HA MAJD TALÁLKOZUNK…

          Tikkasztóan sütött a perzselő nap. A májusvégi égen egyetlen felhő sem látszott, és a nagy meleg hatására a kék ég is mintha lilás színben vibrált volna. Két asszony csellengett a határban, Ágnes és az ö kománéja Eszter.

-          Jaj, te Eszter, már hányadszor tettük meg ezt az utat, de mindjobban elszorul az ember szíve a siralmas helyzettől.

-          Biza, te én is most vettem észre, hogy a teljesen kiszáradt búza mellett, az itt-amott kikelt kukorica is már a földig leperzselődött.

-          Istenem, mi lesz velünk? Ekkora szárazság erre felé még nem volt, mióta én emlékszem.

A nagy melegben már csak cammogni tudtak hazafelé.

- Na, mit láttál Ágnes? – fogadta a férje, Nándor.

- Isten fenéjét! – bőszült Ágnes

- Jaj, te, ne káromold az Urat!

- Én káromolom? Ő nem hagy élni! Hát kellett a nagy háború és nincstelenség után ez a nagy aszály? Mit akar az Isten? Ismét hét szűk esztendőt mérni, mint a Bibliában a zsidókra?

- Valahogy csak megleszünk, csak ne káromkodj és ne bomolj!

- Könnyű azt mondani. Eridj, ha van pénzed, mondass egy misét a lelki üdvömért, mert elégedetlenkedem a valósággal. Persze, minden meg lesz valahogy, a búza tökig leszáradva, a kukorica eső hiányában ki sem kelt, a lucerna és lóhere hegyét a marhák lelegelték és a gyökere annak is szárad el. Mi lesz itt Nándor, ha nem Isten verése?!

- Mondták, akik újságot olvasnak, hogy Ukrajnában százával halnak éhen az emberek. Ott is nagy a szárazság tönkrement minden.

- Nem sajnálom őket! Végre rájuk jár a végzet! Mit rendeztek itt a visszavonuláskor!? Te nem láthattad, mert a fronton voltál, de nekem reszketett a bekecsem a hátamon, amikor a padlásra menekülve, csak azért könyörögtem, nehogy rám találjanak. A galád vandálok a hízót lelőtték, és megkötözve húzták maguk után, hogy folyjon el a vére. S a nagyseggű pufajkás fehérnépek rohangáltak a baromfik után, nekik mindegy volt tyúk, liba, kacsa, csak meg lehessen fogni.. Ott dögöljenek meg szánalom nélkül.

- Ne vétkezz Ágnes, hisz ők is csak parancsot hajtottak végre.

- Az biztos nem volt parancs, hogy feldúljanak mindent, mint sáskajáráskor.

- Sze éhesek voltak, mint mindenki akkor!

- Védjed, védjed a muszkáidat!

- Ez az igazság.

- Tudod, mi jár annak, aki igazat mond? – fogta viccelősre Ágnes – A szája Nándor!

- De te is tudod, hogy bolond lyukból, bolond szél fú! – vágott vissza a férj.

 - Idefigyelj, te, nagyokos! – fordította komolyabbra a szót Ágnes. – Te mindig azt mondod, hogy hosszú haj, rövid ész. Na ez rám vonatkozik, annak ellenére, hogy a hajam nem hosszú, mert kontyba fonom. Na, de hallgass meg ember, hogy ebben a rövid eszű kobakban mit sütöttem ki? – Könyökölt határozott maga biztonsággal az asztalra. Nándor is leült, cigarettát gyújtott és maga elé tette a hamutálcát.

- Mondtam már fiam, hogy az a baszott füst a te átlőtt tüdődnek nem tesz jót! – méltatlankodott Ágnes – Próbálj leszokni, mert ha nem leszoktat az Isten. Biztos dohánytermés sem lesz az idén.   De ne térjek el a szótól. Arra gondoltam a tegnap, amint Eszter komámasszonnyal sétálgattunk és vigyázgattuk a határt, hogy az idén igazán semmire sem számíthatunk. A marhák, ahol még van lucernagyökér, nyalogatják,de a legelőn már csak a száraz fűcsonkok vannak, ezért apadt el a tej is. Adjuk el a marhákat s a lovakat, s az áraikból próbáljunk szükségletet beszerezni a télire

- Ebben igazad van Ágnes, de kinek kell ma jószág? Nincs takarmány! Látod a piacon egy fejőstehén, alig háromszáz lej és a Bánságban egy véka búza egy millió! S mi az a véka, húsz liter?

- Nem kell rögtön a piacra gondolni. Ott a vágóhíd. Biztos, hogy többet fizet, mert ott a húst értékesítik. Ha nem megy, itt küldik külföldre Azt is meg lehet próbálni.

