FEKETEFÖLDÖN, HOL KÉKEN KÉL A NAP 5

                                            Tékozló fiúként tértem meg a nagy útról, tele élménnyel, ismeretekkel és fáradtsággal. Mert bármennyire is kényelmes és komfortos az utazás, azért fárasztó. Megérkezésem után megfogadtam, hogy két hétig ki sem megyek a szobámból. Mindenekelőtt Nadezsdja Vilkova tanárnőnek szerettem volna megköszönni a közbenjárását, hogy hozzásegített egy ilyen felejthetetlen élmény kivitelezésére. Persze részletekről nem számolnék be, csakis a dolgozatomban. Teljes lelki nyugalommal érkeztem, egy esetleges találkozás Szvetlánával nem éreztethetett volna haragot, de sosem találkoztunk. Bizonyára ő intézte úgy a dolgait, hogy ne kerüljön sor rá.

                                           Eleinte úgy tűnt, hogy lelki pangás áll be az életemben, de szerencsére hajtanom kellett az elmaradt anyagok bepótlására, mert lassanként közeledett a vizsgaszesszió. Az orvosi főtárgyak nem aggasztottak, csupán a marxizmus és a politikai gazdaságtan szakkifejezései kissé nehezen mentek oroszul. Tanulás közben tartottam egy kis szünetet, hogy felmérjem miket is láttam ittlétem alatt.  A Nagy Színházban láttam az Anna Kareninát és Csehov Sirályát. Ugyancsak Nagy Színházban láttam a Diótörőt, a Borisz Godunovot. Moziba nem nagyon szerettem járni, csak ha rendkívüli angol vagy amerikai filmet adtak. Voltam egy Sosztákovics koncerten és egy válogatott egyvelegen az Állami Filharmónia koncertemében ahol Brams, Liszt,Chopen és Csajkovszkij zongorajátékaikból volt összeállítás.. Alapjában kielégítő teljesítmény, mert a főhangsúly a tanulás volt. Aztán voltak szórakoztató műsorok és táncmulatságok az Egyetemisták Házában is. Amikor Carszkoje Szeloban jártunk a Nyári Palota meglátogatásán, a Szentpétervári Intourist Színházban egy kaukázusi folklór együttes műsora szórakoztatott. Ilyent sem látni Afrikában!

                                         Hallottam, hogy a híres moszkvai Cigány Színház az ezerkilencszázharmincas években Sztálin propagandája alapján jött létre elsőként a világon.. Aztán a londoni nagy Cigány Világkongresszus  után, amikor véglegesítették,hogy törlik a cigány megnevezést, mert az megalázó és egységesen a roma nevet vették fel a moszkvai színház is Ruman Teatr lett. Tagságát többnyire a Moldáv Köztársaságból toborozták és megtörtént, hogy a cigány nyelv mellett román nyelvű műsoraik is voltak.. Csupán Sztálin halála után kezdtek orosz színműveket is műsorra tűzni. Minden idők legfelejthetetlenebb előadása a Gorkíj által írt Égbe megy a cigánytábor volt. Ezzel vendégszerepeltek Európa több országában is ahol nagyobb cigány közösség él., de a Moszfilm stúdió eredeti szereposztásban megfilmesítette.

                                            Nem kellett sokat győzködnöm magam, elővettem a térképet, kikerestem a színház címét és útnak eredtem. Nem éppen a városközpontban volt, így metrót és autóbuszt is igénybe kellett vennem, de csak megtaláltam. Jegy bőven volt és a kasszánál megkérdezték, hogy fordító fülhallgatós széket kérek, mert az előadás vegyes, román és cigány nyelven folyik. Hirtelen nem tudtam, mi érdekelhet jobban, értsem a szöveget, vagy csak bámuljam a játékot és a díszleteket. Végül fülhallgatós széket kértem. Olyan kevesen voltunk, hogy nem számított hova ülök. Felfigyeltem két pajkosan csevegő lányra és mellettük foglaltam helyet. Az egyiknek vállig érő barna hullámos haja volt, a másiknak a dús szőke haja kontyba volt fonva. Bármennyire is erőltettem magam semmit sem értettem a beszédükből, mert sem orosz, sem angol, de még oroszos tájszólásnak sem mondható. Meg kérdeztem a mellettem ülő barna lánytól, hogy sok van-e még a kezdésig. Az órájára nézett és súgta, hogy mindössze néhány perc, de már ütötték is a gongot és elsötétült a terem. Az előadás megkezdődött, de én nem kapcsoltam be a hallgatót, mindegyre a lányokat figyeltem, s aztán tétován, mintha csak véletlenül történt volna megérintettem a mellette ülő lány kezét. Elhúzta, de a második próbálkozáskor már nem ellenkezett.. Vékony hosszú ujjai voltak és bársonyos a bőre tapintása.

