Emlékezések hangulata kávé mellett

UTOLSÓ BESZÉLGETÉS  ANYÓSOMMAL

Szótlanúl ültünk szemben Gabival.A felszolgált kávé erős illata töltötte be a szobát.

A néma csendben egy régebbi kávézás emléke idéződött fel és játszódott le emlkékeimben.Az utolsó kávézás anyósommal.Kolozsvárra mentem és megszakítottam az utat,hogy találkozhassak vele.Már nagyon beteg volt.A téboly mindjobban hatalmába kerítette.Abban az időben a kávé mintha az utazás tartózéka lett volna,akár hidegen,vagy termoszban gőzölögve,de ott volt a táskámban a kellékek között.Nem nyúltam egész úton hozzá,pedig szinte fél éjszakát tartott az út.Úgy hallozttam,hogy javult az anyósom állapota és vittem a kávét,hogy régi időket idézve,illatos forró gőze mellett elbeszélgetünk.Előszeretettel vettem elő csomagomból a termoszt és öntöttem csészékbe a finoman gőzőlgő  kávét,

Asszonyom kisérő szeretetét.Gabi rám förmedt.:

-    Miért hoztad,mert nem szabad kávét innia.Az orvos szigorúan megtiltotta.!

-         De nekem azt mondták ....

-         Mondták ,mondták – dühöngött – de a valóság ez.A növérem is okoskodott,kávéztatta s a végén nekem tett rosszat vele.Mert ti jösztök,kedveskedtek,de aq végén a kellemetlenség nekem marad.

-         Hát jó,ne adjuk oda – szabadkoztam ,lesúlytottan

-         Most már nem lehet,mert látta és roszabb mint egy gyermek.Nem lehet előle dugdosni.

Aztán elmentem rokonlátogatóba.Kora este volt mire visszatértem.Gabi is részt vetzt a délutáni református vecsernyén.De várt,türelmetlenűl várt.És amikor megérkeztem behívott a „tiszta” szobába.

-         Gyere nézd meg,mit tett a kávé ! – és már nyitotta az ajtót,tuszkolt maga előtt.Borzalmas látvány fogadott.Asztal,szekrény elmozditva,a szoba közepén az összes ágynemű szétdobálva,még az ágybetétet is kiemelte.Istenem,hogyan tehette,hisz sojkszór oly erőtelen,hogy az ágyban is segíteniu kell,hogy felüljön.

-         Látod,a téboly,a megrögzött gondolatok milyen erőt adnak?Ha kikapcsol mindig ilyen.Ti el sem hiszitek...

 Lesújtva mentem ki a konyhába.Az asztalon egy teríték rám várt.Anyósom ült az asztal mellett lés nézett ki az ablakon.Sohsem láttam ilyen szépnek.Kisímult arccal méltóságteljes tartással ült,aztán engem fixirozott és kis idő múlva suttogva kérdezte

-         Mit mondott Gabi odaát?

-         Semmit –feleltem.

-         Hát persze, hogy nem – villant a szeme,és    a szikrázó pillantás még szebbé tette. –Hogy is mondaná ,tagadja. De én tudom! Itt bujtatja a házban a rohadt szukát .Mindenki tudja,hogy kurvát tart.Az élettársa is azért szakított vele.De látja az ajtó mellett a botot? Azzal ütöm agyon csak találjak rá.

Ez volt az utolsó találkozásunk,az utolsó kép ami megmaradt.Egy viharos,küzdelmes élet utolsó mozzanata,mely utolsó pillanatban széppé,csodaszéppé,maradandó emlékké varázsolta anyósom arcát,tartását..

A koporsóban nem néztem meg,  hogy emlékeimben örökké szépnek maradjon.

EGY RÉGI LÁTOGATÁS HANGULATA

 Budapest,Nyugati pályaudvar 10. vágány.Budapest – Érmihályfalva – Zsibó

Nemzetközi gyorsvonat.Tizenegy óra és rekkenő hőség.Még jó bő másfélóra az indulásig.Kissé korán érkeztünk.Már szerettem volna saját gondolataimba me-

Rülni? Nem tudom,de tudtára adtam a lányomnak,hogy ha fontosabb dolgai vannak ne fecsérelje rám idejét.Az idő telik s már nagy értelme nincs.