- Mindent meg lehet Ágnes, de erre aludni kell egy néhányat.

           Egy hét múlva huncut mosollyal jött haza Nándor a kocsmából

-          Tudod, te asszony, mit sütöttünk ki Farkas komámmal? Azt beszélik, hogy Olténiát is elkerülte a szárazság, és mi megpróbáljuk lehajtani oda az állatokat, hátha nagyobb sikerünk lenne?  

-          Most én erre, mit mondjak? Szarom az utatokba, hogy szerencsétek legyen? 

Na, de valóban szerencséjük volt, mert ott keresett volt minden jószág, s mivel az oltyán ember, kereskedő szellemű, megtudták, hogy Bulgáriában is nagy volt a háború alatti pusztítás, és most jó áron lehet kereskedni. Így Nándorék részéről is jó volt az üzletkötés, mert az oltyán már érezte, hogy a bulgároktól kétszeresen is megtérülhet az ára.  Végül sikerült gabonát vásárolniuk, sokkal jutányosabban, mint a fösvény bánsági sváboktól, és sikerült beszerezni, eltenni való veteményt, meg káposztát is. Vígan nótázva jöttek át a Kárpátokon és érkeztek haza Székelyföldre.

             Rövidesen érkezett a döbbenetesebb hír, Moldvában is a nagy szárazság miatt végigsepert az éhhalál, tetőzve a pestissel. Sok a halott és az árva gyermek. Úgy döntött a kormány, hogy a gyermekeket vagonírozzák és áthozzák Erdélybe, majd nevelőszülőknél helyezik el. Ez elvileg is előnyös volt a magyar lakosság hígítására. Nagy hirdetőtáblákon olvasni lehetett, hogy minden település kultúrtermében, az elszállásolt moldvai árvákat örökbe lehet fogadni. Ágnest meggondolkoztatta a hír és szánalmat érzett a szerencsétlenek iránt. Leültek Nándorral megbeszélni a helyzetet, ha már az Isten nem mért rájuk gyermekáldást, ők is örökbe fogadhatnának egy árvát, és a nagygazdaságban, ha helyreáll az élet, szeretetben felnőne.  Elsétáltak a Kultúrház gyűléstermébe, ahová szólt a hirdetés,de nemsokára Ágnesnek annyira összeszorult a gyomra az idegességtől , hogy szinte hányingere lett. Kiakadt azon, hogy a nagyképű parasztasszonyok gőgösen sétálgattak a gyermekek között és mustrálgatták, mint annak idején, a rabszolgapiacon az „árút”. Mintha nem gyermekeket igyekeznének örökbe fogadni, hanem napszámosokat keresnek mezei munkára.

             Ágnes felfigyelt egy eléggé szegényesen, katrincába öltöztetett leány párra. Kissé mocskosak is voltak, esetlenek, de szorosan egymáshoz tapadva ültek.. Megérdeklődte a népjóléti képviselőnőtől, hogy mi a helyzet a lányokkal? Megtudta, hogy teljesen árvák, az anyjuk elhalálozott, az apa viszont nagyon régen nyomtalanul eltűnt, magára hagyva a családot. A nagyobbik lány tíz éves és Filomena névre hallgat, míg a kisebbik negyedik évében van és Oananak hívják. A nagyobbik örökbe fogadására akadt már jelentkező, de azt mondták, hogy ők nem hagyják el egymást.

-          Na, rendben! Itt az igazolványom, elviszem mindkettőjüket.

A hölgy megkönnyebbült, mert őket tartotta terhesebbnek, mivel nem akartak elválni, és Erdélyben sem rózsás a lehetőség, hogy csapatostól fogadjanak nebulókat. Kézen fogva Ágneshez vezette őket, megmagyarázva, hogy ezután nála lesz az új otthonuk, fogadjanak szót és próbáljanak alkalmazkodni az új környezetbe. Ágnesnek meg felhozta a figyelmét, hogy a Gyámhatóságnál jelentkezzen majd a befogadó iratok kitöltésére.,. Hazaérkeztek. Ágnes méretet vett mindkét kislányról és a szekrényből előszedett fiatalos ruháit szétbontotta, egész éjjel kattogott a varrógép. Reggelre mind két lány három-három új ruhát kapott. Ágnesnek arra gondja volt, hogy a levetett koszos katrincákat kimossa, tisztába tegye, és emlékként eltegye a szekrény mélyében, mint eredeti moldvai népviseletet, amit az édesanyjuk font, szőtt és varrt.