                                               Szünetben teát rendeltünk a büfében és kiderült, hogy a barna lány magyar és a szőke román, barátnők és Erdélyből vannak. Ezt az országot sohasem hallottam, de hát Istenem, attól még létezhet. A román lány szabadkozott, hogy ő már látta a darabot filmen, így színpadon nem is annyira elbűvölő, s inkább hazamegy. Elköszönt és lelépett. Tovább szürcsöltük a teát és én magamról megfeledkezve hosszasabban figyelni kezdtem a lány bájos arcát, derűs mosolyát.

-          Téged érdekel az előadás? – kérdeztem – Nem lenne ötletesebb egy közeli bisztróban megvacsorázni?

-          Talán igazad van. Kozák Margit vagyok – nyújtotta a kezét. Most már tétovázás nélkül sokáig foghattam selymes kezét.

-          Bebe Yagena, Etiópiából – nyögtem ki nagy nehezen.

-          Ejha! Jó messze elcsángáltál. Hol tanulsz?

-          A Lumumbán vagyok orvosi fakultáson. És te?

-          A Lomonoszovon tanulok geológiát.

-          Ennyire érdekel a földtan? Vonásaid és egész lényed sokkal nemesebb kisugárzású.

-          Mindig is kedveltem a földrajzot, különösen a kőzettant.. Nálunk sok és változatos az altalajkincs, arany, ezüst réz, szén, higany, só… és sorolhatnám.

-          Nem értettem a hazád nevét, hol található?

-          Azt körülményes megmagyarázni és megérteni is. Elég ha megjegyzed Románia.

-          És ott mind ilyen szépek a lányok?

-          Van belőlük! De neked mondta-e valaki, hogy annyira arányos, vagy mint Ali Mohamed, vagyis Cassus Cley? Arcvonásaid pedig Denzel Washingtonra emlékeztetnek

-          Hát ez nagy bók, vagy a hiúságok tévedése. Engem itt eddig csak az ördögre hasonlítottak!

Jót nevettünk, még beszélgettünk jelentéktelen dolgokról, de az idő haladott és ideje volt hazatérni.

-          Elkísérhetlek?

-          Nem. Köszönöm. Teljesen más irányba kell mennem, de örülök az ismeretségnek.

-          Találkozhatunk még?- kérdeztem

-          Hogyne. Vasárnap a Vörös-téren, a Mauzóleum előtt, vagy ha gondolod, eljöhetsz a Lomonoszov-térre az Örök Lánghoz. Ott elég nagy a vasárnapi korzó és kényelmes padok vannak a cserjésben. Szerintem ezek a könnyen elérhető helyek..

                    Telefonon értesítettem, hogy inkább fekszik az Örök Láng, mert a Vörös-tér vasárnap eléggé zsúfolt s a GUM-on kívül az sincs hol meghúzódni. A park bejáratánál találkoztunk, majd orosz szokás szerint megkerültük a lángot, mint egy oltári szentséget, aztán elkóboroltunk egy távolabbi padhoz, ahol már kevesen lézengtek. Leültünk és nemsokára további ismerkedésként ő kezdett áradozni hazájáról, amit nem hivatalosan Székelyföldnek neveznek, gazdag ásványi kincsekben is, de hatalmas erdők borítják a hegyeket, havasi legelők vannak és ott található mindenszékelyek legszentebb oltára a Hargita. Amint beszélt lelki szemeim előtt megjelent Abesszinia és az oltárként emlegetett hegy megfelelője nálunk a Ras Dashen, vagy a Guge csúcsainak felel meg. Továbbá említette, hogy a Hargita lábánál található az Európa-híres Szűz-Mária kegytemplom, de erről nem akart beszélni, mert az a kereszténység csodája.

-          Mondhatod, mert amiért fekete vagyok én is kereszténynek, születtem, etióp-ortodox vagyok, mely valamennyire hasonlatos az itteni provoszláv egyház szokásaival.

