Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

 

   EGYEDÜL A CSILLAGOK ALATT

                                           

                                                     „… szégyenkezem és pirulok, mert viselem az én ifjúságomnak gyalázatát!” Jeremiás 31, 19b

 

 

 

 

                          Gyakran úgy érzem magam, mint egy állomáson felejtett szatyor. Sokan ránéznek, de senkit sem érdekel különösebben. Néha fáj az egyedüllét, Már az sincs kinek köszönjek!. Amíg élt Amáli, nekem is volt valakim. Igaz, hogy többnyire csak a templomba járást merítette ki az együttlét, de volt. Igen, VOLT! Itt kellett elmennie előttem és én a kapuban már vártam rá. A támaszkodó botom gumival volt „megpatkolva”, hogy ne kopogjon, aztán ő belém karolt és úgy döcögtünk ketten. Aki látott nem tudhatta, hogy engem támogat, vagy belém kapaszkodik.

                         A templomban már, mint a legöregebbeknek, az első padsorban volt az állandó helyünk, amit egységesen megkívánt az öreges rövidlátás, meg nagyot hallás is. Oda tévedésből sem ült senki. Jó volt vele, mert ha netán elbóbiskoltam, megrángatta a karom, nehogy horkolásba fajuljon állapotom. De már Ő sincs, mármint Amáli! Az esperest is nyugdíjazták, végleg itt hagyott és helyébe egy fiatal hölgyet helyeztek, egyelőre gyakornoknak, vagy ahogy hivatalosan mondják, kispap. Elmentem a bemutatkozó prédikációjára, mert fiatal koromban engem is csábított az igehirdetés, de abban az időben a papi szolgálat férfimunka volt. Közben engem is választottak különféle nőegyletekbe, de az nem volt annyira testhez álló, mint papnak lenni. Szemügyre vettem rövidlátó szemeimmel az új papnőt. Kellemes mosolygós teremtés, szinte simogató a hangja és szőke fürtjei a vállát verdesik. Határozottan jól állt rajta a „nőiesített” Bocskai öltözék, mert a jellegzetes vitézkötéses kabáthoz és Petőfi nyakkendőhöz odaillően tervezett szoknyát viselt és méltóságosan hullt vállairól a papi palást.

                        Jeruzsálemről beszélt, a magyar Jeruzsálemről, valami nemzeti megemlékezés kapcsán. Persze bevezetőként ismertette a valódi, bibliai Jeruzsálemet, mely arra volt szánva, hogy Isten szándékainak földi központja legyen az emberiség állandó áldásában. Neve a „Béke Városa”, de nevezték szimbolikusan Sálemnek is, ami békét jelent, valamint Arielnek (Isten oroszlánja). Először az utóbbiként nevezik, mint Melkisédek pap-királynak a városát. Itt volt a Mórija –hegy, ahol Ábrahám készült feláldozni Istennek Izsákot, később Dávid foglalta el a jabusziaktól, és még később Isten tervei szerint Dávid fia ,Salamon itt építtette fel az első templomot Isten neve dicsőségére.. A sors iróniája, hogy a város neve minden formájában békét jelent, de nincs még egy város a történelemben, amely annyi háborút és vérontást látott volna. Több mint harmincszor rombolták le Babilon, Perzsia, Róma. Itt feszítették meg Jézust, de a legnagyobb holokauszt még majd ezután jön. „Nyomtatóköve” lesz minden népnek Zakariás próféta szerint, csak Izrael menekül meg a nyomorúság alól. Ennyi bevezető után tért át a „magyar” Jeruzsálemre és visszakanyarodott az időben a kelták korára, annak ellenére, hogy a kelta népek közül egyik sem bizonyult államalapítónak. A római korban a Danubius két partján alakult az Aqumcum és a Contra- Aqumcum, melyet később a mongolok és tatárok kiraboltak és porig égettek. Aztán jóval később a tizenötödik században a renaissance humanizmus magyarországi központja lesz Buda, amit százötven évig bitorol a török uraltság. Fokozatosan épül a Duna két partján Pest és Buda és későn az osztrák-magyar kiegyezés után, egyesítik Pestet, Budát és Óbudát és jön létre Budapest, a főváros, mely az idők folyamán világvárossá növi ki magát.. Sokat szenvedett. A zsarnok török uralom után végigélte a gyökereiben romlott, rothadt Habsburg uralmat, később majd Hitler, Musollini, Sztálin és Hruscsov szarkasztikus mosolyát Hányszor támadták a magyarokat, de vad ázsiai rítusában mindig igyekezett lerázni a zsarnoki elnyomatást, felszabadulni, szabadnak lenni! Porrá zúzták, de mindig felállt és egy árnyalattal, szebb mosollyal ragyogott a világvárosok között. Európa közepén minden körülálló nép ellenséges, hiába ajánlotta Szent István Szűz Mária kegyeibe a földet, ha egyáltalán ajánlotta, mert amíg nem hódolt a nyugati civilizáció és hit felé, Attilától mindenki félt. Ő volt az Isten ostora, az ő Istenüké, amelyik a villámban, a dörgésben, a Napban, Holdban valamint az évszakok változásában volt jelen.

