FEKETEFÖLDÖN,HOL KÉKEN KÉL A NAP  2 

                                   A mi községünk, Jeruzsálem,Omoriában a nagyobb települések közé tartózott. Két nép élt itt együtt, az oromok és a gallak. A gallak muszlinok, de semmi nézeteltérés nem volt közöttünk Az oromi nyelvet beszéltük egymás közt és templomainkban, de az ország hivatalos nyelve az amhara volt, azt mindenkinek ismerni kellett. Nagyapám beíratott a helyi állami iskolába és két évet ott tanultam, de nem ismerve szándékát, már az általános oktatás harmadik osztályába felvitt a fővárosba és a legnevesebb ortodox iskolát választotta tovább tanulási lehetőségnek. Hatalmas iskolaközpont volt és az érettségi után helyben tovább lehetett folytatni,mert ez volt az ország legtekintélyesebb papneveldéje, az Ortodox Teológia. Az iskolában vegyesen tanítottak tanárok és pópák megfelelő szakokon és tantárgyakat. Az angol nyelvet elemi szinten már a második osztályban bevezették, de az alsó középosztályba érve kötelezően kellett választani valamelyik világnyelvet a francia, spanyol és arab közül. Egy ideje divatossá vált az orosz nyelv tanulása is és a nagyapám tanácsára, orosz nyelvre jelentkeztem. Nem ért csalódás, mert iskolaéveim alatt két nagyon felkészült és megértő tanár szeretetét élvezhettem, az egyik Kiru atya volt, aki az egyházi és világtörténelmet tanította, a mások meg Zapotov úr, az orosz tanárunk. Ezeken, az órákon a két végtelenben éreztem magam, mert az atya annyira értelmesen, plasztikusan adta le az anyagot, hogy mindenkor beleéltem magam az idő körülményeibe. Nagyon szerettem az egyháztörténelmet. Első sorban ültem, és úgy éreztem, mintha csak nekem magyarázná, minden kiemelt részt csak velem szeretne megértetni. Persze, hogy hatással volt és jó előmenetelemet igazolta odaadó érdeklődésem is. Annyira kedvelt, hogy atyai figyelemmel, szinte tervszerűen tárta elém, hogy mi módon ismerkedjem a fővárossal, mert a mi kis Jeruzsálemünkhöz viszonyítva metropolisz volt a maga terjedelmében, népességében és forgalmával. Az meg külön kiemelte jelentőségét, hogy itt székelt Addis Abebában az Afrika Tanács hatalmas palotában. Persze ezáltal is igazolni akarták,hogy Etiópia, vagyis Abesszina sosem volt gyarmat,mindig független önálló ország volt,ősi múltját tekintve császárság,azután pedig a széljárásnak megfelelően ilyen-olyan köztársaság.

                                 Nekem minden új volt. Különösen a hatalmas ortodox templomok pompás freskókkal és ikonokkal. De minden pompa mellett éreztem, hogy lelkem csakis a mi falusi kis templomunkban nyugszik meg, ahová a fény gyéren szűrődik, keskeny nyalábokban, de érzem, hogy abban az ájtatos félhomályban és csendben körülvesz Isten szeretet és a lelkem mélyéig, lát. Persze a későbbiekben nem volt nehéz kiszűrnöm, hogy a pópa közvetlen közelsége és aggódó szeretete szándékos volt, meg szerettetni velem az egyházi dogmákat és tovább vinni szárnyai alatt a teológiai oktatásban.

                                     Zapotov tanár úr volt számomra a másik véglet. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban honvágyból beszél annyira forró szeretettel hazájáról, vagy ténylegesen minket akar rávezetni a hiteles orosz életre. Előadásaiban érzékeltetett mindent. Az orosz tájat képekkel és diavetítéssel ismertette. Különösen hatott az orosz művészetről alkotott nézete, és valami okból többnyire a zenére szorítkozott. Lehetett zenei vénája? A nyelvtanítástól elterelődve, fakultatív vezetett be Csajkovszkij,Glinka,Rimszkij- Korszakov, és Sosztákovics műveinek a varázslatosságába., persze párhuzamot vonva a kor híres európai zenekultúrájának kiemelkedő alakjaival, mint Mozart, Beethoven, Liszt és Chopen. A zenehallgatás is képletes volt. Diafilmen, vagy diapozitívén mindig a Moszkvai Nagyszínház képe jelent meg, már behunyt szemmel is tájékozódni tudtam benne, és egyes művek felvételről történő bemutatásakor előtted pergett a Hattyúk tava,Sosztákovics Hamletje, vagy Afaszjev Párizs lángjai,mozgalmas pergő forradalmi táncjátéka.