              Az összeszokás nehezen indult, mert a lányok csupán néhány szükséges szót tanulhattak meg magyarul, amíg várakoztak az örökbefogadásra és egy önkéntes tanítónő foglalkozott velük. Ágnes sem dúskált a román szókészlet ismeretében, mert itt Székelyföldön abban az időben, ahogy kópésan megjegyezték, orvosságnak sem találni egy románt. De nem is bánták. Lassan minden a helyére került és nem voltak súrlódások. Legalábbis Ágnesnek úgy tűnt. Filomena, a nagyobbik tíz éves lány sok mindenre emlékezett. Vasárnap Ágnes elvitte őket a somlyói nagytemplomba, ahová járni szokott.. Szépen felöltöztette őket, hogy szemet gyönyörködtető volt rájuk nézni, de a nagyobbik lány csak vonogatta a vállát,néha elhúzta a száját, mert a latin szövegből semmit sem értett, aztán otthon elmondta Ágnesnek, hogy az ő templomuk nem ilyen, egészen más és ő ebbe nem is akar többet menni, mert nincs hely, ahol a halottakért gyertyát lehetne gyújtani, meg hogy az itteni pap nem imádkozik a halottakért,viszont ö az anyja lelke örök nyugalmáért minden vasárnap szeretne misét mondatni. Ágnes fontolóra vette a dolgot, és megígérte, hogy itt a közelben van egy csángó település, akik a magyar időben mind magyarnak vallották magukat, de ahogy fordult a kocka, ők is változtattak. Elsősorban mindenki románosította a nevét és így lettek Kulcsárokból Coceriuk,a Hajnalból Haineala, a Kányából Canea, és még sorolhatnám, de miért? Az tudott dolog, hogy köpenyegforgató nép, három napig alázatos, utána gyalázatos, legalábbis ezt tartják róluk a székelyek. Meg az a szóbeszéd is járja, hogy nem minden csángó Tankó, de ahány Tankó az mind csángó. Nagyon széteső terjedelmes a falu,mert a lakások csakis a dombok közötti patakok mentén vannak, de a vasút mellett volt egy katolikus kápolnájuk, amit a háború után szétvertek, azt a látszatot keltve,hogy bombatámadás érte és helyébe építettek egy hagymakupolás ortodox fatemplomot.  

-          Ha nagyon akarod, oda elviszlek, de ez nem állandósulhat, mert messze van a falu.

A gyermekért megtette,viszont őt is valamennyire vonzotta a kíváncsiság,mert görögkeleti templomban még nem járt. Az állomáson, ahogy leszálltak jól látszott a jellegzetes ortodox keresztes templom . A keleti egyház templomait úgy építették,hogy a szentély keletre legyen és a bejárat nyugati irányba. Az előcsarnokban a szenteltvíz tartó mellett áll egy gyertyaégetésre alkalmas pléh készítmény, melyen a hívők minden alkalommal, hol a holtakért, vagy saját segítségkérésükért gyertyát gyújtanak. A sok gyertyafüst annyira kormozza a templomot, hogy az ikonokat szinte évente tisztítani kell.. Újabban a gyertyaégetés csak templomon kívül engedélyezett. A templomhajóban nincsenek padok csak a fal mellett körben támlásszékek névre szóló kiváltságosaknak, akik bérleti adót fizetnek használatukért.. A gyülekezet a liturgiát állva vagy térdepelve hallgatja végig. A templom fő jellegzetessége a képállvány, vagyis görögül az ikonosztáz, ami elválasztja a hajót a szentéjtől.. A képállvány szükségessége azért is elmaradhatatlan, hogy a nagyszámú analfabéta hívőt, akik nem tudják olvasni a Bibliát, tanítsa, hogy fogalma legyen hitéről, mert a képsorok szenteket, bibliai történeteket ábrázolnak. A legalsó sorban balról jobbra haladva Szent Miklós, az egyház védőszentje, mellette egy kis ajtó, utána Szűz Mária ,karján a Gyermekkel, középen a királyi kettős ajtó,tőle jobbra Jézus, mint Megváltó és Bíró,ismét egy kis ajtó és a képsort  a templom védőszentje zárja,jelen esetben  Szent Filomena.. Az ajtóknak is meg van a szigorú funkciója. A baloldalon csak a pópák mehetnek be civil ruhában, a jobboldalin pedig a szertartásoknál segédkező világi személyzet,harangozó,kántor,sekrestyés A királyi ajtót csak mise alatt nyitják ki és azon csak a pópa járhat hivatásának megfelelő öltözetben. Ott hozza ki a Bibliát, a tömjénes füstölőt és a náfurát, vagyis a szentségeket,az ő esetükben, borban áztatott kenyér arany kehelyben és arany kiskanállal

