GONDOLATOK

     Már rég vágtatott a vonat a rónán át. Mindegyre falta a kilométereket és közeledett a Kárpátok vonulata. Nyár volt. Rekkenő meleg. Jól esett az ablakrésen beáramló friss levegő. Négyen ültek a fülkében, két hölgy, anyja és lánya, egy fiatal katonatiszt és egy középkorú paraszt. Kissé nyomasztó volt a hangulat, mindenki saját gondolataiba merült.

       Az idősebbik hölgy, negyven év körüli volt, de hogy innen, vagy túl a negyvenen, ápoltsága nem engedte a megállapítást. Rendezett haja volt, elegáns könnyű nyári öltözetet viselt. Olvasott. Néha lapozott a könyvben és olyankor kitűnt ápolt keze, hosszú ujjai és ujjain az épített műköröm a gyöngyház színeiben csillogott. Dús fekete műszempillája eltakarta szemét, ahogy a könyv fölé hajolva olvasott, csupán akkor sugárzott gyöngédség szeméből, mikor időnként felpillantva kinézett az ablakon ellenőrizve, hogy hol tartanak. Mellette a lánya, aranyos csitri, túl a kamaszkoron hátradőlve, félig lehunyt pillák alatt figyelte a tisztet.

„Milyen cuki srác! Jól áll rajta az egyenruha. Milyen helyes, hogy a tisztek nem valamilyen vacak konfekciós ruhában járnak, hanem rájuk szabják. Így sokkal csinosabb az alakja. A haja rövid, de jól áll neki, viszont ha hosszabb és hullámos lenne, a homlokába hulló tincs jobban kihangsúlyozná az orra formáját Gyönyörű a vastagajkú csókos szája és fölötte az izgató vékony bajusz. Oh ha rám hullana egy ilyen falat, nem menekülnék előle.”

        A tiszt is csendben ült, elmerengve. Gondolatai már megelőzték, repülve szálltak haza. Már otthon érezte magát a barátnője kellemes fészkében, a kis manzárdszobában, ahonnan messzi látni. És ott mindig kellemes. Ha mellette fekszik egyformán nyugtató a beszűrődő madárdal, akár az eső egyenletes koppanása az ablakon.

        A paraszt hátradőlve sunyin, észrevétlen a tisztet figyelte. Irigykedve állapította meg, mennyire jóvágású ficsúr. Biztosan bomolnak utána a csajok Még itt is ideérződik finom férfias parfümjének illata .Ez tényleg ad magára, frissen borotvált, bizonyára drága arcszesszel dörzsöli be a pofáját,meg finom illatú férfias dezodorokkal. Hogy nincs a bársonyos nyakán kiszívott kék folt, mert a kurvák azzal kezdik. Na nekem ilyen szerencsém nincs. Még hogy Julis szívná a nyakamat? Adnék én a pofájára!

         Csak egyre nem gondolt a paraszt. Arra, hogy az ember arcára épp úgy kiül az intelligencia, mint a bárgyúság.

         Már a hegyek között vágtatott a szerelvény. Hosszú fütty jelezte az első alagút közeledtét. Aztán a mély sötétben az ablakon át behallatszott a. zakatoló vonatkerekek duruzsolása, majd egy erős cuppanás és utána egy nagy csattanás. Mintha csók és pofon lett volna.

          Megnyugodva gondolja az anya,hogy azért mégis van a lányában önérzetesség. Bár ebben a laza erkölcsű világban el sem hinné az ember, hogy ennyire visszautasító a sunyi közeledés ellen. Mert biztosan a tisztecske megcsókolta, s ő viszonzásul jól pofon csapta.

            A lány elmélázik,hogy miért is ennyire prűd az anyja. Szegény srác, mekkora pof csattant a képén. De hát annak is hol az esze? Itt vagyok én, s az anyámat akarja lesmárolni?

 A tiszt nem tud magához térni a meglepetéstől. Mi a franc! Ez a hülye paraszt valamelyiknek 

   hangosan cuppanó csókot ad és én kapom a pofot?!

             A paraszt nyugodtan, kaján vigyorral ül a helyén .Lehunyt szemmel elmélkedik, hogy ha újra jön egy alagút ,ismét cuppant és  a másik felén is pofán csapja ezt a piperkőcöt.

               A hangulat elviselhetetlenebb, de a vonat vágtat tovább.