                                     A mi iskolánk a Szentháromság (Szelásszie) templom kötelékébe tartózott, és mint ilyen kötelezőek voltak a napi áhítatok és liturgiákon való részvétel. Egy ilyen alkalommal, a templomból távozva ismerkedtem meg a kis téren Fatimával, a kis arab lánnyal, aki itt született, Szüleivel Addis Abebaban lakik, de rokoni szálak fűzik Egyiptomhoz. A nagy vakációk alkalmával is gyakran odalátogat. Tetszett pajkossága és nem gondoltam ,hogy az idők folyamán            ennyire szoros barátság fonódik közöttünk. Együtt csatangoltunk szabad időnkben, mert Fatima jól ismerte a fővárost melynek hangzatos és bájos fordítása ÚJ Virágot jelent. És valóban, akár egy virág szirmai úgy bontakozott ki előttünk és vált mind ismertebbé. Végig csodáltuk a Mercatot, a legnagyobb piacot, mely arab országokban a Bazárral vetekedik, de itt méltóságosabb olyan szemszögből is, hogy művészek állítanak ki alkotásaikból és alkudozva meg lehet vásárolni termékeiket.. Csodálatos volt a Szent-György katedrális ahová szintén együtt mentünk, mely valamikor a császárok koronázó temploma volt. Talán I Hajle Szelasszie volt az első császár, akit itt koronáztak, ezért is van nagy tiszteletben. Mély nyomot hagyott az Egyetem Múzeum, ahol látható a három millió éves Lucy koponyája.. Ezek kultúránk gyöngyszemei, de időnek kell eltelnie, hogy a civilizált világ felfigyeljen ránk.

                                         Bolyongásaink során a kíváncsiság sodort   Fővárosi egyetlen vasútállomáshoz, ahonnan egyetlen vasútvonal köti össze Addis Abebat  Dzsibutival nem nagyobb mint hatszáz kilométeres távolságon. Odamentem,hogy eredetiben lássak igazi vonatot, amit meg is lehet érinteni,mert addig csak filmeken sikerült, mivel nálunk nincs kiépített vasúthálózat, és forgalom. Vonzott a mozi is, mert még lánnyal sosem voltam moziban,csak hallomásból tudom, hogy a fiatalok a sötétben milyen jókat „degednek” Vulgáris szóhasználat, de értelmezze ki-ki belátása szerint. Egyik külvárosi moziban egy arab filmet vetítettek Paradicsom a pokolban címmel. Fatima ismerte és az érdekessége sz volt hogy Omar el Sheriff későbbi világsztár első filmje volt. Miután már filmcsillag lett Hollywoodban, elhagyta az „el” arab jellegzetességet. Gondolom a későbbiekben a film hatása, lelkesítette Fatimát, hogy jövőbeni álmokról lelkendezzen, melyek értelmében szüleivel együtt elvigyenek engem is Egyiptomba, a felejthetetlen Keletre, a Fáraók ősi hazájába. Annyira lelkesen beszélt a piramisokról, a Nagy Nílusról, mer a Kék.Nilus tőlünk ered, és itt van  Tana-tó is a forrásvidék, de gyerekes elképzelései szerint krokodil és víziló csak Egyiptomban van. És tevén száguldozni csakis az egyiptomi sivatag az igazi.