Az ikonosztáz továbbá tartalmazza az Utolsó vacsora képét,,Szűz Máriát János apostollal és Keresztelő Szent Jánossal, a tizenkét apostolt,majd legfelül a tizenkét ótestamentumi prófétát.. Mindezeket Filoména teljes átéléssel és ragyogó szemmel magyarázta el Ágnesnek, amíg várták a pópa érkezését.. Az ortodoxiának még van egy különlegessége, a pap mielőtt felszentelik, megnősülhet, mindössze egy alkalommal és együtt szentelik fel a papnéval. Ha közben a feleség elhalálozik, vagy ne adj Isten, elválnak, további lehetőség nem engedélyezett. Ezért a papnék is elnézik férjeik csapongásait, mert ilyen

megtisztelő, kényelmes életet nem remélhetnek más esetekben. Csupán egy a bökkenő, a megnősült pópa, csak az esperesi beosztásig viheti a ranglétrán. Aki többre vágyik, nőtlen marad, mert a további funkciók, mint püspök, érsek, tanácsos, vikárius, vagy netalán pátriárka csak szűz alkatúakra szabottak.

       Rövid várakozás után belépett a templomba Pavel pópa, jól megtermett, jól táplált igazi pópa, vagy a falú bikája, ahogy titokban megjegyezni szokták. Hosszú hajjal, szakállal és bajusszal rendelkezett, ahogyan a liturgikus követelések megkívánják.. Pavel, a későbbi cinikus számításai miatt nem nősült meg,. Egy kolostor főszerzetese volt, ide csupán helyettesíteni küldték,de úgy látszik, megfeledkeztek róla. Örül, ha már itt maradt, hogy mélyen hívő gyülekezet, kis román sziget a nagy Székelyföld peremén.. Példásan végezte a munkáját: szolgálat, temetés, keresztelő, esküvő és jó adományért, mivel az csak szerzetesi hívatás,elvégzett bármilyen átkozó,vagy átok alóli felmentő szertartást. A nép nagyon bízott benne és szeretettel vette körül, hogy nem is kellett kérjen, sorozatban hozták az adományaikat, tej, sajt, túró, hús, kenyér. Minden disznóöléskor az egyik sonkát a szentelésért kapta, a vízkereszti házszentelőkor a másikat füstöltem adományozták. A falu,mivel hegyvidéken volt, állattenyésztéssel  foglalkozott, a férfiak zöme pedig erdőkitermelésben dolgozott. A férfiak sokszor hetekig távol voltak, így az asszonyoknak gyakori volt a gyónni való, eljártak a pópához, és a lelkes jól táplált szent ember sokuknak a feloldozást is azonnal megtartotta a hálószobájában. Szerette a jó húsban lévő testes menyecskéket és magömlés után úgy rájuk telepedett, mintha a „szent spermát” ki akarná préselni belőlük.

          A pópa keresztet vetett az oltár előtt és figyelni kezdte a két idegen nőt. Filomena félénken közeledett, majd előtte letérdelve kezet csókolt.

- Mondjad, lányom

- Atyám, gyónni szeretnék.

- A kísérőd is?

- Nem, Ő magyar, csak eljött velem.

- Nó, gyere be a sekrestyébe.

     A lány letérdelt a pópa előtt, aki egy karosszékben foglalt helyet. Az ölébe hajtotta fejét és a pópa betakarta a stólával. Érezte, hogy összeomlik, olyan keserves sírás tört fel belőle. A pópa várt, mert hozzá volt szokva az ilyen jelenetekhez.

- Atyám, apátlan, anyátlan árva vagyok. Az éhhalál elől menekítettek ide Moldvából. Apámat nem is merem, mert egész kiskorunkban elhagyott. Édesanyám pestisben halt meg, meg a nagy szárazságban nem volt mit ennünk. Anyám három dolgot hagyott örökségül: az életet, a hitet és az anyanyelvet. Teljesen elveszettnek érzem magam magyarok között élni, ahol meg kell tagadnom az anyám örökségét. Erre nem vagyok képes!

- De gyermekem, örökbe vettek, gondoskodnak rólad, felnevelnek!

- Nem, atyám, inkább járok rongyos katrincában és bocskorban a fajtám között, mint puccos, parádés magyar környezetben.

- Hány éves vagy?

- Tíz.

- Ebben a korban nincs nagy ajánlat, csupán, ha beállsz templomszolgának. Harangozol, szimbólumokat árulsz a templom előtt vasárnap és búcsúnapokon, meg tisztában tartod a templomot és a paplakot. Így mentesülnének a település asszonyai az önkéntesen vállalt közmunkáktól.

          A leány nem tett említést a húgáról. Pavel atya őt bennhagyva kijött Ágneshez, üdvözölte és tudtára adta, hogy a leányka marad, majd apácakolostorba küldi és az ügyének elintézéséért, majd bemegy a Gyámhivatalba.