Gazsi balladája

           Portik Álózsi sietős léptekkel indult a bíróhoz jelenteni, hogy az éjjel ellopták a lovát. Pár lépéssel mögötte viharzott lóhalálában Amáli is, a felesége, mert biztos volt benne, hogy a kerten keresztül vitték el, mivel a ragyogó kelkáposztái szarrá mentek.

-          Látszanak a nyomok? –kérdi a bíró

-          Nem, Mózes, a hitványnak, akárki legyen, volt esze és rongyokba kötötte a patáit, hogy ne hagyjon nyomot.

De bele sem melegedtek a diskurzusba a szomszéd falu felől hangoskodva jött egy csapat, vezették az Álózsi lovát, és megkötözve hozták Gazsit, a prímást.

-          Tudod, komám – szólt a falu elöljárója – kinn voltunk a határban legelőt mérni, amikor láttuk, hogy dobogás nélkül közeledik egy ló. Aztán feltartóztattuk az atyafit, aki nem tudta megmondani, hogy hová megy erre felé, és miért visel a ló bandázst a lábán. A bíró merő pillantással fixírozta a cigánylegényt.

-          Te Gazsi, én úgy tudtam, hogy te csak prímás vagy. Mióta ez a mellékes élvezet?

-          Jaj, tekintetes bíró úr! Nekem a véremben van a lú. Tudja már purdé koromban is az óvodából mind, elloptam a hintalovakat, pedig azok fából voltak, s hogy ki ne derüljön, apám, a dádé elégette a tűzön. De jó meleget adott. Aztán tudja a muzsikáló kereset csak alamizsna. Nekem is ott van   Piránda, hát szerettem volna cicomázni, hogy egye a nyavalya a többi pendelyes cigánnét, hullana le a szőr a lábuk közül.

-          Na, fiam, de most elkaptak a szomszéd komák. A lovat Álózsi bátyád haza viszi, aztán bizonyosan Amáli nénéd is megfizetteti a nagy kárt, megmossa a fejedet a kelkáposztákért. Ezek tények. De csak nem mondtad meg, miért vetemedtél lopásra?

-          Nekem is voltak álmaim. Mint már említettem, szerettem vóna Pirandámnak egy arany nyakláncot, mert a többieké csak réz és üveggyöngy. Ha egybekelünk, legyen külemb a többinél. Meg kellett vóna dezodor, fogkefe, meg paszta, hogy csökkentse a cigányszagot, mert mióta naccságáknak húzom a nótát, már kényesebb a szaglásom, fullaszt a fistes szag. Hát ennyi.! A jobb lét felé kacsintgattam, de hiába! Lássa, mások leölik az állatot és értékesítik a húsát, a bőrét, még a csontjait is felvásárolják a cukorkagyárakban.. Nekem erre nincs időm, sürget a félelem, hogy túltegyek rajta. Én reszketésemben eddig is olcsóbban forgalmaztam, mint a piaci egységár.

-          Hát, Gazsi, eddig tartott a pünkösdi királyságod. Itt maradsz a községháza fogdájában, amíg érted jönnek a törvényszékről.

-          Megértem drága bíró úr, ha már így döntött, csupán egyet engedjen meg, hogy elköszönjek az édesanyámtól.

-          Nem! Veled már senki nem beszélhet, amíg a rendőrök érted jönnek.

-          Ha már azt sem lehet, kérem alássan, adják ide a hegedűmet, mert édesanyám abból is megért mindent.

A bíró elhozatta és ő is leült a fogda elé hallgatni, mert Gazsi híres volt hegedülésben. Úgy játszott, mint a szegény megboldogult Dankó Pista. Rövid idő alatt felstímolta a húrokat, próbálgatta, aztán ujjai alatt felcsendült a szívet hasogató nóta:

            „Vándor felhők fenn az égen, ha majd egyszer kisfalumhoz értek,

                Álljatok meg az alvégen, édesanyám házát keressétek,

                Ott ahol a vén eperfa halkan sír a nyári éjszakában,

                 Vándor felhők, ott van az én édesanyám nádfödeles háza!”

Gyűlt a nép a községháza udvarán és mindenki könnyezett, amikor a rendőrök bilincsbe verve elvitték Gazsit. Álózsi odaszólt a bírónak:

            - Te, Mózes, ha már úgyis meg van a ló, nem kellett volna elvitetni a cigányt, mert amíg oda lesz ki fog nekünk muzsikálni mulatozás közben?