                                         De amíg a Fatima terve csak valamikori álomkép volt, sokkal izgalmasabb volt az én tervem. Meghívtam Fatimát, persze szülői beleegyezéssel, hogy látogassa meg a falunkat és a karácsonyi nyári vakációt, töltenénk nálunk, együtt. Szülői részről nem volt ellenvetés, ami igazolta, hogy megbíznak komolyságomban. Arb napot írtak az etióp naptárak, mely más népeknél pénteket jelent. Azt is tudni kell, hogy a hithű Ormanoban a kidarna és ehud napokon, vagyis szombat és vasárnap munkaszüneti nap. És valahogy, de akár zsidó szokásként ezeket a napokon imádkozás, táplálkozás és pihenésen kívül semmit sem tesznek. Nekünk jól jött, hogy üres a határ, senki lélek az ültetvényeken, kihasználhattunk minden adódó lehetőséget, hogy pajkosan és szabadjára simuljunk egymáshoz. Persze a nagyképűség is vezérelt, amikor elvittem a cserjésbe, dicsekedjek, hogy valamikor én voltam itt a „Hadvezér”, nagyapám rám bízta a gyermeksereg irányítását. Mintha a történelem ismétlődött volna, abban a sűrű cserjésben ültünk pihenőre, ahol annakidején az Ohala és Akbar szerelmi játékát lestük meg. A helynek lett volna csábító varázsa, vagy a visszaemlékezés vett erőt rajtam, hogy önfeledtem smárolni kezdtem Fatimával és ő is annyira vevő volt az aktusban, hogy magamévá tettem. Nem kellett ügyetlenkednem, már ismertem a szeretkezés forgatókönyvét, mert a néger korán lesz ivarérett, hirtelen fejlődik, viszont a katcserjét a nagyapám tudta nélkül mi is megkóstoltuk. Nagyobb, már legény számba sorolandó fiuk vezettek rá és egy lebujban összegyűltünk fiúk és lányok, már-már annyira fokozódott az izgalom, az eufória, hogy egymásnak esve, kábultan átestünk a tűzkeresztségen. De ez nem volt az igazi, csak a felajzottság vezérelt és nem az odaadó érzelem, mely a szerelem tetőfoka.. Végül is ez eredményezte, hogy közelebb kerültünk egymáshoz és nehezen tudtam rávenni, hogy a karácsonyi szent misén nem állhat mellettem.

                                       A karácsonyi ünnepség minden alkalommal hajnali négy órakor kezdődött a faluszéli vulkáni kőzetbe vájt sziklatemplomban. Ősidők óta a résztvevők  fehér lepelben jelentek meg és az ott kapott égő gyertyával ortodox szokás szerint háromszor megkerülték a szent hajlékot  és azután külön válva férfiak és fiúk, lányok és asszonyok álló testtartásban hallgatták végig a liturgiát és a szent beszédet, mely általában három órát vett igénybe.. A mise végén megesett a jelentéktelen ajándékozás, mely általában többnyire ruházati cikkeket foglalt magába. Én titokban adtam Fatimának egy vörös bugyit, mely emlékeztesse egész ittléte jelentőségére.

                                             A mise után mindenki megtér hajlékába és zsidó szokás szerint csakis családi kötelékben, folyik az ünneplés. A Karácsonyi ebéd, amit mi saját nyelvünkön Gennanak hívunk a legínyencebb etióp ételkülönlegességek, kerülnek terítékre. Elsőként az indzsera, ez egyfajta apró vagdalt csípős húsétel alicsával, vagyis kurkumával ízesítve., amit hagyományosan kézzel fogyasztanak  Az etiópok szerdán és pénteken húst nem esznek, de mivel a Genna nagy böjt utáni ünnep,csakis húskészítményeket fogyasztanak. Másik kedvenc ünnepi étel a wot, ez szintén jellegzetesen fűszerezett pörkölt szerű húsétel. A napot a vacsora zárja, amikor  doro wattot (csípős csirkét) és injerat (kovászos kenyeret) esznek. 

                                            Fatimát elámították a szertartásos szokások, mert náluk, a muszlin világban minden más, szigorúbb és kötöttebb. Ez az alkalom sokkal közelebb hozott egymáshoz, feltételezhető volt a barátság fokozottabb elmélyülése. Csupán nagyapám figyelte kellő tartózkodással közeledésünket. Vajon az apám, a fia viselkedése idézte csalódottságát, sosem kérdeztem Ő olyan ember volt, aki átlát a szitán, előtte nem lehet hezitálni, és nincs is amiért, mert mindannyian hús-vér ember vagyunk tele vágyakkal, ambícióval, ki-ki miként éli világát. Mielőtt Fatimával útra keltünk volna, külön hívott és próbált a lelkemre beszélni, hogy ebben a korban könnyen megcsúszik az ember, amit teszek biológiai szükséglet, de ne legyen elhamarkodott akadály a tovább tanulásban.. Nem csak szembe mosolyogtam kamaszosan, hanem átöleltem, magamhoz szorítottam és megköszöntem őszinte aggodalmát, mintegy biztosítva, hogy bennem megbízhat.

                                            Már keringtek fejünk felett az érettségi vizsgák izgalmai, amikor váratlanul megérkezett nagyapám. Életemben először szólított a teljes nevemen Bebe Yagenának, és következtethettem, hogy minden ügy elintézett, mert belém karolt és vezetett ki az iskolából. Elmondta, hogy mielőtt hozzám jött volna, betért és imádkozott a Szent-György koronázó templomban. Nagyon tisztelte I. Hajle Szellasszie császárt, aki ott van eltemetve. De amit velem akart tárgyalni annak helyszíne egy légkondicionált bár kell legyen, ahol nekem koromhoz képest jégre hűtött Kólát szolgálnak fel és neki egy adag hosszú tequillát. Szó nélkül vártunk, amíg kiszolgáltak. Nagyapám egy hamutartót tologatott maga előtt, de nem dohányzott soha. Amint a pincér magunkra hagyott, meglötyögtette az italt a pohárban, látta a citromszeletet, de megjegyezte,hogy sót nem hozott. Ezért nem gerjedt be. Nyugodtan átnyúlt az asztalon, a kezem a kezébe szorította és mélyen a szemembe nézett. Nehéz volt vele farkasszemet nézni.

-          Kisfiam, én most jártam a szovjet követségen megérdeklődni a lehetőségeket, kik tanulhatnak a Lumumba Egyetemen. A nagykövet hírtelen azt hitte, hogy kávé szállítmányi gondjaim vannak és a kereskedelmi attasét akarta hívatni, de megelőztem és hirtelenjében előterjesztettem érdeklődésem. Azt mondta, hogy azért Népek Barátsága Egyetem, hogy ott a világ minden részéről, aki tanulni szeretne oda jusson. Természetesen csakis jól felkészült, politikailag és emberileg megbízható egyéneket toboroznak, kizárva minden terrorista és szélsőséges megnyilvánulás. Ha ilyen adódik, mielőtt az illetőt kitiltanák az országból, a nemzetközi bíróság a szovjet törvények alapján elítéli.. Kis szünet után folytatta, hogy mindenekelőtt a más országokból jött jelentkezők egy év alatt el kell sajátítsák az orosz nyelvet és azután választhatnak fakultást. Az egyetemen több fakultás működik, de a külföldiek általában a mérnöki karokon, vagy az orosz nyelvnél horgonyoznak. Az idő még korai, de egy-két hónap leforgása alatt szeretnék szóba állni az érdeklődő jelölttel

-          Fiam, én nem említettem, hogy te már rég elkötelezted magad az orosz nyelvtanulással. Ha majd elmegyünk, feltétlenül oroszul beszélj mindenkivel, mert valószínű, hogy az által egy évet nyersz..

A vizsga izgalmai nem múlták felül mindazon szorongásaimat, amit akkor éreztem, amikor az öregemmel a nagykövetségre készültünk. Nem néztem a pompát, ahogy kinéznek a folyosók, az épület, az azt körülvevő csodálatos park. Mielőbb szerettem volna túl lenni mindenen. A nagykövet szívélyesen fogadott, hellyel kínált és ő is mellénk telepedett a kávézó asztalhoz. Rövidesen a bemutatkozások és ismerkedési köszöntések után egy csínos szőke hölgy eredeti orosz teát szolgált fel angolosan mézzel és tejszínnel.

             Első, ami feltűnt a nagykövetnek a helyes hangsúlyos és tökéletes orosz kiejtésem. Rögtön rám is kérdezett, hogy ki tanított oroszul.

-          Én  a Szentháromság ortodox iskolában tanultam és az orosz nyelvre Zapotov tanár úr tanított.

-          Ah, Zapotov elvtárs, érződik a munkáján, hiszen ő a Szovjetunió Érdemes Tanárja kitüntetésben részesült.. Szabad a nevét

-          Bebe Yagena, szolgálatára.

-          Nincs is miért húzzuk az időt. Egy hónap múlva jelentkezik útlevéllel a beutazási vízumra, és akkor aprólékosan megbeszélünk mindent.

Ezek szerint elmaradt a reményekkel melengetett egyiptomi út. Vajon örökre? A teljes jövő bizonytalan és kilátástalan. Más földrész, más civilizáció. Vajon lesz-e elég erő és kitartás a hozzászokáshoz.? Fatimát is nagyon lehervasztotta a váratlan hír. Valóban sosem említettem senkinek, mert valahogy csupán megvalósíthatatlan álomnak tűnt. Aztán megkaptam Bebe Yagena névre szóló útlevelemet, benne a szovjet beutazási vízum. A nagykövet kijelentése szerint a repülőjegyet a nagykövetség állja. Addis Abebaban a ADD.- Bole reptérről indul a gép és Moszkvában a Vnukovo reptéren landol. Közben a légikisasszony megad minden útbaigazítást, hogy miként jutok el az Egyetemre.

-