                           Bizonyára mást is tartalmazott a szent beszéd, de belealudtam és nem volt Amáli, hogy felrázzon. Már a templom sem nekem való, nem köti le a figyelmem, nincs kitartás bennem.

                            Mióta Amálit is eltemettük, a temetőre szoktam gyakrabban járogatni, már amennyire öreg csontjaimnak kijár a gyakoriság. Egyedül. Amáli is örökre megpihent. És annyira fáj a lelkiismeretem, ritkán látogatom, mert olyan messze temették a mi családi sírunktól. Mindig, ha akad valaki, aki elkísér addig, csak úgy tudok néhány szál virággal kedveskedni drága barátnőm emlékének. És valójában, már itt találom a legtöbb ismerőst, akinek köszönni illik. Sokat tűnődtem a jelzőn, miért síri csend, mert nem igaz, valahol helyt adok a zsidó hitközségnek, mert ők a temető kapu fölé azt irják Beth Hácháim, vagyis az Élők Háza. Bárhogyan is vesszük, a sírkertben is van élet. Persze a zsidó megfogalmazás más alapelvű, de miután helyet foglalok a családi sír melletti kispadon és elnézem a szemben álló nyírfát, lehunyt szemmel megjelenik előttem a Bruegel kép, a késő őszi csupasz fával, melyen egy magányos holló üldögél és kopogtatja az ágakat. És távolról a halk hangokból már hallatszik és felerősödik a román ballada és rapszódia szomorú üteme. Mennyire szívhez szóló az ő keserűségükkel.. Felsír a hegedű a legmélyebb hangján szívet tépő fájdalommal, és fokozatosan emelkedik a felső „g”-ig, és a sokasodó könnyeket sűríti a pánsíp, mely mély jellegzetes hangján utánozza az esőcseppek kopogását Lehunyt szemmel a nyári sírkertben, elhalmoz az enyhe szellőhozta virágok illata, hallod a rovarok döngicsélését és érzed a leveleken lecsorgó nyári eső illatát. Fokozatosan bekapcsolódsz a téged körülvevő elmúlás halk neszébe, és akkor emlékezetből beléd hasít az orgona templomi búgása és áthat egész lényeden, idegrendszereden a Haydn valamelyik miséjéből merített futam enyhe hajlításaival:

                               „ Nagy Isten téged imád menny minden lakója,

                                  Hasson földről is hozzád gyermekid hálája.

                                   Atya vagy mennyen, földön, minden a Te mived,

                                   Atyánk megszentelődjön a Te áldott neved!”

  Egyet kellett volna mérsékelnie Istennek a teremtéskor, a lelkiismeret-furdalást. Néha annyira hat, hogy fizikai fájdalmat érzek. Ekként itt üldögélve elgondolkodom sok általam vélt gonosz tettemen. Miért kellett bíráskodnom, hiszen a Szentírásban is meg van írva,: Ne ítélj, hogy ne ítéltess ! Gyakran felidéződik emlékezetemben, hogy kislányom Hanna, egy alkalommal az iskolából hazaérkezve egy könyvet dugdosott. Észre vettem és ráripakodtam, hogy honnan van! Lehajtott fejjel állt és nem szólt. Feldühödtem és csattant az első pof, aztán még egy és még egy, alig tudtam magam fékezni annyira begerjedtem, míg végre kinyögte, hogy az iskolában a papír gyűjteményből kotorászta ki, mert annyi szép madár képe van benne, a címe Madárhatározó. Ő is már rég pihen a családi sírban, és ahányszor eszembe jut, mindig érzem a szorongató lelki fájdalmat, hogy sosem tettem jóvá gonosz döntésemet. Fizikai fájdalom kínoz, mintha az én arcomon csattannának az illetlen pofonok. De már soha jóvá nem tehető. 