       Szabadkozott,hogy legyek elnéző,nem tudott sok időt velem tölteni,dehát már

Ilyen az élete,a hivatása..Istenem,nem hinném,hogy belelátott volna viharzó lelkivilágomba.Megsímogattan nyugtatrásként az arcát és köszöntem minden pillanatot amit a közelében tölthettem.Valójában a legtöbbet a kaukázusi juhász

Szukával voltam.Hatalmas rorusztos alkata,vad pillantása idegennek ijesztő,de

Nekem biztonságot sugárzott.Hiába az állat nem tud kétszinkedni,ragaszkodásátösztönösen,magátólértetődően fejezi ki.Minden napmiután befejeztem a fűlocsolást és kiültem a felfrissült hűs udvarra a napozószékbe,odacammogott nagy lomha testével,ráült a lábfejemre és várta,hogy fésüljem.Nagyon tetszett neki és „kisasszonyosan” forgatta magát,hogy mindenhol elérjem.Csodás hosszú,sima szőre volt.Szűrke mint a farkasnak.

         Megdöbbentett a búcsú pillanata.A kapuban álltam és hívtam magamhoz,szerettem volna még egyszer szorosan átölelni,mint akit utoljára látunk..Hosszan nézett éls nem jött,aztán mintha átélte volna,éreztette sértődöttségét,megfordult és lomha lassu cammogással indult az eperfa árnyékába.

          Elhelyeztem csomagjaim,egy utolsó búcsú ölelés és indult a kijárat felé.Az állomás népes volt lés ő távolodott a tömegben.Kitöltöttem egy csésze kávét,hogy az időt hamarabb elverjem.És a párolgó gőzben emlékeztem.Valamikor a lép ések nem távolodtak,hanem közeledtrek.Kicsi volt,ragyogó teremtés,dundi,amolyan „fogdmeggyermek”.Épp hazaérkeztünk a bölcsődéböl,feleségem rendezte a gyermek ruháit,én meg odaállitottam a gyermekágy mellé,hadd fogja a rácsait és lépegessen amig kiszedegetem a vásárolt termékeket a kosárból.És egy pillanatig szinte megdermedtem.Kislányom a rácsok végéhez ért,felemeltre kezecskéit és apró léptekkel felém szaladt.Ekkor megdermedt a szó,megállt az okoskodás,ezt a pillana-tot csak átélni lehetett. És nem magyarázni.Ezek voltak az első lépései.És hozzám szaladt.Azután az életben is sokszor én voltam biztonságos pont,a bástya akihez szeledni lehetett.

          A kiváncsiskodás gánc soskodott.Kiváncsi voltam,hogy ha a bérelt lakásnak csak egy részét használja,mi lehet a többiben.És benyitottam az első szobába.Félhomály,bútorok és használt ruhák áporodott szagának keveréke csapott mellbe.Az előző lakó ittmaradt bizonyságtétele.A félhomályban az ajtó közelében kirajzolódott egy asztal néhány beföttesüveggel.Felkattintottam a villanyt és belémnyilallt a valóság.Tőlem származtak az üvegek.Azelőtt egy évvel adtam,hogy le ne maradjon a télire eltett kedvenceitől: padlizsán,zöldparadicsom-savanyúság,zakuszka.És itt van érintetlenűl.Pedig én szűkös körülményeimforró szeretetét rejtettem belé,hogy emlélkezzen és emlékeztessem.És itt állt felbontatlanúl.Borzalmasan lesújtó értés kerített hatalmába és kibuggyaqnt két forró könnycsepp szemeimből.Azon tűnődtem,helyes-e,hogy itt vagyok?

Gőzőlgött a kávé és néztem utána. Milyen csinos,milyen kecses a mozgása és Istenem,milyen szép! És távolodott anélkül,hogy megfordulkt volna.Nagyon sokan csodálva nézték a tömegből.Addig néztem könnyes szemmel,mig elvegyült a sokaságban és olyan érzésem volt,mintha kilépett volna a képből Vajon örökre?A forró kávé illó gőze elmosta lépteit.