-          Nálunk is vannak ortodoxok, a barátnőm is az, de az orosz ortodoxiához mérve nagyon szegényes a templomaik kivitelezése.

-          Nálunk Etiópiában is a kopt-ortodox templomok csodálatosan díszítettek

-          Miket láttál mióta itt vagy? – kérdeztem

-          Épp eleget. Sokszor voltunk moszkvai meg leningrádi városnézésen, de a dékánunk azzal bíztat, hogy tanulmányi kirándulást szervez először a donyeci szénbányákba és később egyet a szibériai színesfémlelő helyekre.

És akkor lebegett lelki szemeim előtt visszaemlékezésként a hatalmas kirándulás a Rossija expresszen. Otthon Fatimával féltünk a pár száz kilométeres. Néhány órás  Dzsibutiig tartó vonatra felülni és itt heteket utaztam szinte megállás nélkül.

-          Én egy dolgozat kedvéért megtettem a transzszibériai utat Vlagyivosztokig 

-          Valóban? Hát, azt igazán irigylem tőled.

-          Tényleg csodás volt, de egy helyen azért szívbemarkoló megalázásnak éreztem, amikor egy buta vénasszony, aki sosem látott színes bőrűt, végighúzta az ujját a nyakamon, hogy fest-e? Tudod itt is, meggyőződtem a kirakatpolitikáról. Lépten, nyomon egyebet sem hallssz, mint a harmadik világ elnyomása, Afrika felszabadítása. De kiktől várod? A fehérektől? Miután felfedezték Amerikát minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a bennszülött indiánokat kiöljék. Angol és spanyol léhűtők gyökeret vertek és a kiirtott indiánok helyére tömegesen szállították az afrikai négereket rabszolgának, beszélő állatoknak, munkaeszköznek. És az óta sem teljes értékű emberek a nagy fehér szabadságban! Nekem nem kell a fehér civilizációból, amint végzek, hazamegyek, hogy népemért élhessek.

                         A továbbiakban is annyira meghitt volt vele lenni. Szép volt, nyílt, őszinte és áradt belőle az ember iránti szeretet. Már nem emlékszem mikor és hol csókoltam meg először, csak úgy rémlik sötét volt, mert valamiként motoszkál a fülemben, amint mondtam:” egybeolvadok a sötétséggel, úgy sem látod, mit teszek és senki a közelünkben!”

                         Lassan bekövetkezett a nagy nap, amikor az egyetem Dísztermében összesereglettünk és a rektor megtartotta ünnepi búcsúbeszédét.

-          Kedves szomszédos országbeli elvtársak, és barátaink a föld minden részéről. Évente változatlanul bekövetkezik a nagy nap, amikor végzős „öregjeinktől”búcsút veszünk. A Patrice Lumumba Egyetem a népek barátságáért jött létre és azt szolgálja. Szovjet társadalmunk ragaszkodását és szeretetét biztosítja, amikor díjmentesen készít fel fiatalokat a világ minden részéről, hogy tudománnyal felvértezve hazatérjenek, és otthon dolgozzanak hazájuk felvirágoztatásáért. Ehhez kívánok önöknek erőt, egészséget és kitartást! Éljen a Világbéke! Éljen a népek közötti barátság! Éljen a Szovjetunió!

Hatalmas tapsorkán tört ki, mindenki fennállva tapsolt és a szépvonású tudós arcán megilletődést láttam és két könnycseppet aláperegni.

                          Ez volt Moszkva! Végül leutazhattam utolsó szabad jegyem a Domodedovo Airportról  Addis Abebaba, tarsolyomban az orvosi oklevéllel térhettem haza. Elgondolkodva álltam a reptéren, amikor mintha a semmiből Margit termett előttem.

-          Meg akartál győződni, hogy tényleg elmegyek? – élcelődtem

-          Azért jöttem, nehogy búcsú nélkül hagyj itt.

-          Ez nagyon szép tőled és igazán jó érzés, hogy barátként távozom. Ha jól tudom még egy éved van a végzésig.

-          Pontosan.

-          Igaz ezt nem lehet itt és most megbeszélni, de levélben majd szót értünk.     Nagyon szeretném, ha elfogadnád a meghívásom és eljönnél látogatóba, Afrikába. A nagyapám már kávémágnás, semmidbe sem kerül!

-          Lehet szó róla!