                        Mellettünk van az Erzsi sírja. Életében is szomszédok voltunk, tiszteletből mindig néhány szál virágot hozok a sírjára. Szegénykém, munkára termett, dolgos, kevésbeszédű gyergyói asszony volt.. Az elképzelhető jobb megélhetés ösztönözte helyváltoztatásra és költöztek hozzánk a Felső-Marosmentére, mert náluk a pityókán, szénán és rozson kívül nem igen terem más szükségleti cikk.  A hatalmas erdőkben megtalálhatók Isten vadon termő áldásai: szeder, málna, gomba és áfonya. De csak ennyi! Erzsiék a szomszédos telekre építettek, járogattunk össze, de azért nem oldódott a magába zárkózottság, a hegyi ember tipikus lelkivilága. Itt is úgy élt ahogy nevelték a kemény munkára. És gyermekét is úgy nevelte, ahogy génjeibe idegződött, miként vele is foglalkoztak. Mert a kemény munka mellett nem volt tutujgatás. Mezei munka alkalmával a szekeret behúzták egy tölgy vagy fűzfa árnyékába, a gyermeket jól befáslizva, hogy a köldökét ki ne sírja beágyazták a szénába, körbe rakták a levetett ruhadarabokkal és végezték a dolgukat. A férfiak kaszáltak, az asszonyok kétágú favillával forgatták, vagy berzengették a rendeket. A gyermek, ha felsírt, majd elhallgatott és belealudt. Így volt rendjén, hogy haladjon a munka. Házasságuk első évében bekövetkezett a gyermekáldás. Kislányuk született. Ugyanúgy bánt vele, ahogy vele is bántak, a gyermeket a házban hagyta bezárva, minden körülményt teremtve, hogy le ne essen az ágyból, és ő nyugodtan végezte a munkáját a kertben, a piacra ment eladni, vásárolni, aztán mikor hazaérkezett, tisztába tette a csöppséget, szeretettel belepuszilt a harmatos rózsaszín popójába, megetette, és kész volt a gyermeknevelés. A szeretet kifejezése. Nekem nem tetszett, túl ridegnek és felületesnek tűnt, de alapjában ilyenek ők, hegyvidéki emberek.  

                             Mikor a kislány három éves lett, Erzsi ismét anyai örömök előtt állott, mert férjével szerettek volna egy fiút is aki tovább viszi a családnevet. Terhességének hatodik hónapjában lehetett, amikor egy alkalommal indult felmászni a padlásra törökbúzát lehozni a baromfiknak, de nem tudni, a létra billent-e meg, vagy rossz fokra lépett, de a magasból lezuhant és szörnyethalt. A férjnek mintha telepatikus rossz sejtelmei lehettek valamiért sietett haza és a szobába érve kérdezte a játszadozó kislányt az anyja felől.

-          Alszik a létra alatt – jött az egyszerű gyerek válasz.

Rohant, de már késő volt, a test élettelenül feküdt és a kiérkező mentőszolgálat is már csak a halál beálltát tudta megállapítani Apró kis fekete oltyán orvosnő jött a mentőkocsival. Miután minden szakvizsgálatot befejezett külön hívta a férjet és titokzatosan közölte, hogy a magzat még életben van, akarja-e, hogy megmentsék?       A megdöbbent férj nemet intett és megkapta a halotti igazolást és a temetési engedélyt.

             Bennem ez olyan mély nyomot hagyott! Nagyon elítéltem, hogyan lehettek annyira lelkiismeretlenek? Mindig mikor az Erzsi sírjára virágot hozok, két csokorba fogom, az egyik páros szám a halottnak, a másikba páratlanul szedem, mint minden élő embernek, mert a magzat emlékeimben akkor még élt!

               Hiába, az ember, ha megöregszik annyi gyötrelem szorul belé és gyakran kísérti. Fájdalmas minden visszaemlékezés. Fájdalmas, hogy egyedül maradtam és igyekszem már mindenhonnan kivonni magam. Minden fáraszt!  Esténként kiülök az udvarra és nézem a csillagos eget. Egyedül, a csillagok alatt! Felidéződik a nagyanyám mondása, hogy mindenkinek meg van a csillaga az égben, és amikor meghal, a csillag lehull. Augusztusban a sűrű csillaghulláskor nem szoktam kiülni, mert fájdalom fogna el annyi hulló csillag láttán. Kiválasztottam az én csillagomat. Nagyon távoli lehet, mert legtöbbször kékesen ragyog homályos ködben, időnként közeledik és sárgul. Néha haragosan nézem, hogy még mindig fenn van, de hát én úgy sem fogom látni a lehulló csillagomat!

                                                                                                                     

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

            

 

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu