttanulmányoztam. Beleéltem magam a tárgyalás kimenetelébe. Hiszek a védekezésedben, hiszek az igazadban, mert nagyon kitűnik mindenből egy zárt tárgyalási átverés. Nem iktattam az ügycsomódat. Láttam mennyire rávett a félelem, hogy hazugságban élj. De ennek most vége. Ha okosan gondolkodsz, nem térsz vissza a szabad világból. Majd családegyesítés cím alatt a megfogant magzatunk is szabad világban születik és szabadon nő fel.

A hangosbemondó beszállásra szólította fel a Hamburgba utazókat. Elindult a gép felé. Szívében izgalom volt, de az Irénke javaslata mintha termőtalajra talált volna, és reménységet sugallna. Jó lenne végre legyőzni a félelmet, „ ..és megemlékezék a setétségnek napjairól, mert az sok lesz.Valami eljövendő mind hiábavalóság.”(Prédikátor könyve: 11,8b )